Miért pont karácsonykor érzik azt a szülők, hogy válogatott fenyegetésekkel kell megregulázni szerencsétlen gyerekeket? „Nem lesz karácsonyi ajándék, nem jön a Jézuska, nem kapsz mézeskalácsot, nem hoz a Mikulás csokit, virgács lesz ebből, ha nem viselkedsz rendesen.” A sort még bőven lehetne folytatni, olyan sok rendszeres fenyegetés hangzik el ebben az időszakban.
Jennifer McGrail négygyermekes anya fogalmazta meg az értetlenségét, hogy miért pont karácsonykor keményítenek be a szülők, és mondanak olyanokat a gyerekeknek, hogy a fülük kettéáll tőle.
„A karácsonytól depressziós leszek, pedig szeretem ezt az ünnepet. Imádok finomságokat sütni a gyerekeimnek, ajándékozni, ünnepi vacsorát készíteni, meghatódni. Attól viszont szomorú leszek, amit olvasok, hallok más szülőktől. Most épp az »ajándékbörtön« jelensége jött velem szembe az interneten, amihez a kommentekben szülők százai tapsolnak lelkesen.”
Az ajándékbörtön ötletét egy anya találta ki és publikálta a Facebookon, annyi a lényege, hogy ha a gyerek nem viselkedik jól, akkor az egyik ajándékát „börtönbe” zárják, azaz elteszik egy nagy dobozba, és ha nem változtat a magatartásán, nem is kerül ki az ajándék a börtönből, nem kapja meg karácsonykor. Mindezt a gyerek orra előtt csinálják, látja az ajándékát is becsomagolva, és hogy bebörtönözték a szülei. A börtönt abban a szellemben találta ki az anya, hogy az ajándék nem jár alanyi jogon, hanem ki kell érdemelni. Pedig több sebből is vérzik ez a kijelentés McGrail szerint.
„Ez az egész »ki kell érdemelni az ajándékot« idea kegyetlen és régimódi, ráadásul pont az ajándékozás örömét veszi el a gyerektől, hiszen a karácsonyi ajándékok feltételek nélkül érkeznek a fa alá elvileg. Pont az a lényege bármilyen ajándéknak, hogy elvárások és megkötések nélkül, szeretetből adja az ember. De ez, hogy veszünk egy ajándékot, aztán visszavesszük büntetésből? A szeretetet egy mozdulattal alakítjuk át így kegyetlenséggé.”
Az anya felteszi még a nagy kérdést: ha a gyerekekkel ezt csinálják a szülők, akkor egymással miért nem? Ha vesz a feleség egy új órát a férjnek karácsonyra, aki egy nap kapatosan jön haza, akkor az orra előtt bevágja a dobozba, hogy majd megkapja, ha megembereli magát. Furán hangzik, igaz? Akkor a gyerekekkel miért teszik mégis?
„El tudod képzelni, milyen szomorú üzenete van egy gyerek számára, hogy ki kell érdemelnie az ajándékot? És hogy azonnal elveszítheti, ha rossz gyerek? Már ezen is felhúzom magam, hogy rossz gyereknek hívják, tehát miközben elveszik az ajándékát, még meg is szégyenítik. Friss hír: a gyerekek is emberek, és nem tökéletesek. Megérdemlik a szeretetet, és igen, a feltétel nélkül adott ajándékot is. Annyit szeretnék kérni minden jóérzésű szülőtől, hogy idén ne fenyegessék a gyerekeiket, inkább bánjanak velük emberként, és csak szeressék őket, ez lenne a legnagyobb ajándék mindenkinek.”