nlc.hu
Életmód
Óvatosan fertőtlenítsd a telefonodat, ha nem akarsz pórul járni!

Óvatosan fertőtlenítsd a telefonodat, ha nem akarsz pórul járni!

Gondoltam, kihasználom, hogy a modern okostelefonom vízálló. Nem kellett volna.

Amióta kitört a koronavírus-járvány, a fertőtlenítőszerek és termékek eltűntek az üzletekből, tömegével vásárolták fel a fertőzéstől rettegő emberek. Mielőtt tovább mennénk, fontos megjegyezni, hogy a szappan és a melegvíz elpusztítja a kórokozót, ezért is fontos, hogy naponta többször alaposan kezet mossunk. 

Már egy bő hete, hogy home office-ra váltottunk, ezt pedig igyekszünk tartani is, csupán néhány kötelező körre – gyógyszertár, élelmiszerüzlet – dugtuk ki az orrunkat a külvilágba, nekem pedig a tegnapi kanyar után eszembe jutott, hogy a telefonomat bizony az utcán is használtam, sőt, még a hazaérkezést követő azonnali kézmosást megelőzően is hozzáértem. Eszembe is jutott, hogy az egész nap a zsebünkben velünk utazó telefonjainkról gyakran halljuk, mennyi szennyeződés, kórokozó található rajtuk, ezért elhatároztam, hogy alaposan megtisztítom a sajátomat. 

Bár a történet szempontjából mindegy, egy Motorola típusú telefonról van szó, amelyről a gyártó azt írja, cseppálló (splash proof). Ez annyit jelent, hogy a ráfröccsenő vizet kibírja, de nagyjából itt vége is a tudománynak. A következő lépcsőfokot az úgynevezett IP67 minősítés jelenti, az ilyen osztályzatú telefonok akár 30 percet is kibírnak 1 méternél nem mélyebb vízben. Az IP68 pedig a csúcs, ezek a készülékek ennél nagyobb mélységet is el tudnak viselni, ennek mértéke az adott gyártótól függ. 

A telefonom tehát a leggyengébb vízvédelmi tulajdonságokkal rendelkezett, de a gyártó fórumán olvasgatva kiderült, hogy többen beleejtették már bizony a cseppálló telefonjukat a kádba, mosdóba, ahonnan viszonylag gyorsan ki is szedték a szerencsétlenül járt telefonokat, amelyek vígan működtek tovább. 

Ezeket olvasva úgy gondoltam, egy gyors lemosás a csap alatt még nem a világ vége, elvégre ez közelebb áll egy heves nyári záporhoz, mint a kádba való beejtéshez.

Elvégeztem a műveletet, szárazra töröltem a telefont, majd megpróbáltam volna belépni a menübe, ekkor kellemetlen jelenséggel szembesültem: a telefon érintőképernyője nem engedelmeskedett, így a feloldókódot sem tudtam már megadni. A készülék külsején három fizikai nyomógomb található, a hangerőszabályzó, illetve a bekapcsológomb, ezek segítségével úgynevezett gyári helyreállítást (factory reset) lehet végrehajtani. 

Ezt meg is tettem, a telefon pedig szépen újraindult, majd az ilyenkor szokásos körök után felugrott ismét a feloldókódot kérő képernyő. A készülék azonban sajnos továbbra sem érzékelte az ujjaimat, hiába tapicskoltam bárhová az érintőfelületen. 

Egy darabig valami bizarr szoftverhibára gyanakodtam, mivel még ekkor sem jöttem rá, mekkora a baj. Erre csak akkor eszméltem, amikor a telefon kamerájának a lencséje alatt apró vízcseppeket vettem észre, itt már tudtam, hogy jó nagy hülyeséget csináltam. 

Képünk illusztráció, a cseppálló telefonnak ez már sok lenne (Fotó: Getty Images)

Képünk illusztráció, a cseppálló telefonnak ez már sok lenne (Fotó: Getty Images)

A telefon azóta sem működik, szerencsére – mivel a járvány miatti home office-ban nagy szükség van rá – a fiókból elő tudtam húzni az előző készülékemet, ami ugyan lassabb, meg a kijelzője is be van repedve, de legalább üzemel. 

Mindezt csak azért írtam le, hogy nehogy mások is így járjanak, persze én is lehettem volna okosabb és választhattam volna valami biztonságosabb fertőtlenítési módszert. 

Ha a kedves olvasó szeretné biztonságosan fertőtleníteni a telefonját, azt mindenképpen kikapcsolt állapotban tegye. A tisztításhoz 70 százalékos alkohollal vagy fertőtlenítővel átitatott törlőkendőre vagy 50 százalékos ecetoldatra van szükség. Fontos, hogy a törlőkendőt épp csak benedvesítsük, ne csöpögjön belőle a folyadék. A kendővel óvatosan töröljük át a készülék felületét, ügyelve, hogy a csatlakozókba ne kerüljön egy csepp sem. A kikapcsolt telefon áttörlését követően pedig várjuk meg, amíg a készülék tökéletesen megszárad, mielőtt bekapcsolnánk. 

Bár a vízbe ejtett telefonok megmentésére nem sok esély van, utolsó reménysugárként megpróbálhatjuk egy tál rizsbe helyezni éjszakára, úgy, hogy lehetőleg minél jobban szétszedjük a készüléket, eltávolítjuk az akkumulátort és a SIM-kártyát is. A rizs hatékonyan meg tudja kötni a vizet, így talán még menthető marad a készülékünk. 

További cikkeink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top