nlc.hu
Aktuális
Holnaptól akkor már nincs iskola?

Holnaptól akkor már nincs iskola?

Megkértek minket, hogy ma vigyünk haza mindent az iskolából, mert holnap már valószínű nem kell bemenni. Sok szülő kapkod most valamilyen megoldás után, de úgy tűnik, mindnyájunk érdeke, hogy pár hétre Magyarországon is bezárjanak az iskolák.

Rengeteg szülő gondolkodik azon ezekben a percekben is, hogy mit tud majd tenni, ha Magyarországon is bezárják az iskolákat a koronavírus terjedésének megfékezése céljából. A gyerekek örülnek, a szülőknek egy újabb gond, amit muszáj megoldaniuk mindnyájunk egészsége védelmében.

Nem könnyítik meg a home office munkát a gyerekek.

Szerencsés, aki otthon maradhat, de mikor fog dolgozni? (Fotó: Getty Images)

Szerda reggel tízkor ez az email várt a postaládámban, a gyerekeim iskolaigazgatójától:

Tájékoztatlak Benneteket, hogy felkészülünk a várható országos iskolabezárásra. A kormány döntését természetesen megvárjuk és be fogjuk tartani, de saját hatáskörünkben is készek vagyunk döntéseket hozni. Ezekről a mai nap folyamán részletes tájékoztatást küldünk – addig türelmeteket kérjük.

Számomra egyértelmű, jól imádkoztak a gyerekek, el fogják rendelni az iskolabezárást. A lányom elsős, a fiam kilencedikes. A tanítónéni azt mondta, hogy már ma délután hazaküldenek minden felszerelést, és nem haragszanak meg, ha már a héten se megy a gyerek iskolába. 

Pár napja a szerkesztőség is home office módban üzemel, igaz ez engem nem érint különösebben, én ugyanis eddig is itthonról írtam a cikkeimet. Ez azt is jelenti, hogy viszonylag könnyű helyzetben vagyok azokhoz a szülőkhöz képest, akik a kereskedelemben, a termelésben, vagy az egészségügyben dolgoznak, és nem, vagy csak nagyon nehezen tudják majd megoldani a gyerekfelügyeletet.

Viszont dolgoznom nekem is muszáj, és van már arról tapasztalatom, hogy milyen is itthon lenni két gyerekkel, akiknek tanulniuk is kéne, miközben én is haladok a munkával. 

Piszkosul nehéz!

Ráadásul nem ugyanaz a gond a két gyereknél. A kicsi, aki még csak 7 éves, nem tud önállóan tanulni, vele le kell ülnöm olvasni, írni, matekozni. Az igaz viszont, hogy itthon tanulni sokkal hatékonyabb tud lenni, ezért maximum két óra alatt mindennel végzünk. 

Miután végeztünk, a kicsi viszont unatkozni kezd. Az első nap még örül majd, gyöngyöt fűz, megkérdezi, hogy tabletezhet-e, rajzolgat. De a második naptól kezdve már elkezdenek neki hiányozni a barátnői. Márpedig az iskolabezárásnak pont az a lényege, hogy ne legyenek a gyerekek nagy gyerekközösségben. Erősnek kell lennem, és nemet mondani. Nem tudom meddig megy majd, és mikor érzem majd azt, hogy muszáj kimennünk a szabadba, és egy félórás közös rohangálás csak nem árthat meg, de remélem kitartó leszek.

Nehéz összeegyeztetni az anyaságot a munkával.

A kicsikkel egész nap foglalkozni kell (Fotó: Getty Images)

A fiam már tudja, hogy Moodle-ban kapják majd a feladatokat, és lesznek élő, online órái is. Hogy lesz-e, és ha igen, akkor milyen számonkérés, arról még nem hallott. Ebben elég jó az iskola, ahova járnak, ezért én projektfeladatokat tippelek, esetleg pár esszét, és más kutatómunkát.

Viszont hogy miként veszem majd rá a 16 évest a tanulásra, azt egyelőre elképzelni se tudom. Abban bízom,  hogy az online órák nem 9-kor kezdődnek majd, mint különben a tanítás, hanem kicsit később, és lesznek annyira inspirálóak a feladatok, hogy két hétig rávegyék valahogy a kamaszokat a tanulásra. Az érettségi nekik még nagyon messze van, nem érzik a nyomást, a lehetőség viszont arra, hogy két hétig lustálkodjanak, sokkal hívogatóbb, mint az önálló tanulás.

Szerencsések vagyunk, mert mind a tanárok, mind a gyerekek meglehetősen aktívak online a hétköznapokban is, ezért nem most kell majd kitalálniuk, hogy milyen csatornákon folyjon az oktatás, a feladatmegosztás, egyszerűen csak több feladatot kell online elvégezni. A tanárok eddig is elérhetőek voltak telefonon, e-mailen, messengeren, szinte mindenhol, ahol a gyerekek „fent vannak”, ezentúl se lesz ez másképp.

A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a kényszerszünet nehéz helyzetbe hozná az iskolákat, a jogszabályok alapján ugyanis mintegy 180 napot kell iskolába járni, vagyis a mostani esetleges általános iskolabezárás miatti kiesést nyáron kéne pótolni, a szokásos nagyon meleg idő azonban sokszor már május végén is gondot okoz. Szerintük a felsőoktatásban már sok az e-learning tananyag, a köznevelés azonban még nincs felkészülve rá, hogy online tartsák a diákokkal a kapcsolatot. Szerintük ez tíz év múlva lehet reális. 

Tíz év múlva?!

A gyerekek nagy részének a zsebében ott van az okostelefon. Természetesen nem mindenkiében, és nem mindenhol, de ahol csak egy kis szervezettség, egy kis jóindulat is megtalálható a közösségen belül, ott azt az osztálytársat is tájékoztatni fogják a megtanulandó anyagról, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak az okoseszközök vásárlását.

Illetve egy jó tanács az önkormányzatoknak: ezeknek a diákoknak erre az időszakra az önkormányzat biztosítson lehetőséget az online jelenlétre. 

Ha ez sikerül, akkor nyáron nem kell meghosszabbítani a  tanévet, és idén sikerül is felkészülnünk a következő komoly vírusjárványra, ami sajnos elkerülhetetlen lesz a tudósok szerint. Nincs erre tíz év, ma kell cselekedni! Ilyenek a vészhelyzetek.

És a szerelem?

Bevallom, mi egy hete elkezdtünk készülni a karanténra. Nem igazán magunk miatt aggódunk, a számokat látva inkább a szüleinket féltjük, mind elmúltak 70 évesek. A nagyszülőknek sokkal nagyobb lesz az esélyük egészségesen megúszni a vírust, ha ideiglenesen bezárnak az iskolák. Akkor is, ha nem lakik együtt több generáció. Egyik reggel ezért nyitásra odamentem a szupermarkethez, és bevásároltam két hétre előre. Nem azért, mert félek az élelmiszerhiánytól, hanem azért, hogy ne kelljen kétnaponta vásárolni mennem. A gyerekeket az eddigiekkel ellentétben autóval hoztuk-vittük az iskolába, és a fiamat is megkértük, hogy ha lehet, hagyja abba tömegközlekedést, ne nagyon mászkáljon sehova. A kérést megértette, de mi lesz a szerelmével? Nincs az a koronavírus, ami itthon tarthatná, amikor együtt is lehetnének. Ezt megértem.

Tegnap ezért rollerrel ment, különben pedig vagy mi, vagy a barátnője szülei szállítjuk egymáshoz a szerelmeseket. Ez elég furcsán hangzik még nekünk magunknak is, de úgy döntöttünk, hogy erre az időre hajlandóak vagyunk ennyire elkényeztetni a gyereket. Természetesen ez azt is jelenti, hogy muszáj lesz hozzánk is alkalmazkodniuk. 

Még a gyerekek is visszasírhatják az iskolát.

Az első napok jók lesznek, de később egyre nehezebb a bezártság (Fotó: Getty Images)

Ébresztő hajnali háromkor!

Mivel van már tapasztalatom a gyerekekkel nehezített otthoni munkával kapcsolatban, előre meg tudom mondani, hogyan fog kinézni holnaptól a napunk.

Én háromkor kelek majd hajnalban, mert reggel hétig lesz időm csendben, odafigyelve dolgozni. Utána viszont beindul az itthoni őrület. Le kell vinni a kutyát, reggelizni, tanulni a kicsivel, szekálni a nagyot, hogy ő is tegye meg ugyanezt. Később rászólni a gyerekekre, hogy minden elektronikát vegyenek halkabbra, terítsenek meg ebédhez, vigyék le a kutyát ebéd után, olvassanak, rajzoljanak, társasozzanak, vessenek bukfencet, írjanak verset, vagy legalább bámulják egy picit a tévét, amíg én válaszolok két e-mailre.

Ha a férjemnek is összejön a home office, neki könnyebb dolga lesz, ő képes teljesen kizárni a külvilágot, amikor dolgozik. Képes annyira koncentrálni a figyelmét, hogy meg se hallja, ha körülötte lebontják a házat a gyerekek. 

Mindenki itthon ebédel

Az, hogy nincs se iskola, se munkahelyre bejárás, azt is jelenti, hogy mind a négyen itthon ebédelünk majd, és valakinek azt az ebédet meg is kell majd főznie. Szerencsére számíthatok a lányom segítségére, ha zöldséget kell pucolni, a fiam pedig meglepően jól főz, legalábbis azt az öt ételt, amit hajlandó megenni.
Mégis ilyenkor döbben csak rá az ember, hogy mennyivel több munkát jelent az, ha hétköznap is otthon a család. Több főzés, több mosogatás, több mosás és takarítás. 

Este nyolckor én már elalszom a kanapén, aki háromkor kel, ritkán bírja tovább, de előtte majd igyekszem még valami jó kis online tananyagot találni a másnapi tanuláshoz a lányomnak, és kiválasztani a közösen megnézendő filmeket. 

Mindenre fel kell készülni!

Két hete még azt sem tudtam, mi az a vörös zóna, most meg abban élek

Koronavírus: nem ellenőrizték az Olaszországból kedden hazatérő magyarokat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top