Várandósnak lenni ezekben az időkben nagyon nehéz lehet a helyzettel járó rendkívül sok bizonytalanság és szorongás, félelem miatt. Ez a pár azonban úgy döntött, feldobják hangulatukat egy nem mindennapi terhesfotózással, melyet saját maguk készítettek el a hátsó kertjükben, Miamiban. A fotókat ezen az oldalon tekinthetitek meg.
Akemi Maehema Romain és férje, Terry karantén tematikájú fotósorozatot készített a kijárási tilalom alatt. A fotókon a pár – jó példát mutatva – arcmaszkokat hord, és a közösségi távolságtartás szabályaira is felhívja viccesen a figyelmet. „Egyszer majd megmutatjuk a fotókat a babánknak, amint elég nagy lesz, hogy megértse, mi történt a világban, miközben ő anya pocakjában volt” – mondják.
A pár azt is elmondta, sok babás programot kellett lemondaniuk kisfiuk júniusi születéséig, például a babapartit, ezért is gondolták úgy, hogy kompenzálják magukat ezzel a fotósorozattal.
Egyébként nemcsak a fotókon tűnnek extrán szabálykövetőnek, a valóságban is nagyon figyelnek arra, nehogy Akemi megfertőződjön, a férfi azonnal lezuhanyozik, amint hazajön, és mindent többször lefertőtlenítenek.