Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"Anyu, meleg vagyok!"
Szervusztok,
Kertész Gábor vagyok a nyomtatott Nők Lapjától. Két héttel ezelőtt elkezdtünk lapunkban egy sorozatot "Anyu, meleg vagyok", amelyben előbújás történeteket mutatunk be - édesanyák, illetve meleg gyermekük szemén keresztül.
A sorozat első részét itt, a második részt pedig itt olvashatjátok. Érdekelne minket a véleményetek.
Néhány fórumindító gondolat:
- Szerinted mikor jön el az ideje, hogy egy meleg srác (lány) elmondja az édesanyjának a legféltettebb titkát?
- Mennyire könnyű / nehéz elfogadni a másságot?
- Volt már személyes tapasztalatod a témával kapcsolatban? Mondjuk egy közeli ismerősödről kiderült, hogy meleg. Esetleg te vagy meleg, és úgy döntöttél, előbújsz.
Kíváncsian várjuk hozzászólásaitokat.
sziasztok,
Gábor
Kedves hozzászólók, bámészkodók! Nem áll szándékomban megszakítani az eszmecsere egybefüggőségét, de szeretnék elmesélni Önöknek valamit, ami azt hiszem, hogy meglehetősen tanulságos. Elöljáróban csak annyit szeretnék kérni, hogyha valaki elolvassa, ne kezdjen el sajnálkozni, ne mondja, hogy szegény asszony, hanem gondolkozzon el. Gondolkozzon el hosszan és mélyen, ne söpörje a szőnyeg alá a dolgot. Én 45 éves vagyok, középiskolában tanítok magyar és angol irodalmat és nyelvtant. 3 éve veszítettem el a 18 éves fiamat. Öngyilkos lett. Az utolsó emlékem tőle a búcsúlevele, amit a mai napig az ágyam mellett, az éjjeliszekrényemben őrzök, mint a végső tanúbizonyságát a benne élt kételyekről, belső konfliktusokról, önutálatról és kétségbeesésről, amit csakis egy vele hasonló korú, átlagos családban élő meleg fiatal érezhet. Azon a délutánon, amikor munkából hazaérkezvén megtaláltam őt a zuhany alatt felvágott erekkel, el sem tudtam képzelni, miért tehette. Nagyon sokáig ostoroztam magam, hogy észre kellett volna vennem, hogy valami baj van, de Zoli nem adta semmi jelét annak, hogy bármifajta lelki problémája lenne. Kiegyensúlyozottnak tűnt, sokat beszéltünk a továbbtanulásról - emberi jogokat akart tanulni, aztán elvégezni a magyar szakot. Írónak készült, 3 irodalmi pályázaton ért el első helyezést a novelláival. Részrehajlás nélkül mondhatom, hogy nagyon tehetséges volt. Bármiről tudtunk beszélgetni, sokáig és tartalmasan. Amikor már tiszta fejjel tudtam elolvasni az utolsó üzenetét, összeszámoltam: 882 szóból 18-szor szerepel a bocsánatkérés valamely formája - azért, hogy nem mondta el, hogy meleg; azért, hogy ő ilyen volt, ilyen gondolatai voltak; azért, amiért úgy érezte, hogy csak ilyentén, önmaga elpusztításával oldhatja meg ezt a "problémát"; azért, mert nem tudta volna elviselni, hogy "perverziójával" hatalmas csalódást okozzon nekem. Isten a megmondhatója, hogy én életemben egyszer sem illettem a homoszexualitást a perverz, természetellenes, vagy hasonló becsmérlő, lekicsinylő jelzővel! Soha. Nem vagyok olyan ember, aki ha megtudja valakiről, hogy meleg vagy leszbikus, akkor kihúzza az illető telefonszámát a noteszéből, vagy felülírja a személyiségének értékeit - azt gondolom, hogy a homoszexualitás is csak egy olyan "tulajdonság", mint a bőr színe. Az én szüleim katolikusok voltak, és azt tanították nekem, hogy az intim kapcsolat azonos neműek között rossz - és ezt olyan hévvel, hogy nem is mertem megkérdezni: miért. (A mai napig úgy gondolom, hogy ha meg is mertem volna, nem tudták volna megindokolni, csak a Bibliára hivatkoztak volna, mint itt is nagyon sokan.) A fiam halála miatti gyász után mondhatni beleástam magamat a témába. Ki akartam nyomozni, hogy a fiam miért választotta az önngyilkosságot, mint végső megoldást. Sok meleggel vettem-veszem fel a kapcsolatot, többnyire vele egykorúakkal.
hát ha tényleg ezt mondta, az nagyon szomorú. nagyon esett a szememben a művészúr renoméja, és mindenki, legyen híres vagy nem híres, percek alatt antipatikussá válik, ha ilyen a hozzáállása.
egyébként sem értem, mire való az a nagyon rossz duma, hogy "csak ne legyen kötelező!" (??) azért, mert különbözőek vagyunk, kinek ez tetszik, kinek az, pláne szexuális identitást hogy lehetne kötelezővé tenni? hogy lehet ebből ilyen következtetésre jutni? miért nem jut eszébe az ilyennek, hogy csak nehogy kötelezővé tegyék a rámpán való kerekes székes közlekedést az épeknek is, csak mert a mozgássérültek az akadálymentesítésért harcolnak?
A felvonulásokat csak tv-ben és újságban láttam még.
Valószínűleg picit exhibicionistának is kell lennie annak, aki ilyen helyen felvonul, mintahogy a legtöbb ilyen nyilvános tiltakozáson szerintem ilyenek bőviben vannak.
Talán ez tényleg nem a legjobb módja annak, hogy elfogadják őket.
De el tudom képzelni, sokat már annyi nyílt, vagy burkolt sérelem ért, hogy ezért még rá is játszanak a "polgárpukkasztásra".
Szerintem, ha elfogadóbb lesz a társadalom, nem kell majd "polgárpukkasztani"! Ha a többség elfogadja a másságot, nem lesz érdemes felhajtást csinálni.
(Azt a hsz-edet nem olvastam, el fogom olvasni! Én arra a hsz-re mondtam el a gondolataimat, amire válaszoltam. )
én úgy gondolom, hogy mindenki egy perverz "görény" ... az emberi etológia rejtett aberrációja a humor és minden élvezet forrása, szal ki így ki úgy, én a pl konzervatív nagyokos ****kalapoktól írtózom leginkább, de minden embernek jogában áll undorító ****kalapként viselkedni :D érted, hogy mire és kikre célzok? természetesen nem rád
teljesen normális emberek a melegek is, nincs velük semmi bajom, de ez a felvonulás (műbuzik....) szerinted az lenne a normális, ha találkozol valakivel és úgy mutatkozna be, hogy Balogh László vagyok és homokos? vagy Kiss Ágnes vagyok és én a misszionárus pózt kedvelem a legjobban, de csak fekákkal? az igazi melegek írtóznak az ilyen felvonulásoktól, mert azonnal azonosítják őket olyasmivel, amitől ők igazából írtóznak.
Arra nem gondolsz, hogy talán épp azért rendeznek felvonulásokat, mert azt szeretnék, elfogadják őket, olyannak, amilyenek. Ne kelljen olyasmit eltitkolniuk, amihez, mint embernek, joguk lenne!
Olyan jogokért, ami megvan, amit mindenki elfogad, kinek jutna eszébe felvonulgatni?
Szerintem nem normális dolog az, hogy, ha valakiről "kiderül", netán önként elmondja magáról, hogy ő nem hetero, hanem bizony, homo, sokak szemében tüstént más ember lesz.
Nem számít ezek szerint az addigi élete, az, hogy mit csinált a munkájában, mennyire emberséges ember volt, milyenek a tettei, egyetlen dologtól, ami magánügye kellene legyen, rögtön megítéltetik.
Nagyon sajnálom azt az embert, legyen szülő, barát, vagy bárki, aki ilyen szempontok szerint ítéli meg a másik embert!
Ha meg ráadásul szülő is, az én szememben elfogadhatatlan!
Kettőjük közül én őt ítélem el! A gyereke megtagadására semmilyen mentséget nem találnék számára!
2. kérdés: Engem nem nagyon érdekel a "másság", a szakmámban rengetegen vannak. A róluk alkotott véleményemet a nemi orientáltságuk nem befolyásolja.
3.kérdés: Jómagam nem vagyok meleg. Viszont mint fentebb írtam, eléggé sokan azok az ismeretségi körömben. A reakcióm egyes esetekben csak annyi volt korábban: "Kár, hogy meleg, milyen szivesen összejönnék vele..." Szerintem semmiben sem különböznek tölünk azon kivül, hogy nem lehet gyerekük.
Valójában nem értem a társadalom zúgolódását ezzel kapcsolatban. Hogy mi olyan szörnyü ebben. Vagy miért kell rajta nevetni, miért közösítik ki, vagy szégyellik öket. Szerintem nem az a beteg,vagy aberrált, aki melegségét felvállalja, hanem az, aki egy meleget elitél.
Üdv! csokesz
azt hiszem én sem akarok jobban belebonyolódni....a véleményemet leírtam ez ügyben
jaja, ismerlek, mert szeretem a jó embereket
......örülök neki, hogy ismersz.....tényleg poénnak szántam!
Lehet félreérthető és rossz poén volt....bocs mindenkitől!
ÉN....kaptam egy privit.....hogy ne azonositsuk a felvonuló......khm.... szóval őket, a melegekkel.....ahogy a sarkon álló prostikat se keverjük mással.... nem gondolkoztatott el, mert én ezzel eddig is tisztában voltam!
Vannak érzelmek, ösztönök, amik nem befolyásolhatók, de hasonszőrűek közt, normális keretek közt , normális életként élhetők!
Itt most nem a fiatalok kiváncsiságára gondoltam, nem a telhetetlenek többes szexére.... hanem a kimondottan egyneműek érzelmeire, együttes életére....senkinek semmi köze hozzá........
Miraq....egyre jobban belebonyolódok.....
SZERETEM AZ EMBEREKET.....mindegy milyen nemű, milyen neműt szeret...CSAK EMBER LEGYEN....az én fogalmaim szerint
...hmmmm...és nem olvastam az eredeti cikkeket, csak belekotyogtam.....amúgy nőcisen.....
ne mond, hogy nem vicces, amikor egy pasas fodrokkal, sípokkal kombinált rózsaszín tangában riszálja magát a homokosparádén a nagy nyilvánosság előtt, hogy ő mekkora meleg?
poén szinten mindenképp elmegy, de ezeknek az embereknek a 90%-a divatbuzi. és pont ők azok, akik erőszakkal akarnak lenyomni valamit az ember torkán, hogy szeresd őket csak azért, mert ők homokosok.
nem, nem és nem....arról lehet, hogy nincs is fogalmad, hogy az igazi meleg arcok szégyenükben elsüllyedtek például a nyári felvonulásuk miatt, mert pont az ilyen figyelemfelhívással váltják ki legtöbb heterotársunkból az ellenszenvet irántuk.
félre értés ne essék, nem vagyok homofób, de így kivinni a nyílt utcára, íly módon felhívni magukra a figyelmet, ez már a butaság kategória szerintem....és megint hangsúlyoznám, hogy a divatbuzikról beszélek.
a jogaikról meg annyit, hogy felőlem mindenféle szégyenérzet nélkül mászkálhatnak kézenfogva az utcán, engem nem bizonytalanít el, nem ijedek meg tőlük stb...
harcoljanak a házasság mellett is, de pl. a gyereknevelés már erős kételkedést vált ki belőlem.
"....jahhhh...és ne tegyék kötelezővé......"
tudom, ezt csak poénnak szántad, de nagyon sokan gúnyból, gyűlöletből firkantanak le hasonlókat.
pont nemrégiben hallottam vissza rádiban Bodroginak egy beszólását:
"valamikor tiltották, aztán tűrték, most már támogatják. fiúk! mi lesz velünk, ha kötelezővé teszik?"
nem biztos, hogy szó szerint idéztem, de ez volt a lényege.
nade kéremszépen, aki ennyire fél, az a tamagocsi-örületnél miért nem parázott, hogy azt is kötelezővé teszik vagy évek óta divat a tetoválás, azt is rákényszerítik az emberre? ugyanmár...
Sziasztok!
Ez a téma több topicban is előfordul, de mindenhol ugyanaz a véleményem. Ha egy ember igazán szereti a másikat - függetlenül attól, hogy családtag- e vagy barát -, akkor ez a szeretet akkoris megmarad, ha az egyik félről kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik. Az igazi szeretet feltétel nélküli. A homoszexualitást mondták már abnormálisnak, betegségnek, különcségnek és sok minden másnak. Én inkább állapotnak jellemezném, amit a legtöbbünk rengeteg keserűséggel és fájdalommal dolgoz fel önmagában. Nem egy betegség, amit elkapunk mástól vagy ami elmúlhat. (Hacsak nem azokra a leszbikus lányokra gondolok, akiknek éppen a férfiak nyomorították meg a lelküket akkor, amikor kislányként tették felnőtté.) Akkor nevezhetjük betegségnek, mert az ilyen traumát valóban nem biztos, hogy valóban ki tudja valaha is heverni a lélek.
Vannak köztünk súlyos epilepsziával, alkoholizmussal, csonka végtaggal, szívbetegséggel, rákkal küszködő emberek, akiket családtagként, barátként, ismerősként köszöntünk. Akadnak köztük, akik - akaratukon kívül - rendkívül megnehezítik a környezetük életét. Mégis elfogadjuk őket, hiszen nem önszántukból választották ezt a sorsot. Kérdem én, miért kell bárkit is elitélni csak azért, mert nem tartozik a sablonhoz? Az egyik ember szereti a spenótot, a másik nem. Mégsem fogják egymást lelőni, csak azért mert különbözik az ízlésük. Ezzel még senkinek sem ártanak. Mint ahogy a melegek sem ártanak senkinek azzal, ha az ágyukat, életüket nem azzal osztják meg, akivel - a konzervatív társadalom szerint - kellene. Ügyvédek, orvosok, mérnökök, szorgalmas, becsületes férfiak és nők, akiknek egyetlen bűnük, hogy a szerelmüket és a szívüket ugyanolya neműnek adják.
Egy szülő pedig aki ezért kitagadja, elítéli a gyermekét, az sosem szerette őt igazán és éppen ezért nem is érdemli meg az őszinteséget. - vagy egy hülye sznob, akit jobban érdekel a szomszédok véleménye mint az, hogy a gyermek, akit felnevelt és aki anno szeretve bújt hozzá biztonságért és szeretetért, ő boldog legyen és kiegyensúlyozott.
Azzal pedig én sem értek egyet, hogy a melegek úgy "küzdjenek" plusz jogokért, hogy közben egy szál tangában, bőrnaciban, torkukszakadtából üvöltve vonuljanak a körúton... A homoszexualitást nem reklámozni, hanem elfogadtatni kell. A tolerancia pedig nem érhető el szélsőséges hozzáállással.
Egyébként jómagam is leszbikus vagyok. Édesanyámat egyáltalán nem lepte meg a hír. Az egyetlen hozzáfűzése az volt, hogy csak azt sajnálja, hogy ilyen sokáig vártam azzal, hogy elmondjam. A testvéreim is tudják és ők is ugyanúgy szeretnek, ahogy azelőtt. Apunak pedig akkor fogom elmondani, ha megtalálom életem párját.
Szoval szerintem sem tobbek sem kevesebbek, sot nem vagynak tobb szeretkezesre, mindenkivel, barkivel(meg vegkepp nem!!!, hisz van nekik joizlesuk, es tudjak mi a hatar)...ugyanolyan embersegesek mint a legtobb ember a foldon (es valoban nem szeretnek tulozni, de lehet ha egy picikevel meg embersegesebbek, mint a heterok) ...hogy miert ???... mert sokkal erzekenyebbek, sokkal sokkal jobban ertekelik a kapott szeretetet es becsulik azt.
Kisse istenitve hangzik, de igy erzem, ezt tapasztalom.... es fontos hogy en tapasztalom, nem csak hangoztatom a velemenyemet ....arrol ami idegen erzes a legtobb ember szamara, es elvbol... megsem akarja tapasztalni mert eleve eliteli, hogy ez miert van igy ???... itt kezdodhet a tyuk meg a tojas vitaja.... de egy biztos az hogy eddig mi volt, az hogy eddig hogyan velekedett az emberek tobbsege a temarol, az a mult......azt nem lehet mar megvaltoztatni, mint ahogyan azt sem, hogy mindenikunk szulei hogyan eltek, hogyan neveltek, mi volt a celjuk velunk, milyen embert akartak faragni belolunk......de azt ahogyan a mi gyerekeink fognak majd gondolkozni, es ahogyan mi most gondolkozunk nagyon sok temarol, azt mi alakitjuk ki, a gyerekeinket mi befolyasoljuk.
Es apa vagy anyakent ne akarjuk a gyerekunk eletet megszabni, mint azt ahogyan megszabtak esetleg nekunk, hisz van egy pont amig ez mukodik... onnan kezdve vagy jol vagy rosszul fog mukodni ez a kapcsolat, es itt fuggetlen attol, hogy kit szeret a gyerek.
Az hogy meleg vagy sem, az eletben csak egy apro resz(az hogy ezert tesznek hogy a melegeket is emberkent kezelje a tarsadalom, azert van mert nem azt latjuk a tortenetbol ami fontos, vagy legtobb esetben nem is tapasztaltuk, meg de attol kardoskodunk a velemenyunk melett).... az viszont, hogy emberileg milyen az hatarozza meg az embert, nem a szerelmi kapcsolata milyen nemuvel tortenik..... es ugyan mar kinek faj az ???.... ugy gondolom, hogy a minden csaladban van otthon amit meg kell oldani, ha meg nincs akkor oruljunk annak es adjunk szeretetet a csaladtagjainknak, ismeroseinknek, es ne foglalkozzunk masok szerelmi eletevel. Tegyunk a dolgunkat, neveljuk a gyerekeinket, epitsuk(ne romboljuk azt ami nem art nekunk) a csalad eletet es legyunk boldogok.
Kezdetben a női emancipáció élharcosai is mekkora felháborodást váltottak ki. A "szüfrazsettek" olyanok voltak a férfiközpontú társadalom szemében, mint bikának a vörös posztó.
A melegek még harcolnak a jogaikért. Hiszen nyilvánvalóan nincsenek egyenlő jogaik, és ezt épp ésszel és logikával nem lehet alátámasztani, indokolni. Ők így tüntetnek (egy részük), így hívják fel lehetetlen helyzetükre a figyelmet.
Ha éppolyan természetes és elfogadott lenne a homoszexuális házasság, öröklés, gyerekvállalás, mint a heteroszexuális, akkor nem lenne miért parádét rendezni.
De a felvonulásra, a nyilvánosság elé kiállásra pont azért van szükség, hogy MINDENKI lássa. Azok is, akik úgy "kezelik" a problémát, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást a homoszexualitás létezéséről. Attól, hogy valaki nem titkolja a másságát, még nem válik kötelezővé mindeki számára! Mert ez is gyakran előkerül, hogy lassan ez lesz a kötelező... Nem lesz, miért lenne? De indulatok szítására kiválóan alkalmas a mondat!
Ha valaki nem akarja tovább titkolni, nem azt jelenti, hogy ezentúl nyilvános helyen akar szexuális életet élni... Maximum annyit jelent, hogy szeretne a kedvesével kézenfogva járni az utcán, anélkül, hogy megbámulnák. Vagy azt is csak a négy fal mögött tegye?
Aztán egy elmaradt foglalkozás helyett kimentünk a szigetre sétálni. És egyszercsak megjelent egy férfi. A MI Férfinket cseppet sem férfiasan megölelte, és anatómiailag teljes alapossággal meg is csókolta. Álltam zsibbadtan, és nem értettem. Ekkor jött a nagy coming out, hogy ő biza meleg. Hát, én kész voltam.
A szónak abban az értelmében, hogy meglepődtem, ledöbbentem, állam a földre esett. És valahogy, egyetlen pillanat alatt értékelődött át benne a fickó: a gyermeki nemiséggel fűszerezett pajkos haverságból nem nélküli barátság lett egy szempillantás alatt. Boldog voltam, és büszke arra, hogy érdemesnek talált rá, hogy elmondja. Meg aztán az is milyen izgi volt, hopgy MELEG PASI BARÁTOM VAN!!!! Szóval nekem ez olyan természetes volt, hogy azóta sem értem, mit lehet ezen problémázni.
Ha a gyerekem lenne meleg, annak is csak azért nem örülnék, mert félteném. De támogatnám, hogy vállalja fel önmagát, mert azért úgy nem lehet boldogan és egészségesen élni, hogy valaki folyton hazudik a világnak magáról.
....igen..... a SŐT !
Szerintem sokan vagyunk igy, hogy semmi kifogást nem emelünk ellenük....MAGÁNÜGY.....amig négyszemközt intézik az ügyeiket, és nem vonnak be gyerekeket, fiatalkorúakat.....
....jahhhh...és ne tegyék kötelezővé......
Teljesen egyetértek, két nagyon jó barátom vallotta be, hogy meleg, és egyik sem akart kikezdeni velem...
Ennek ellenére nekem nem volt teljesen zökkenőmentes a másságuk elfogadása, még ha világéletemben mindig az állítottam (és gondoltam magamról), hogy nem zavar a dolog.
Mindig is hatalmas macsóknak tartottam ezt a két haveromat (egyáltalán nem látszik rajtuk a másság), mert legendákat hallottam arról, mennyi egyéjszakás kalandjuk volt. Aztán mindketten szerelmesek lettek, az egyik egy bizonyos Krisztinába, a másik egy bizonyos Gabriellába. Én persze egy idő után forszírozni kezdtem, hogy szervezzünk hatos randevúkat, merthogy az olyan buli, és a lányok biztos nagyon fogják kedvelni egymást Valószínűleg ezért is történt, hogy egy nyári délután, közel a Deák térhez, az egyik sörözőben a fiúk szemlesütve elkezdtek hebegni-habogni, miszerint a két titokzatos barátnő, akit eddig sosem láttam, igazából nem Krisztina és Gabriella, hanem Krisztián és Gábor...
Először persze azt hittem, ugratnak. "Jól van, jól van..." - nevettem, kortyoltam a sört, és nem értettem, miért néznek ennyire komoly arccal.
- Szívattok, nem?
Nem válaszoltak semmit, csak enyhén ingatták a fejüket
- Oké, rendben, elhiszem, de ha kiderül, hogy szívatás, akkor most azonnal lelépek a ****ba! Ez még viccnek is rossz... mondtam dühösen. Aztán, amikor láttam, hogy továbbra olyan furcsán-szomorúan néznek, én is csendben maradtam
Jól időzítettek a fiúk, mert nem lett tól hosszú a csönd - 10 perc múlva amúgy is szétváltunk volna. Emlékszem, először nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Aztán, mint az őrült, hazarohantam... és lefeküdtem a barátnőmmel. Utólag viccesen hangzik, de amikor a két legnagyobb macsó barátodról kiderül, hogy meleg, egyszerűen szükséged van arra, hogy megnyugtasd magad veled minden okés.
Amikor sikeresen túl voltam a hancúron, és valamennyire lenyugodtam, akkor mertem csak belegondolni az egész új helyzetbe.
Persze ekkor már teljesen máson járt az eszem. Az első gondolatom az volt: meséltem nekik valaha buzi vicceket? Bántottam meg őket?
A második: miről fogunk ezentúl beszélgetni? Hiszen eddig mindig a csajok voltak a fő téma... Mi lesz a barátságunkkal?
Két nap múlva lementem a Balatonra, ahol akkoriban a fiúk idegenvezetőként dolgoztak, külön-külön. Első nap az egyiket kísértem el egy túrára, a második nap a másikat...
A hosszú, buszos turistautakban az a jó, hogy utazás közben sokat lehet beszélgetni. Ráadásul, mivel temérdek időnk van, egy idő után az ember túljut a szokásos "na mizu?" témákon, és elkezd érdemben figyelni egymásra. A két este alatt, amit a barátaimmal töltöttem, nagyon sok mindent tudtam meg róluk. Igazából akkor ismertem meg , hogy kik ők valójában. Türelmesek voltak, megértőek, és készségesen válaszoltak minden kérdésemre...
...hogy mi ez az egész, mióta tudják magukról, ki tud még róla... hogy nem gond a buzi vicc, sőt, ők tudják a legjobbakat Hogy a csajokról továbbra is ugyanúgy fogunk tudni beszélni... Hogy ne aggódjak, nem vagyok az esetük, és egyébként is, ahogyan én sem erőszakolok meg senkit, aki bejön, nekik sem szokásuk hogy teljesen megértik, ha taszít a meleg szex téma, és nem akarok róla hallani de szívesen bemutatnák nekem a szerelmüket.
Harmadnap reggel, amikor hazamentem Pestre, már helyreállt a lelki békém. Attól kezdve ismét mindenkinek azt mondtam, "nem zavar, ha valaki meleg". Csak most már valahogy hitelesebben hangzott az egész. Legalábbis itt belül
Azert veszi a batorsagat, hogy elmondja, mert olyan embert lat benne, aki elfogadna, hogy o is ember es tok mindegy hogy mit csinal a haloszobajaban, attol meg szeretheto egyen.
Legyunk mar realisak, az hogy nehany ember magamutogatoan vallja, hogy o meleg, az oly keves azzal szemben akik nem hangoztatjak, es akikrol nem is gondolnank. Viszont az hogy jogokat szeretnenek..... azzal sincs semmi baj.... es elhiheto, hogy nem fognak veszelyesek lenni a tarsadalomra .... ugyan mar mitol lennenek ??? hiszen szeretetre vagyo emberek, akik szeretetet nyujtanak es semmi tobbre nem vagynak, csak ugy mint minden allampolgar, hogy ugy elhessenek ahogyan az jo nekik.
magánügy. bár én elfogadom őket, de a "hacacáréval" nem sokra mennek, sőt...
Változó lehet az időpont, hogy egy szülő mikor képes megbirkózni a gondolattal, hogy a fia meleg. Talán van olyan anya, akinek rögtön el lehet mondani, a másik véglet, akinek soha-pl. vallásos, merev, zárt a témára...van olyan, hogy nem lehet elmondani. Az árnyalatok meg a kettő között vannak. Azt nem hinném, hogy ennek a hírnek egy szülő is örülne, vagy könnyedén elfogadná. Ha lenne egy fiam és ezzel jönne elő-hááát, hanyattesnék a döbbenettől. Nem vagyok nagyon merev, van ismerősöm, aki más. De tudja, hogy emberként közeledhet hozzám, férfiként viszont soha. Nem szeretném. Nem férne bele abba, amit elviselhetőnek tartok.
Röviden: tudomásul veszem, hogy van, aki más.
De nem örülök neki, amikor megtudom. Inkább szomorú vagyok. A barátom lehet meleg. De szexpartnerem az nő lehet. Nem próbálnám ki a szex más formáját. Taszítana. Viszont örülök, ha a meleg egyén barátot talál, legyen neki jó, nem akar rosszat. Csak olyat, amit én nem tudnék akarni vagy kívánni...........ennyi. Nem sok. De nem vagyok többre képes a témát illetően.
Szerintem a szülő-gyerek kapcsolaton nem változtathat a tény,hogy esetleg a gyerek meleggé válik.Én ugyanúgy szeretném továbbra is a gyerekemet.
Ha elmondja,pont azért mondja el,mert segítséget vagy megértést vár.Azzal,hogy elmondja,még jobban a bizalmába fogad.Ez akkora kincs,hogy csak megbecsülni lehet.
Szia!
Az utolsó bekezdéseddel szóról szóra egyetértek.
....soha nem értem meg, miért a megkülönböztetés !
Mindenki zárt ajtók mögött intézze a nemi életét, és legyen boldog..... a szülő meg fogadja el a gyerekét, és örüljön a boldogságának!
Mi a csudának túlbonyolitani az életet!
Nincs meleg, leszbikus ismerősöm...sem....lehet, hogy ezért vagyok ilyen toleráns?