Egy négygyerekes anya borult ki azon, hogy a gyerekét arra kérte egy felnőtt ismerőse, hogy tartson meg egy titkot, majd az anya jelenlétében susmorogni kezdett a gyerekkel. Rachel Garlinghouse nem azért háborodott fel, mert féltékeny lett volna az ismerősre, az okai ennél sokkal mélyebben gyökereznek.
„Természetesen én is tudom, hogy csak viccelődtek, de mégsem tudom túltenni magam rajta, hogy egy felnőtt ember arra tanította ezzel a gyerekemet, hogy a titkolózás a normál felnőtt–gyerek interakció része. Mert nem az.
Amikor gyerekek voltunk, az anyám jól felkészített minket a cukros bácsikra, hogy miért nem szabad szóba állni idegenekkel. Még egy titkos kódszavunk is volt, és csak azzal a felnőttel mehettünk haza az iskolából, aki tudta ezt a szót, mert anyám elárulta neki. Komolyan vette nagyon ezt a témát, amihez a teljes őszinteség is hozzá tartozott.
Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)
Valószínűleg ezért olyan nagy dolog számomra az, ha a gyerekemet titkolózásra tanítja valaki. Mert a gyerek még csak gyerek és nem biztos, hogy fel tudja mérni, hogy a titok, amit meg kell tartania, az csak viccelődés, vagy épp komoly dolog, amiről anyának tudnia kell. Azt tanítottam mind a négy gyerekemnek, hogy a titkolózás nem jó dolog, főleg akkor nem szabad titkot tartani, ha egy felnőtt kéri tőlük. Mert nincs olyan helyzet, amikor rendben lenne, hogy a felnőtt titoktartásra kötelezzen egy gyereket.
Van egy sokkal jobb szó a titokra, amit használunk a családban: a meglepetés. Például, ha szeretném, hogy titokban tartsák a gyerekeim a nagyinak szervezett szülinapi bulit, akkor elmondom, hogy ez egy meglepetés lesz neki, és ezért nem mondunk róla semmit. Ráadásul, ha két olyan ember mondja, akiben megbízhatnak – mint az anyjuk és apjuk –, akkor nincs probléma azzal, hogy nem kotyoghatja ki a bulit a nagyinak. Az ilyen beszélgetések közben elmagyaráztuk a gyerekeknek, hogy mi a különbség a titok és a meglepetés között, hogy ez utóbbiban nincs félelem és szégyen, míg az előbbi bizonytalanságot szül, és eltávolít egymástól.
A gyerekeink tudják, hogy mindegy, mennyire akar valaki elhallgatni egy információt előlünk, nekik akkor sem szabad ebben szerepet vállalniuk. Mert ha nem mondanak el mindent őszintén, akkor nem is tudunk segíteni. És különben is, jobb félni, mint megijedni, inkább leszek az a szülő, aki minden titkot tudni akar, mint az, akinek fogalma sincs, mi történik a saját gyerekével.”
