A szekták egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy meglehetősen zártak. Bár el lehet csípni az életükből és a tevékenységükből ilyen-olyan sztorikat, kívülről borzasztó nehéz rálátni, mit is csinálnak pontosan. Jellemzően csak a kiugrott szektatagok szokták lerántani a leplet a tevékenységükről, de a legtöbb esetben inkább ők sem. Egyrészt azért, mert szégyellik magukat amiatt, hogy éveken át egy ártalmas és manipulatív szervezet befolyása alatt éltek, és a szervezeten belül valószínűleg maguk is elkövettek szégyenteljes dolgokat, másrészt azért, mert a szekták gyakran lelki terrorral, zsarolással, jogi eszközökkel vagy épp más módon kényszerítik őket arra, hogy hallgassanak arról, amit a szervezeten belül tapasztaltak. Egy-egy renitens azért jellemzően így is akad, akiknek a történeteit a szektatagok mindig megpróbálják a létező legtöbb fórumon hitelteleníteni, és mivel az ex-szektás számára gyakran nem áll rendelkezésre bizonyíték a történetei alátámasztására, ezek általában nem váltanak ki komolyabb következményeket.
A Beavatási eskü című HBO sorozat viszont pont azért különleges, mert nemcsak kiugrott szektatagok beszélnek arról, amit átéltek a szervezeten belül, hanem a filmesek beszerezték a szekta belső videós anyagait az elmúlt másfél évtizedből, így több száz órányi exkluzív, sosem látott videó állt a rendelkezésükre az NXIVM (ejtsd: nexium) működéséről, és ez tényleg lenyűgözővé és rendkívül hitelessé teszi a filmet.
Pont a szekta videósa dobbantott
Mark Vicente az ezredforduló sztárja volt a dokumentumfilmes szakmában. A Mi a csudát tudunk a világról? című 2004-es filmje 16 millió dollárt hozott a mozikban, ami ebben a műfajban hihetetlen teljesítménynek számít. A film sikere után keresték meg őt a NXIVM vezető tagjai, akik segítségüket ajánlották fel a következő filmjéhez, és csupán azt kérték, ismerje meg a szervezetüket, mert az általuk képviselt személyiségfejlesztési lehetőségeket ő is kamatoztatni tudná. Vicente-nek eleinte gyanús volt a szervezet, egy kicsit mindenki túl kedvesnek és segítőkésznek tűnt, de ahogy egyre mélyebbre ásta magát, úgy vált a szekta (magukat sosem hívták így) egyik legaktívabb tagjává. Dokumentumfilmes tudását pedig abban kamatoztatta, hogy ő örökítette meg a NXIVM életének eseményeit, és a promóciós és oktatóvideóik neki köszönhetően váltak egyre professzionálisabbá.
Vicente a szervezetben annyira feloldódott, hogy meg is feledkezett a dokumentumfilmes karrierjéről, és minden idejét a szekta tevékenységének dokumentálásával töltötte, a fő célkitűzésévé pedig az vált, hogy egy olyan filmet készítsen, ami egy kívülálló számára is érthetővé teszi az NXIVM vezetőjének, Keith Raniere-nek a nagyságát, akit még maga a Dalai Láma is fogadott. Amikor Mark felesége – akit ő maga szervezett be – lelépett a szervezettől, mert csalódott benne, neki is választania kellett, és némi huzavona után végül a szerelmét választotta. Amikor ott hagyta az NXVIM-et, elvitte magával azt a másfél évtized alatt rögzített videórengeteget is, ami a Beavatási eskü vázát szolgáltatja, ráadásul, amikor a kilépéssel kacérkodott, elővigyázatosságból a többi szektataggal való összes telefonbeszélgetését is rögzítette, melyek szintén fontos részét képezik a filmnek.
Nem lúzerek gyülekezete
A kilencrészes Beavatási eskü (az HBO az első hat epizódot bocsátotta a sajtó rendelkezésére) első epizódja igen merész. Ha nem folytatódna később úgy, ahogy folytatódik, már-már promóciós toborzó videónak is lehetne nevezni. A sorozatot rendező Karim Amer és Jehane Noujaim ugyanis azt akarják bemutatni nekünk, milyen az, amikor egy kívülálló először találkozik a NXVIM-al, és igen, ilyenkor a szekta a lehető legbarátságosabb arcát próbálja mutatni. A NXVIM egyik nagy vonzerejét adja, hogy szemben mondjuk a szcientológiával, technikailag nem igazán számít vallásnak, inkább csak személyiségfejlesztő szeánszok piramisjátékszerűen felépített hálózatáról van szó, ami látszólag azt hivatott szolgálni, hogy jobb és sikeresebb embert csináljon a szervezetbe belépő tagoktól.
Érdekes, hogy még a szervezetet ott hagyó, abban csalódó tagok is elismerik, hogy egyes módszereik valóban működtek, és a NXVIM kötelékében valóban bátrabbak és önazonosabbak lettek, valamint megjött az önbizalmuk, de persze az is lehet, hogy csak így próbálják megmagyarázni maguknak, hogy nem volt teljesen haszontalan számukra a szektában töltött sok-sok év. Persze a szektások valójában az új tagok pénzére vadásztak, valamint arra, hogy a tehetséges ifjoncok újabb, lehetőleg pénzes és sikeres tagokat szervezzenek be, hiszen a piramisjátékszerű felépítés csak úgy működhet, ha egyre többen és többen csatlakoznak a szervezethez. Könnyű lenne azt gondolni, hogy csak válogatott lúzerek csatlakoztak egy ilyen szektához, de ennek pont az ellentéte igaz: ahogy a vezetők elmondják, az ideális NXVIM tag egy vonzó és többé-kevésbé sikeres ember, aki épp egy picit elakadt az életében, és motivációt keres ahhoz, hogy új irányt találjon magának. Az ilyen emberek sikertörténeteit ugyanis könnyebb eladni másoknak, akik aztán újabb tagokat tudnak verbuválni.
A titkos szexrabszolga-hálózat
Bár az NXIVM legfőbb botrányát a vezetői által fenntartott szexrabszolga-hálózat szolgáltatta, a legtöbb NXIVM tag még csak nem is hallott erről, és senki nem úgy szállt be a szervezetbe, hogy majd a nagyfőnök szexrabszolgája lesz. A DOS egy titkos szervezet volt a NXIVM-on belül, és oda csak az léphetett be, akit már teljesen a bizalmukba fogadtak. Az oda belépők maguk is akkora hívei voltak a szektavezér Keith Raniere-nek, hogy azért, hogy az Elöljáró (ez volt a hivatalos pozíciója a szervezeten belül) a belső körébe fogadja őket, szinte már bármire kaphatók voltak.
Keith Raniere (Fotó: HBO)
Hónapok vagy évek alatt csepegtették beléjük, hogy el kell engedniük az egójukat, és a személyiségük fejlődését szolgálja, ha alávetik magukat egy másik személy akaratának és igényeinek, és főznek, mosnak és takarítanak rá, folyton fogyókúráznak a kedvéért (minden DOS-os lány feltűnően vékony volt), és ha arra kérik őket, lefekszenek vele. A DOS-ba válogatott lányok egy-két kivétellel csakis más nőkkel élhettek együtt, mert a szektavezér Keith Rainere nem fogadta jól, ha rajta kívül más férfi is volt az életükben. Egészen hátborzongató módon jelezte a lányok/nők felé, hogy a tulajdonának tekinti őket: megbillogozta őket a saját monogramjával. És ami a legnagyobb csavar az egészben, hogy a DOS-t a belépő lányok felé próbálta divatos feminista mázzal leönteni, ugyanis rajta kívül csak nők lehettek a tagjai, és miközben egy férfi használta ki mindannyiukat, a tagok többsége maga is elhitte, hogy egy nőközpontú szervezet tagjává vált.
Keith Raniere, a zseni
Keith Raniere-ben ránézésre nincs semmi különös. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor átlagosnak, ha kicsit durvábban, akkor kissé csúnyácska embernek mondanám. A filmben több megszólaló is jelzi, hogy amikor először meglátták, alig akarták elhinni, hogy ez a férfi az, akiről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél. Raniere azonban nem a külsejével, hanem az intellektusával hatott. Mark Vicente kamerája rendszeresen mutatja őt a hívei gyűrűjében, akik szinte úgy csüngenek minden szaván, mintha magát a pápát hallgatnák. Zavarba ejtő látni, hogy mivel Raniere hobbija a röplabdázás volt, és többnyire este szeretett játszani, a szektából több tucatnyian tartottak vele pusztán azért, hogy a meccsek előtt vagy után, esetleg a szünetben válthassanak vele néhány szót.
Ahogy a sorozatban sok bevágott beszélgetés bizonyítja, a férfi mestere a szavak csűrés-csavarásának, elképesztő vitakultúrája komoly műveltséggel párosul, és szinte minden beszélgetést képes úgy irányítani, hogy végül az ő akarata érvényesüljön, de közben ne tűnjön úgy, mintha az akaratát rákényszerítette volna a másikra. Ráadásul nagyon figyelmes hallgatóság: amikor valaki beszél hozzá, ő mindig maximálisan rá figyel, amivel sokak bizalmát tudta elnyerni. Ahogy azt találóan elmondják róla: ő a világ egyik legtehetségesebb PR-osa, aki szinte bármit képes eladni, és ezt a tudását előszeretettel osztotta meg azokkal, akik beléptek a szektába. Az NXIVM-be csatlakozó férfiak példaképként tekintettek rá, míg a nők jó része titkon (vagy teljesen nyíltan) fülig szerelmes volt belé, és egy időben – még a szexrabszolgaság előtt – háremet tartott a szeretőiből, akik egyben az NXIVM-ben is vezető pozícióval bírtak. Raniere csak azután nevezett ki néhány férfit is fontos posztokra a szervezetben, miután a szeretői között féltékenységi csatározások kezdődtek, ami egy időben kissé megviselte a szervezetet, ő pedig rájött, hogy nem feltétlenül szerencsés hatalmat adni minden szeretője kezébe.
Három kiugró ember
A filmnek három főszereplője van, mindhárman kiugrott NXIVM-osok. A videós Markon kívül az Ausztráliából színészi ambíciókkal érkező, majd a szektában kikötő Bonnie, valamint a színésznői karrierre vágyó, de ott csak apró morzsákat elcsípő, ezért bánatában a szektához forduló Sarah a sztori főhősei. Mindkét nőt Mark szervezte be a NXIVM-ba, és Bonnie-t később feleségül is vette. A sorozat izgalmas része igazából vele kezdődik, ő az első, aki elkezd átlátni a szervezeten, és annak ellenére is a kilépés mellett dönt, hogy nemcsak a férje, hanem számos baráti szál is az NXIVM-hez kötik.
Ő nem volt a szexrabszolga-hálózat tagja, odáig nem jutott el, csak egy idő után rájött, hogy valójában nem a NXIVM van érte, hanem ő van a NXIVM-ért, és Keith Raniere okos elmélkedései és elvei valójában csak a saját érdekeit szolgálják, a többieknek itt igazán nem teremhet babér. Bonnie döntése aztán lavinát indít el, a vele történtek és az őt ért nyílt vagy burkolt fenyegetések hatására aztán Mark is a kilépés mellett dönt, sőt viszi magával Sarah-t is, aki viszont már Raniere szexrabszolga-hálózatának tagja, egy jókora, odaégetett billoggal a testén a nemi szerve fölött. Egy kicsit előre ugorva az időben: végül a Sarah billogjáról készült fotóval illusztrált New York Times anyag volt az, ami megrengette a NXIVM-et, és elérte, hogy a hatóság alaposabban elkezdjen nyomozni a szekta ügyében.
Sarah Edmondson, a dokumentum film egyik főszereplője (Fotó: HBO)
A NXIVM sorsa
A magát hivatalosan többszintű marketingcégnek nevező NXIVM vezetőire 2018-ban csaptak le a hatóságok, nagyrészt, letartóztatva Keith Raniere-t, a színésznő Allison Mack-et, a milliárdos Clare Bronfmant, valamint a szervezet további elöljáróit. Az ítélet végül 2019 júniusában született meg ellenük, különböző vádpontokban bűnösnek találták őket, Keith Raniere-t például zsarolásért és szexkereskedelemért ítélték börtönbüntetésre. A vizsgálat nagyrészt a dokumentumfilm főszereplői által a világ elé tárt bizonyítékok alapján indult.
Személyes drámákból ügyes krimi
Míg a Beavatási eskü első része azt mutatja be, hogyan hálózta be az új tagokat a NXIVM, és miért tartották az emberek elég vonzónak ahhoz, hogy belépjenek, a folytatásban a fent említett három szereplő drámái következnek, akik barátságokat, szoros kapcsolatokat ott hagyva, mindent a nulláról kezdve léptek ki, nem engedve a szekta zsarolásának. Sarahról például a beavatási esküje részeként kompromittáló, pornográf képek is készültek direkt azért, hogy amennyiben valaha úgy döntene, hogy ott hagyja őket, zsarolható legyen azáltal, hogyha hallgat, a képeit nem teszik közzé. Ugyanezzel a céllal vették rá arra is, hogy a családjáról durva titkokat mondjon bele a kamerába, de ezt Sarah szerencsére úgy oldotta meg, hogy hazudott a szektának.
Azonban a sorozat nem elégszik meg annyival, hogy erről a három emberről szóljon. A negyedik rész környékén ismerhetjük meg a Dinasztia című szappanoperából ismert színésznőt, Catherine Oxenberget, akinek a lánya is csatlakozott a DOS-hoz, és Keith Raniere szexrabszolgájává vált. Mivel a lány nem hajlandó felvenni a kapcsolatot az anyjával, és teljesen eltűnik az életéből, a színésznő Markék segítségével szabályos mentőakciót indít azért, hogy valahogyan kihozzák onnan India-t, aki eddigre már olyan szinten lefogyasztotta magát Raniere kedvéért, hogy eltűnt a menzesze, és az őt megvizsgáló orvos szerint valós veszély, hogy amennyiben így folytatja, soha nem lehet gyereke.
Aki ellenállt, tönkretették
A krimi szál is ügyes, és a Beavatási eskü azt is szépen bemutatja, ahogy a volt tagok felveszik a kapcsolatot a New York Times újságíróival, akik el is készítik a leleplező anyagot, de az egy darabig fiókban marad, mert pont kirobban körülöttük a Harvey Weinstein botrány, a médiában minden erről szól, ők pedig nem akarják ellőni a cikket egy olyan időben, amikor nem szólna nagyot. Végül a hatodik részben Markék már régen kilépett szektatagokat keresnek fel, akik elmesélik, hogyan bánt el velük Keith Raniere jogászokból álló csapata, akiknek köszönhetően mindketten csődbe mentek. Raniere-nek a milliárdos Bronfman lányok fedezték a kiadásait, ő pedig az ellenfeleire előszeretettel szállt rá egy seregnyi ügyvéddel. Az egyikük például arra panaszkodott, hogy annyit kellett a bíróságra járnia, hogy mellette már nem jutott ideje munkát vállalni, bevétele nem volt, és közben gyűltek az ügyvédi kiadások, így szép lassan csődbe ment.
Allison Mack az első tárgyalás után, 2018-ban. Keith Raniererel együtt szexkereskedelemmel álltak a New York-i bíróság elé (Fotó: Drew Angerer/Getty Images/AFP)
Mostanában sok bajom van azzal, hogy a dokumentumfilmeket alaposan elhúzzák, hogy a streaming szolgáltatók kedvéért dokumentumfilm-sorozatot készíthessenek belőlük, és sok esetben érzem úgy, hogy 5-6 óra helyett akár 2-3 órában is el lehetett volna mesélni a történetet, ha kihagyják a sok töltelékinfót, de a Beavatási esküvel más a helyzet. Itt az alkotók valóban egy rendkívül gazdag, sok szemszögből megközelíthető, sok szereplőt érintő anyaggal dolgoztak, amihez ráadásul exkluzív képi illusztrációjuk (látható például a jelenet, amikor Raniere először találkozik legismertebb tanítványával, a Smallville-ből ismert Allison Mack-kel) is rengeteg volt. A hat részből egy percet sem éreztem eddig tölteléknek, egy izgalmas krimi, egy tehetségét rosszra használó zseni portréja és családi drámák között egyensúlyozik a sorozat, méghozzá egészen kiválóan. A Beavatási eskü elképesztő dokumentumfilmes teljesítmény, és még három rész nekem is hátra van belőle.
A Beavatási eskü augusztus 24-én debütál az HBO GO-n.
