Rengeteg szülő gondolkodik azon ezekben a percekben is, hogy mit tud majd tenni, ha Magyarországon is bezárják az iskolákat a koronavírus terjedésének megfékezése céljából. A gyerekek örülnek, a szülőknek egy újabb gond, amit muszáj megoldaniuk mindnyájunk egészsége védelmében.
Szerencsés, aki otthon maradhat, de mikor fog dolgozni? (Fotó: Getty Images)
Szerda reggel tízkor ez az email várt a postaládámban, a gyerekeim iskolaigazgatójától:
Tájékoztatlak Benneteket, hogy felkészülünk a várható országos iskolabezárásra. A kormány döntését természetesen megvárjuk és be fogjuk tartani, de saját hatáskörünkben is készek vagyunk döntéseket hozni. Ezekről a mai nap folyamán részletes tájékoztatást küldünk – addig türelmeteket kérjük.
Számomra egyértelmű, jól imádkoztak a gyerekek, el fogják rendelni az iskolabezárást. A lányom elsős, a fiam kilencedikes. A tanítónéni azt mondta, hogy már ma délután hazaküldenek minden felszerelést, és nem haragszanak meg, ha már a héten se megy a gyerek iskolába.
Pár napja a szerkesztőség is home office módban üzemel, igaz ez engem nem érint különösebben, én ugyanis eddig is itthonról írtam a cikkeimet. Ez azt is jelenti, hogy viszonylag könnyű helyzetben vagyok azokhoz a szülőkhöz képest, akik a kereskedelemben, a termelésben, vagy az egészségügyben dolgoznak, és nem, vagy csak nagyon nehezen tudják majd megoldani a gyerekfelügyeletet.
Viszont dolgoznom nekem is muszáj, és van már arról tapasztalatom, hogy milyen is itthon lenni két gyerekkel, akiknek tanulniuk is kéne, miközben én is haladok a munkával.
Piszkosul nehéz!
Ráadásul nem ugyanaz a gond a két gyereknél. A kicsi, aki még csak 7 éves, nem tud önállóan tanulni, vele le kell ülnöm olvasni, írni, matekozni. Az igaz viszont, hogy itthon tanulni sokkal hatékonyabb tud lenni, ezért maximum két óra alatt mindennel végzünk.
Miután végeztünk, a kicsi viszont unatkozni kezd. Az első nap még örül majd, gyöngyöt fűz, megkérdezi, hogy tabletezhet-e, rajzolgat. De a második naptól kezdve már elkezdenek neki hiányozni a barátnői. Márpedig az iskolabezárásnak pont az a lényege, hogy ne legyenek a gyerekek nagy gyerekközösségben. Erősnek kell lennem, és nemet mondani. Nem tudom meddig megy majd, és mikor érzem majd azt, hogy muszáj kimennünk a szabadba, és egy félórás közös rohangálás csak nem árthat meg, de remélem kitartó leszek.
A kicsikkel egész nap foglalkozni kell (Fotó: Getty Images)
A fiam már tudja, hogy Moodle-ban kapják majd a feladatokat, és lesznek élő, online órái is. Hogy lesz-e, és ha igen, akkor milyen számonkérés, arról még nem hallott. Ebben elég jó az iskola, ahova járnak, ezért én projektfeladatokat tippelek, esetleg pár esszét, és más kutatómunkát.
Viszont hogy miként veszem majd rá a 16 évest a tanulásra, azt egyelőre elképzelni se tudom. Abban bízom, hogy az online órák nem 9-kor kezdődnek majd, mint különben a tanítás, hanem kicsit később, és lesznek annyira inspirálóak a feladatok, hogy két hétig rávegyék valahogy a kamaszokat a tanulásra. Az érettségi nekik még nagyon messze van, nem érzik a nyomást, a lehetőség viszont arra, hogy két hétig lustálkodjanak, sokkal hívogatóbb, mint az önálló tanulás.
Szerencsések vagyunk, mert mind a tanárok, mind a gyerekek meglehetősen aktívak online a hétköznapokban is, ezért nem most kell majd kitalálniuk, hogy milyen csatornákon folyjon az oktatás, a feladatmegosztás, egyszerűen csak több feladatot kell online elvégezni. A tanárok eddig is elérhetőek voltak telefonon, e-mailen, messengeren, szinte mindenhol, ahol a gyerekek „fent vannak”, ezentúl se lesz ez másképp.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a kényszerszünet nehéz helyzetbe hozná az iskolákat, a jogszabályok alapján ugyanis mintegy 180 napot kell iskolába járni, vagyis a mostani esetleges általános iskolabezárás miatti kiesést nyáron kéne pótolni, a szokásos nagyon meleg idő azonban sokszor már május végén is gondot okoz. Szerintük a felsőoktatásban már sok az e-learning tananyag, a köznevelés azonban még nincs felkészülve rá, hogy online tartsák a diákokkal a kapcsolatot. Szerintük ez tíz év múlva lehet reális.
Tíz év múlva?!
A gyerekek nagy részének a zsebében ott van az okostelefon. Természetesen nem mindenkiében, és nem mindenhol, de ahol csak egy kis szervezettség, egy kis jóindulat is megtalálható a közösségen belül, ott azt az osztálytársat is tájékoztatni fogják a megtanulandó anyagról, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak az okoseszközök vásárlását.
Illetve egy jó tanács az önkormányzatoknak: ezeknek a diákoknak erre az időszakra az önkormányzat biztosítson lehetőséget az online jelenlétre.
Ha ez sikerül, akkor nyáron nem kell meghosszabbítani a tanévet, és idén sikerül is felkészülnünk a következő komoly vírusjárványra, ami sajnos elkerülhetetlen lesz a tudósok szerint. Nincs erre tíz év, ma kell cselekedni! Ilyenek a vészhelyzetek.
És a szerelem?
Bevallom, mi egy hete elkezdtünk készülni a karanténra. Nem igazán magunk miatt aggódunk, a számokat látva inkább a szüleinket féltjük, mind elmúltak 70 évesek. A nagyszülőknek sokkal nagyobb lesz az esélyük egészségesen megúszni a vírust, ha ideiglenesen bezárnak az iskolák. Akkor is, ha nem lakik együtt több generáció. Egyik reggel ezért nyitásra odamentem a szupermarkethez, és bevásároltam két hétre előre. Nem azért, mert félek az élelmiszerhiánytól, hanem azért, hogy ne kelljen kétnaponta vásárolni mennem. A gyerekeket az eddigiekkel ellentétben autóval hoztuk-vittük az iskolába, és a fiamat is megkértük, hogy ha lehet, hagyja abba tömegközlekedést, ne nagyon mászkáljon sehova. A kérést megértette, de mi lesz a szerelmével? Nincs az a koronavírus, ami itthon tarthatná, amikor együtt is lehetnének. Ezt megértem.
Tegnap ezért rollerrel ment, különben pedig vagy mi, vagy a barátnője szülei szállítjuk egymáshoz a szerelmeseket. Ez elég furcsán hangzik még nekünk magunknak is, de úgy döntöttünk, hogy erre az időre hajlandóak vagyunk ennyire elkényeztetni a gyereket. Természetesen ez azt is jelenti, hogy muszáj lesz hozzánk is alkalmazkodniuk.
Az első napok jók lesznek, de később egyre nehezebb a bezártság (Fotó: Getty Images)
Ébresztő hajnali háromkor!
Mivel van már tapasztalatom a gyerekekkel nehezített otthoni munkával kapcsolatban, előre meg tudom mondani, hogyan fog kinézni holnaptól a napunk.
Én háromkor kelek majd hajnalban, mert reggel hétig lesz időm csendben, odafigyelve dolgozni. Utána viszont beindul az itthoni őrület. Le kell vinni a kutyát, reggelizni, tanulni a kicsivel, szekálni a nagyot, hogy ő is tegye meg ugyanezt. Később rászólni a gyerekekre, hogy minden elektronikát vegyenek halkabbra, terítsenek meg ebédhez, vigyék le a kutyát ebéd után, olvassanak, rajzoljanak, társasozzanak, vessenek bukfencet, írjanak verset, vagy legalább bámulják egy picit a tévét, amíg én válaszolok két e-mailre.
Ha a férjemnek is összejön a home office, neki könnyebb dolga lesz, ő képes teljesen kizárni a külvilágot, amikor dolgozik. Képes annyira koncentrálni a figyelmét, hogy meg se hallja, ha körülötte lebontják a házat a gyerekek.
Mindenki itthon ebédel
Az, hogy nincs se iskola, se munkahelyre bejárás, azt is jelenti, hogy mind a négyen itthon ebédelünk majd, és valakinek azt az ebédet meg is kell majd főznie. Szerencsére számíthatok a lányom segítségére, ha zöldséget kell pucolni, a fiam pedig meglepően jól főz, legalábbis azt az öt ételt, amit hajlandó megenni.
Mégis ilyenkor döbben csak rá az ember, hogy mennyivel több munkát jelent az, ha hétköznap is otthon a család. Több főzés, több mosogatás, több mosás és takarítás.
Este nyolckor én már elalszom a kanapén, aki háromkor kel, ritkán bírja tovább, de előtte majd igyekszem még valami jó kis online tananyagot találni a másnapi tanuláshoz a lányomnak, és kiválasztani a közösen megnézendő filmeket.
Mindenre fel kell készülni!
Két hete még azt sem tudtam, mi az a vörös zóna, most meg abban élek
Koronavírus: nem ellenőrizték az Olaszországból kedden hazatérő magyarokat
