Az orvostudomány és a pszichológia történetileg elsősorban „női betegségként” azonosította a hisztériát, amivel súlyos károkat okozott mind tudományos, mind társadalmi szempontból. A filmekből, főleg a melodrámákból is rengeteg hisztérikus nőt ismerünk. Gyilkos femme fatale-ok, hideg fúriák, szörnyeteg anyák és megkínzott szerelmesek sorakoznak a filmművészet klasszikusaiban.
Róluk most nem lesz szó.
Adam Driver a Házassági történetben (forrás: Netflix)
A filmtörténet ugyanis számos hisztérikus férfit is ismer. Erősnek tűnő, maszkulin figurákat, akik atomjaikra hullanak, mire lepereg a játékidő, vagy éppen olyan anyámasszony katonáit, akik már az első percektől a sírással küszködnek. És persze ott vannak azok a férfiak is, akik simán csak elmebetegek. Következzen nyolc emlékezetes férfi és nyolc pusztító, hisztérikus őrjöngés.
James Dean (Haragban a világgal, 1955)
A tragikusan fiatalon meghalt James Dean három fontos filmben szerepelt, ami elég is volt neki ahhoz, hogy legendává váljon. Kiegyensúlyozott személyiséget ugyan egyszer sem játszott, de sehol nem került annyira a padlóra, mint a Haragban a világgal című remekműben, ami eleve úgy kezdődik, hogy a főhős a földön fetreng.
A folytatásban aztán kiderül, hogy Jim önbizalomhiányos, szorongó, problémás gyerek, aki mindent érzékel és törékeny személyiségébe olvaszt szülei kudarcos házasságából és élethazugságaiból. Sem az anyja, sem az apja nem tudja úgy szeretni a fiút, ahogy kellene, és ez tragédiához vezet. Ebben a jelenetben Jim hatalmas patáliát csap otthon, miután a szülei arra kérik, ne vallja be a rendőröknek, hogy tanúja volt osztálytársa halálos balesetének. Jim anyja számító és hideg, az apja gyenge és gyáva, a fiú pedig összeroppan – a filmben nem először, és nem is utoljára.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Megőrül tőletek az ember! Egyikőtök egyvalamit mond, a másik mást, aztán mindenki az ellenkezőjét!”
Ben Gazzara, Peter Falk és John Cassavetes (Férjek, 1970)
A három szőrös mellű kisisten nem egyformán hisztérikus, de kár lenne kiemelni közülük valakit. Azt az óceánon átívelő műsort ugyanis, amit negyedik barátjuk halála után rendeznek, csak közösen tudják ennyire zilálttá, szabaddá, ön- és közveszélyessé tenni. Élet-halál kérdést csinálnak a gyászból, mert bennük még maradt érzés.
Pont ezt, mármint a valódi érzések hiányát kérik számon egy jobb sorsra érdemes, szerencsétlen nőn, aki Joe halotti torán énekelne valamit. A három főhős viszont hamarosan ordítozni kezd a szegény rokonnal, énekeltetik, meg-megállítják, vagyis folyamatosan terrorizálják a nőt. Eközben röhögnek, sírnak, dohányoznak, alkudoznak, egyre gyűröttebb az ingük és az arcuk. Ellenszenvesek és irigylésre méltóak egyszerre.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Maga rettenetes! Maga lehetetlen! Maga téved! Magának nincs szíve!”
Bruce Lee (A sárkány útja, 1972)
Mit keres ezen a listán Bruce Lee, a test feletti tökéletes uralom eleven szobra? Tényleg különlegesnek számít a hisztérikus férfiak között, de higgadtsága ne tévesszen meg bennünket. Az összes Bruce Lee-film arra a dramaturgiára épül, hogy a hallgatag főhős csak tűr, és tűr, rezzenéstelenül figyeli, ahogy a közelében vérszomjas, félkegyelmű bűnözők sanyargatják az egyszerű embereket. Aztán egy ponton eldurran az agya, elsül az ökle, és suhan a nuncsakuja.
Bruce Lee hisztérikusan verekszik, és közben egy szót sem szól. Lelke feldúltságát arca remegése tükrözi. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelébe sem megyünk, de szerencsétlen, önhitt ellenfelei ezt persze nem tudják, vagy maguk sem hiszik el, hogy a szende kisfiúnak megismert figura valójában rettenthetetlen harcos. Aztán az lesz velük, ami Chuck Norrisszal A sárkány útja végén, akit agyonvernek a Colosseumban, egy olyan jelenetben, ami a várakozásainkkal ellentétben egyáltalán nem a hősies küzdelmet, hanem a kegyetlen igazságszolgáltatást mutatja be.
Hisztérikus kulcsmondatok: nincsenek, Bruce Lee ezen a ponton már nem szokott beszélni.
Eperjes Károly (Uramisten, 1984)
A cirkuszi berkekben játszódó, egy idős és egy fiatalabb artista ellentmondásos kapcsolatáról szóló Uramistent vettük fel a listára, de tulajdonképpen Eperjes Károly bármelyik alakítása helyet kaphatna a hisztérikus férfiakról szóló összeállításban. Létezik olyan film, amelyben Eperjes nyugodt volt és derűs? Szelíd, mint ősszel a légy? Nos, szerintünk nem létezik.
Eperjes ideges, vibráló, őrült, és nem a jó értelemben. Már a lefojtott, rekedt hangjából tudjuk, ha baja van, és általában van neki. Az Uramistennek ebben a jelenetében például az, hogy kollégái a cirkusziskolában nem tisztelik eléggé az öreg szabadulóművészt, Binder Lipótot. Eperjes erre beolvas nekik, és ha ő beolvas, annak rendszerint része a fizikai erőszak is.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Te ki vagy? És te, te? Kik vagytok? És te ki vagy? És te? Te ki vagy? Mert ez a kuglifejű pali, itt mögöttem a vásznon, ez tudta, kicsoda! Nem kellett bemutatkoznia! Csináld csak a kengurudat tovább, és idomíts be engem is! Van még öt jó évem. Öt, öt jó évem van. Dugj be egy rács mögé, adj be egy kockacukrot, és kilógatom a nyelvemet valamelyik fejére!”
Billy Zane (Titanic, 1997)
Rose jegyese klasszikus bántalmazó férfi, aki azonnal agresszív lesz, mikor úgy érzi, a pénze nem elég a választott nő féken tartásához. Ez a sima modorú, jóképű gazember ott alázza meg a Titanic szerelmes hőseit, ahol csak tudja („Jack, már majdnem úgy néz ki, mint egy úriember!”), James Cameron rendező viszont még őt is képes szánni való, tehát igazi emberként bemutatni. Cal Hockley-nak megvan a maga igazsága és a maga baja, és mindkettő a társadalmi osztályából ered. Miután a Titanic süllyedni kezd, és világossá válik, hogy az utasok fele meg fog halni, Cal annyit felel: „de nem a jobbik fele”.
Mindezek mellett azonban a férfi még igazi hisztérikus alkat is. Ez először akkor válik világossá, mikor csevegés után ráborítja a menyasszonyára a reggelizőasztalt, és temperamentumából logikusan következik, hogy a süllyedő hajón is lövöldözve kergeti Rose-t és Jacket. Szimbolikus, hogy ekkor veszíti el a Rose-nak ajándékozott gyémántot is, ami eleve Cal pénzét, áttételesen pedig a férfiasságát jelképezte.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Remélem, élvezitek az együttlétet! Ne… ne, ne. A kabátzsebembe tettem. A gyémántot. A kabátot pedig ráadtam!”
Mucsi Zoltán (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1999)
Kapa és Pepe párosából egyikük sem normális, de kettejük közül Kapa a hisztérikus figura. Az elmebajos magyar férfi, akit megviselt a történelem, aki ellenséget lát a világban, akinek egy rossz mondat is elég, hogy iszonyatosan felidegesítse magát. Ebben a klasszikus, rengetegszer idézett jelenetben fütyülést hall, és azt hiszi, a barátja, Pepe fütyül. Ami ezután következik, arra a magyar nézők nem voltak felkészülve az ezredforduló hajnalán, de hamar rájöttünk, hogy Kapa itt mindannyiunkért és mindannyiunkkal ordít, fékevesztett dühvel kikelve az ellen, ahogy élünk.
Jancsó Miklós még további hat filmben bízta rá Kapa és Pepe burleszkpárosára a nagy magyar sorskérdések megvitatását, amely viták általában gusztustalan káromkodásba fulladtak. Mucsi Zoltánnak legtöbbször azóta is a Jancsó filmjeiben megteremtett figuráját kell újra és újra eljátszania, ami valószínűleg meglehetősen zavarja is őt.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Kivakartalak a g**iből, vagy nem vakartalak ki?! Te pedig füttyögsz, te barom? Itt, a nemzeti nagyjaink között? Ahol az ősök szelleme jár, b*** meg? Itt nem fogod felverni a csöndet! B*** meg, én nem viszem el helyetted a balhét! Érted? Hát itt az én hátamon csattan minden! Érted?!”
Vincent Cassel (Ez csak a világ vége, 2016)
Napjaink fiatal rendezői közül a kanadai Xavier Dolan tart ki legkövetkezetesebben a melodráma műfaja mellett. Filmjeiben folyamatosan pattanásig feszülnek az idegek, a hősök az ideg-összeroppanás szélén táncolnak, és több ízben sírva kiabálnak egymással. Hisztis férfi figurái közül Antoine-t, a főhős bátyját választottuk az Ez csak a világ vége című, bántóan alulértékelt filmből. Ebben a kilencvenes évek elején játszódó történetben Louis sokévi távollét után azért tér haza a családjához, hogy megmondja, AIDS-ben haldoklik, végül azonban egyszerűen képtelen megmondani az igazságot a családtagjainak, akiket külön-külön nagyon szeret, de közösségként mégis jóvátehetetlenül eltávolodott már tőlük.
A sors fintora, hogy egyedül idegbajos, undok bátyja sejti meg, miért jött haza Louis valójában. A komplexusos, agresszív férfi azonban nem akarja, hogy felszínre kerüljön az igazság, mert fél, hogy azt nem bírná elviselni. Ezért inkább mindent elkövet, hogy kipaterolja Louis-t a lakásból, és hangosan veszekszik a többiekkel azon, hogy ő és csakis ő fogja kivinni az öccsét a reptérre, de minél hamarabb. A tennivalók banális egyeztetéséből ritkán támad ekkora hisztiroham.
Hisztérikus kulcsmondatok: „Te nem értesz semmit! Nem fogtál fel semmit! Csak egy kis szaros vagy, úgyhogy fogd be a mocskos szádat! Tudjátok, mit, igazatok van. Elbaltáztam ezt is, mint mindig mindent. Gyerünk, Louis! Miért nem mész? Kifelé!”
Adam Driver (Házassági történet, 2019)
Egy egészen friss példával zárjuk a hisztérikus férfiak listáját, de azt a patáliát, amit Adam Driver karaktere, Charlie csap a Házassági történetben, nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Charlie-t talán túlzás hisztérikus embernek hívni, de a jelenetet, amit itt rendez, az ötvenes évek klasszikus melodrámaszerzői is elirigyelték volna. A helyzet éppen az, hogy Charlie szinte biztosra veheti, válófélben lévő nejénél, Nicole-nál marad a gyerekük Los Angelesben, emiatt ő sokkal kevesebbet láthatja majd a fiút.
A pár perces jelenetben csak úgy röpködnek az iszonyatosan bántó megjegyzések, amiket csak olyan emberekre tudunk rázúdítani, akiket nagyon jól ismerünk és nagyon szerettünk. „Olyan vagy, mint az anyád. Többször is úgy éreztem magam, miközben melletted feküdtem, hogy az anyáddal fekszem ott, és undorító volt.” Vagy: „te nem a saját hangodat akarod megtalálni, csak imádsz panaszkodni arról, hogy nem találod a saját hangodat”. Ebben a mocskolódás-szimfóniában az olyan dermesztő átkok, mint hogy „sosem leszel boldog”, jóformán csak odaszúrt töltelékmondatok. Végül Charlie arról beszél, Nicole-nak nem azért kellett volna kikészülnie, mert ő lefeküdt egy másik nővel, hanem azért, mert azzal a nővel jól tudták érezni magukat együtt. Kösz, haver!
Hisztérikus kulcsmondatok: „Minden reggel azzal a reménnyel ébredek, hogy halott vagy! Annyira… ha biztosíthatnám, hogy Henry rendben lesz, azt kívánnám, hogy betegedj meg. Vagy üssön el egy autó, és dögölj meg!”
