Túlzás nélkül lehet állítani, hogy egy teljes élet munkája lett oda, miután szombaton leégett a Győr-Moson-Sopron megyei Levélben élő idős házaspár otthona. Lugosi Imre és felesége, Teréz otthona az első szakértői vélemények szerint elektromos zárlat következtében gyulladhatott ki, eleinte a tetőszerkezet égett le, a lángok innen terjedtek át az alsóbb szintekre, ahol egy gázpalack is felrobbant – számolt be az esetről a Kisalföld.
Szerencsére a 80 körüli pár tagjai időben ki tudtak menekülni a lángok közül, és komolyabb sérülések nélkül élték túl a tűzesetet. Füstmérgezés gyanújával vitték őket kórházba. Az idős férfinek a bal szeme sérült meg, de az orvosok szerint rendbe jön.
A tűzoltók hiába érkeztek gyorsan a helyszínre, órákon át tartó munkájuk ellenére sem sikerült megmenteni a 20 éven át épített, szépített épületet, ahova a család épp készült beköltözni. Otthonuk lakhatatlansága miatt most kénytelenek voltak visszaköltözni a melléképületbe, amit korábban, az építkezés alatt használtak.
Mint kiderült, Lugosiéknak biztosításuk nem volt, a Kisalföld szerkesztősége az olvasók segítségével már egy nagyobb összeget gyűjtött nekik, a faluban pedig több segítő, adománygyűjtő akciót is szerveznek az idős párnak, akiket sokan szeretnek, tisztelnek Levél községben.
Erre a linkre kattintva találsz további információkat arról, hogyan tudsz a tragédia után a Lugosi családnak segíteni, ha szeretnél.
Kiemelt képünk illusztráció