A helyzet ennél szomorúbb, mivel francia és skót kutatók megállapították, hogy már az emberlakta területektől távolabb eső részeket borító hóban is megjelentek az úgynevezett mikroműanyagok, vagyis a szabad szemmel nem látható, apró műanyagrészecskék – írja a Qz.com.
A Pireneusokban mintákat gyűjtő kutatócsoport olyan mikroműanyag-darabokat is azonosított, amelyeket a több száz kilométerre fekvő Barcelonából fújt odáig a szél. Egy augusztusban publikált kutatási anyag szerint a kutatócsoport talált mikroműanyagot a svájci Alpok lejtőin, de az Északi-sark hómezőin is. Az amerikai geofizikusok uniója, az American Geophysical Union tagjai pedig december közepén tartották meg idei éves gyűlésüket, ahol a Desert Research Institute Reno kutatói is bemutatták saját méréseiket: ők az USA nyugati részénél húzódó Sierra Nevada hegylánc havában tudták kimutatni a mikroműanyag-részecskék jelenlétét.
A felfedezéseknek köszönhetően nem kizárt, hogy át kell gondolnunk a műanyagdarabkákkal kapcsolatos hozzáállásunkat. Mivel ugyanis a levegőben is hatalmas mennyiségben találhatóak meg, elképzelhető, hogy nem műanyaghulladékról, hanem a légszennyezés egy eddig kevésbé ismert formájáról van szó. Az Alpok, illetve az Északi-sark hómezőit tanulmányozó kutatók átlagosan 1760 mikroműanyag-darabkát találtak a Grönland és Norvégia közötti területen vizsgált jégtáblákat alkotó jégben. Az Alpokban ennél sokkal nagyobb mennyiséget, literenként 24 600 részecskét mértek.
A helyzet súlyosságát – és a mikroműanyagokkal kapcsolatos ismereteink hiányát – jól mutatja, hogy az amerikai Columbia Egyetem tudományos projektet indít, hogy több ismeretünk legyen ezekről a részecskékről. A Plastix-Snow Citizen Science Project önkéntesek bevonásával igyekszik több információt összegyűjteni a szennyezésnek ezzel az új formájával kapcsolatban.
Eközben a világ sípályáin elképesztő mennyiségű energiát pazarlunk arra, hogy havat csináljunk az egyre inkább sártengerré változó síparadicsomokba.