Vigyázz, kész, baba! cikkek

Málnalevél tea és társai – ezt teheted a könnyebb szülés érdekében

Akik az első babájukat készülnek világra hozni, csak hallomás útján szembesülhetnek azzal, mi vár rájuk a szülőszobán. Akik már szültek gyereket, jól tudják, mire készüljenek.

A szülés misztériuma a legtöbb nőt megérinti. Vannak, akik attól kezdve, hogy tudomást szereztek a terhességükről, a testi szükségletek mellett a lelki egészségükre is száz százalékosan odafigyelnek. Nyomon követik a szervezetük apró változásait és tudatosan készülnek a várandósság különböző szakaszaira. Az efféle tudatosság sok szempontból hasznos. Többek között a szülés kapcsán is van jelentősége, hiszen a bele fektetett energia a tudáson és tapasztaláson kívül magabiztosságot ad és elviselhetőbbé teszi a legnehezebb perceket is. Minden nő másképpen éli meg a szülést, az azonban közös a kismamákban, hogy a legkevesebb szenvedéssel szeretnék átélni a csodát.

Mondják, hogy alkat kérdése, kinek mennyire nehéz és fájdalmas a szülés. Vannak, akik akár egy napig is vajúdnak és a kínok kínját szenvedik el, míg mások fél óra alatt szinte kipottyantják a babát. Hogy mitől függ, ki mennyire könnyen szül, máig nem lehet tudni. De az biztos, hogy vannak praktikák, amelyek hozzásegítenek a gyorsabb szüléshez. Ám mivel a várandósság alatt egyáltalán nem mindegy, mit fogyasztunk és mit teszünk, ezért körültekintően kell bánnunk a jó tanácsokkal. Sokan például a gyógynövények erejét hívják segítségül a vajúdás megkönnyítésére. Akik így döntenek, előtte feltétlenül konzultáljanak az orvosukkal, a védőnővel vagy egy fitoterapeuta tanácsát is kérhetik a megfelelő gyógynövény használatról.

Málnalevél tea és társai - ezt teheted a könnyebb szülés érdekében

A terhesség utolsó heteiben a kismamák egy része málnalevél teát iszik. A növény amellett, hogy méregtelenítő, fellazítja a kismedence izmait – ezzel is gyorsítva a vajúdást. A belek mozgását is segíti, ezáltal a méh izomzatára is hatással van. Ugyan nem csodaszer, de akik élnek vele, javarészt bíznak abban, hogy megkönnyíti a szülés beindulását. Többen a szülésfelkészítőre esküsznek és vallják, hogy nagyon fontos, hogy a kismamák megtanulják a helyes légzési technikát, mert annak nagy jelentősége van a szülésnél.

A relaxáció ugyan hasznos a terhesség alatt végig, ám akik szültek, azt mondják, azokban a nehéz percekben bizony ez a legutolsó, amire képesek koncentrálni. Akik értékelik a homeopátiát, érdemes tanácsadóhoz fordulniuk, ugyanis többféle készítményt is elérhető a kínálatban, ami elvileg a szülést segíti elő. A gyengéd, stresszmentesítő mozgásról is beszéltek azok az anyukák, akik szerint a könnyed, nem megterhelő, heti több alkalommal betervezett gyaloglás is hozzájárul a könnyebb szüléshez. A terhestorna ugyancsak felkészíti a testet a megpróbáltatásra. A gátmasszázs pedig azoknak a kismamáknak segít, akik el akarják kerülni a gátmetszést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top