Valószínűleg csupán keveseknek cseng ismerősen Mary Beatrice Davidson Kenner neve, nem véletlenül szerepel Zing Tsjeng Forgotten Women (elfelejtett nők) című könyvsorozatában. Mindezt annak ellenére, hogy Kennernek elévülhetetlen érdemei vannak a tisztasági betétek korszerűsítésében.
Az észak-karolinai Charlotte-ban született 1912-ben és már kislányként bizonyította, hogy rendkívül találékony elmével áldotta meg a sors. Édesanyja ugyanis korán reggel indult dolgozni, ám a nyikorgó hátsó ajtó miatt Mary Beatrice gyakran felébredt a zajra. Meg is kérdezte egy nap: „anyu, szerinted valaki feltalálja majd az önolajozó zsanért?”. El is kezdett rajta dolgozni, de túl messzire nem jutott, minden esetre ez a kis történet remekül példázza, hogy milyen kreatív volt már egészen fiatalon.
Nem ő volt az első a családjában, nagyapja szabadalmaztatta ugyanis a háromszínű szemafort, testvére, Mildred Davidson Austin Smith társasjátékokat talált ki, és azokat értékesítette, míg édesapja, Sidney Nathaniel Davidson egy hordozható vasalót szabadalmaztatott 1914-ben.
Mary Beatrice Dickinson Kenner első találmányára azért nem csaptak le, mert fekete volt (Fotó: Wikipedia)
A kislány Mary Beatrice-ben mély nyomokat hagyott az önolajozó zsanér ötlete kapcsán érzett lelkesedés, így folyamatosan új ötleteken törte a fejét, időnként még álmából is felébredt, ha valami eszébe jutott. Kitalált például egy hordozható hamutartót, amit a cigarettás dobozra lehetett erősíteni, amikor pedig meglátta, hogy egy esőből behozott, összecsukott ernyőről hogyan folyik a víz a padlóra, rájött, hogy ha egy kis szivacsdarabot illesztene az esernyő végére, az magába szívná a vizet.
Hasonló praktikus szemlélet jellemezte egész életében. 1931-es érettségije után felvették a Harvard egyetemre, ahonnan azonban másfél év után távoznia kellett, mert nem tudta fizetni a tandíjat. Bébiszitterként kezdett dolgozni, közben azonban a találmányait tökéletesítgette. Az anyagiak miatt így is küszködnie kellett, mert egy szabadalmi oltalom már akkor sem volt olcsó mulatság.
Egészen 1957-ig kellett spórolnia, hogy az első szabadalmi kérelmét benyújthassa. Ez egy különleges övszerű eszköz volt, amelynek az volt a lényege, hogy rögzítse a tisztasági betéteket. Ebben a korban még sehol sem voltak a mai modern, eldobható betétek, a nők ezért textildarabokat vagy vattát használtak a menstruációjuk idején. Kenner egy olyan állítható övet talált ki, amelyen egy kisebb, vízhatlan zsebet alakított ki, ahová a betétet el lehetett helyezni és ami megakadályozta, hogy a menstruációs vér kicsorogva összekoszolja a ruhákat.
„Egy nap megkeresett egy vállalat, akiknek tetszett az ötletem, nagyon izgatott lettem – idézi Tsjeng könyve Kennert. – El is jött hozzánk tárgyalni a részletekről, aztán amikor kiderült, hogy fekete vagyok, hirtelen csökkenni kezdett az érdeklődése. A találkozó után visszament New Yorkba, majd onnan értesített, hogy a vállalatot már nem érdekli a találmányom.”
Ez azonban nem tántorította el Kennert, hogy továbbra is új találmányokon gondolkozzon. Amikor testvérénél szklerózis multiplexet diagnosztizáltak és onnantól járókerettel Kellett közlekednie, Kenner kitalált egy különleges, tárolórekeszekkel kiegészített tálcát, amit a kerethez lehetett rögzíteni, hogy a testvére magával tudjon vinni különféle tárgyakat. Kitalált egy olyan vécépapír-tartót is, amely lehetővé teszi, hogy a papír végét mindig elérje, aki a toaletten ül, de tervezett egy különleges, zuhanyra erősíthető hátmosó szerkezetet is, a nehézkesen mozgó emberek támogatására.
Bár sosem gazdagodott meg a találmányaiból, 2006-ban bekövetkezett haláláig összesen öt szabadalmat jegyzett. Elmondása szerint nem is feltétlenül a pénz csábította, hanem a kreativitás iránti szeretete vezette útján. Az alábbi gondolatával pedig mélységesen egyetértünk:
Minden ember kreatív elmével születik, mindenkiben megvan ez a készség.
