nlc.hu
Otthon
Csótányoktól rettegnek a lakók Pesterzsébeten – úgy hemzsegnek, hogy aludni sem tudnak a helyiek

Csótányoktól rettegnek a lakók Pesterzsébeten – úgy hemzsegnek, hogy aludni sem tudnak a helyiek

A lakók a ruháikat már zacskókban tárolják, ennyire aggasztó a csótányhelyzet, melyért az egyik szomszédjuk a felelős.
csótány

Egy 35 év körüli férfi folyamatosan felhalmozza a szemetet és az elhasználódott bútorokat egy társasház közös tulajdonú udvarára Pesterzsébeten, a szemét miatt pedig rengeteg a csótány, a lakásokba is bemennek – számolt be a Tények.

A helyiek aludni sem bírnak, rettegnek. A ruhákat zacskókban tárolják és folyamatosan próbálják irtani a csótányokat, de hiába. “Éjjelente fent ülök, mert azt várom hol, mikor kell fújni a csótányt. Nem birok aludni, főzni sem, mert mindig azt figyelem, mikor esik bele. Tele van minden csótánnyal” – panaszolta az egyik lakó, akinek még a fürdőkádban és a szekrényekben is irtania kell a rovarokat. 

Hiába szóltak többször is a lomgyűjtögető férfinak, hogy takarítsa ki a lakását és dobja ki a szemetet, mindig agresszívan válaszolt.

Az önkormányzatnál azt mondták a Tényeknek, hogy a problémáról a múlt héten értesültek, melyet továbbítottak a közös képviseletet ellátó társaság felé.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top