Van, aki mindig is tudta, hogy egy gyermeket akar, így egyáltalán nincs hiányérzete, amikor a kistestvér érkezéséről faggatják. Mások úgy fognak bele a családalapításba, hogy gyerekzsivajtól hangosan képzelik el a jövőjüket, aztán a dolgok másként alakulnak, és az első után nem születik újabb gyermek. Akárhogy is, az egykéket nevelő szülők sokszor futnak bele tapintatlan kérdésekbe és kéretlen megjegyzésekbe.
A tesó sem garancia
Az egykekérdéshez nemcsak szakértőként tud érdemben hozzászólni Grőbné Vadas Erika pszichológus, life coach, pár- és családterapeuta jelölt, hanem többszörösen érintettként is: maga is egyke, és neki is egy gyermeke született. Erika úgy véli, hogy a sztereotípiák gyártása teljesen természetes, hiszen ősidők óta él a vágy az emberekben, hogy a környezetét és az őket körülvevő embereket megismerje, kiismerje. Innen pedig már csak egy lépés, hogy bizonyos megfigyeléseire alapozva elkezdjen sablonokat kialakítani – jókat, rosszakat, helytállókat és pontatlanokat egyaránt. „Ez természetesen teljesen rendben van így – kezdi Erika, majd hozzáteszi, hogy ezek nélkül nagyon nehezen tudnánk feldolgozni a rengeteg felénk áramló információt. – Az egykéket nagyon gyakran illetik olyan jelzőkkel, hogy önzőek, önállótlanok, elkényeztetettek, nem jó csapatjátékosok, akaratosak, kevéssé empatikusak, társas kapcsolataik nem problémamentesek és a sort még folytathatnánk. Szerencsére egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezek a tulajdonságok elkerülhetetlenül igazak lesznek a testvér nélkül felnövő gyerekekre. Bizonyára mindannyian találunk a közvetlen környezetünkben is olyat, akire ráillenek ezek a jegyek, hiába van testvére” – hozza fel ellenpéldaként a pszichológus.
Grőbné Vadas Erika pszichológus
Hozzáteszi, hogy valóban vannak olyan helyzetek, amikkel egy egyke nem találkozik, és adódik jó pár olyan szituáció, amiből ő kimarad, de a leleményes szülők tudatos döntésekkel el tudják hárítani az egy szem gyermekükre „leselkedő veszélyeket”, és fel is tud ezekre készülni. „Szülőként nekünk kell megtanítanunk az egyke gyermekünket az osztozkodásra vagy a mások iránti empátiára. Kis odafigyeléssel, melegszívű, de határozott neveléssel a fenti sztereotípiák is kivédhetők, hatásuk csökkenthető – mondja Erika, aki gyakran tapasztalja, hogy a szülők nem kompetens emberként gondolkoznak magukról gyermekeik életében. – Mintha nem hinnék el, mekkora hatásuk van utódaik jellemformálására. Szülőségüknek határokat szabnak, sokszor csak a legelemibb szinten tartják magukat számottevőnek. Pedig ők azok, akik a kezdeti legfontosabb időszakban, amikor az alapvető tulajdonságok kialakulnak, a legnagyobb hatással lehetnek gyermekükre: akár egyke, akár van testvére.”
Bár Muntyán Stelláék eredetileg két gyereket szerettek volna, „csak” egy adatott meg nekik. Peti most már 13 éves kamasz, és bár egyke, soha nem volt önző, sőt: mindenkivel nyitott és kedves. A pszichológussal egyetértésben Stella is úgy gondolja, hogy nevelés és nem testvérszám kérdése, kiből milyen felnőtt válik. „Nekünk természetes úton annyi esélyünk volt a gyermekvállalásra, mint megnyerni a lottóötöst, így lombikbébiprogramban vettünk részt, sok komplikációval. Az öt beültetésből négy vetéléssel végződött, aztán végre megfogant Peti. A program alatt szerzett egészségügyi komplikációk miatt azonban nem vállalhattam több gyereket” – avat be „egykésségük” történetébe Stella, aki szintén sok kéretlen tanácsot kapott az elmúlt évek során, de csak olyanoktól, akik nem ismerték az előzményeket.
Mikor jön a következő?
Stellát sosem nyaggatta kistestvérért a kisfia, sőt volt, hogy azt mondta, nem is szeretné, hogy bővüljön a család, mert neki így a jó, hogy az anyukája csak őt meg az apukáját szereti. Egy másik „egykés anyuka”, Kasa Mira sem a hamarosan 5 éves kislányától kap számonkérő kérdéseket tesóügyben, hanem a környezetétől. „Sokan célozgatnak rá, hogy itt lenne az ideje, hogy Emilinek kistestvére szülessen, mi azonban úgy döntöttünk a férjemmel, hogy csak egy gyereket szeretnénk. Szeretnénk neki szentelni minden figyelmünket, egy gyerekkel is teljesnek érezzük a családunkat. A kislányom óvodájában sorra születnek a kistestvérek, nekem azonban nincs hiányérzetem, és szerencsére Emili sem nyúz azért, hogy legyen testvére. Gyakran megesik egyébként, hogy a hasamat méregetik egyesek, és sokat sejtetően azt kérdezik: van-e valami újdonság? Nem is értem, miért gondolják úgy, hogy ha valakinek van egy gyereke, akkor annak mindenképp kell második és harmadik is!”
Emili és Mira (Fotó: magánarchívum)
A pszichológus szerint feladja a leckét a szülőknek, ha a gyerekek szóba hozzák a testvérkérdést, ám rajtuk kívül álló okok miatt – például ahogy Stelláéknál alakult – mégsem lehet szó családbővítésről. „Nehéz lenne olyan tanácsot adni, ami általánosságban hasznos lehet a szülőknek, főleg akkor, ha két oldalról nagy rajtuk a nyomás. Először nagy valószínűséggel nem a gyermek lesz az, aki felteszi a kérdést, hogy mikor érkezik a következő baba a családba. Valószínűleg minden anyuka tapasztalta, hogy itthon a családtagokon kívül az ismeretlen járókelőktől kezdve a sarki fűszeresig mindenki tudni akarja az első gyermek születése után, hogy mikor érkezik a következő. Sokak részéről valóban kedves érdeklődésről van szó, szép számmal akadnak azonban olyanok, akik sportot űznek az indiszkrét kérdésekből.”
Erika szerint tovább fájdíthatja az egykét nevelő szülők szívét a közösségimédia-felületen megjelenő, kistestvérről szóló anyai bejegyzések is. Akár tudatos döntés, akár valamilyen nehézség áll annak hátterében, hogy egy pár megáll az első gyereknél, az édesanyákban legtöbbször rossz érzést kelt az indiszkrét kérdezősködés: „Van, aki kevesebbnek, csökkent értékűnek kezdi érezni magát, de sokan megkapják azt is, hogy önzők, amiért nem adnak a gyermeküknek kistestvért. A családok manapság így is nagyon magukra vannak hagyva, sok helyen nincsenek nagyszülők vagy egyéb rokonok, akik segíthetnének a gyerekkel kapcsolatos teendőkben, a fizetett segítséget pedig kevesen engedhetik meg maguknak. Az életben bőven van min őrlődni, ezért nem szerencsés plusz stresszforrást teremteni a szülőkben” – hangsúlyozza Erika, aki szerint rég itt lenne az ideje „megengedni”a családoknak, hogy maguk dönthessék el, hány gyermeket szeretnének.
Ha a gyerek kérdezi
A pszichológus mindig azt javasolja a hozzá forduló szülőknek, akiket a gyerekük a kistestvér érkezéséről faggat, hogy a korának és érettségi szintjének megfelelően, de mindig őszintén beszéljenek a dologról: „A legjobb anélkül, hogy hosszan taglalnánk az okokat, hogy miért nem lesz kistestvére. Valószínűleg nem elég egyszer megbeszélni, s ha a gyermek újra szóba hozza, nem szerencsés azzal lerendezni, hogy »de hiszen már megmondtuk!«, ehelyett inkább türelmesen, röviden, de határozottan mondjuk el újra. Fontos, hogy megértsük és vissza is tükrözzük gyermekünk szomorúságát, értsük meg az érzéseit, és biztosítsuk őt arról, hogy teljesen rendben van, hogy így érez – ezt minden más esetben is alkalmazhatjuk.”
Erika szerint a másik fontos kérdés az, hogy magunkban hogyan rendezzük el mindezt, ami szintén igen összetett kérdés. „Ha tudatosan döntöttünk így, nyilván könnyebb a dolgunk, ekkor főleg a külvilág felé kell »megvédenünk« az álláspontunkat. Nem árt, ha előre felkészülünk egy-két hathatós mondattal, mert biztosan jó párszor el kell majd mondanunk. Más a helyzet, ha magunk is vágynánk még gyermekre, de valamilyen oknál fogva nem lehet. Ebben az esetben ez kvázi egy gyászmunka, melynek során el kell búcsúznunk, el kell engednünk azt a vágyképet, melyben többgyermekes családként látjuk magunkat. Szerencsére ezzel sem feltétlenül kell egyedül megbirkózni, kérhetjük szakember segítségét, de nagyon hasznos önsegítő könyvek is rendelkezésre állnak.”
GIF
Stella szerint könnyíthet a hozzá hasonló cipőben járók lelki terhein, ha nem a meg nem született kistestvérre koncentrálnak, hanem annak örülnek, hogy az egy gyerekük megadatott: „Legyünk boldogok, hogy egyáltalán lehetett gyermekünk, és átélhetjük a világ legnagyobb csodáját, mégpedig azt, hogy anyukák vagyunk. Sok nőnek sajnos még egy gyermek sem adatik meg, így mindenképpen szerencsések vagyunk!”
Az érem másik oldala
Ahogy mindennek, az egykeségnek is megvannak az előnyei az előszeretettel hangoztatott hátrányok mellett. A pszichológus szerint semmi értelme az összehasonlítgatásnak, az ugyanis további nyomást gyakorol azokra a szülőkre, akik egy gyermeket nevelnek. „Mindenki a legjobbat szeretné adni a gyermekének, és ha eleve azt éreztetik vele, hogy hátrányból indul, az semmiképpen sem jó. Érdemes inkább úgy megközelíteni ezt a kérdést, hogy miben lesz más – vagyis nem jobb vagy rosszabb! – az életünk egy gyermekkel. Mit adhatunk neki, hogyan segíthetjük, hogy ki tudja bontakoztatni egyéniségét, hogy kihozhassa magából a legtöbbet. Az egykékről egyébként azt is szokták mondani, hogy kreatívabbak, mint a testvérrel rendelkező társaik, de ezt ugyanúgy meg lehet cáfolni, mint a hozzájuk kapcsolt negatív tulajdonságokat” – önt tiszta vizet a pohárba Erika.
Való igaz, hogy az egykékre több szülői figyelem juthat – azt, hogy ez előny-e vagy sem, majd kamaszkorukban eldöntik a gyerekek. Sokan gondolják úgy, hogy a testvér nélkül felnövő gyerekek önállótlanok, mások szerint azonban ennek ellenkezője igaz rájuk, és hamarabb megtanulnak magukról gondoskodni. Igaz rájuk az is, hogy törekszenek a tökéletességre, és könnyebben megtalálják a közös hangot az idősebb emberekkel, s hogy a korai éveikben magasabb az intelligenciájuk, mert sok időt töltenek felnőttek társaságban.
