„Tudtommal még egy magyar előadó dalát sem játszották az olimpián. Én lehettem volna az első” – idézi a Bors Jollyt, aki reménykedik benne, hogy a tokiói olimpiai játék szervezői jövőre sem feledkeznek meg róla.
Az énekes a bulvárlapnak egyébként elmondta, a Ciki Ciki Bam Bam című dala írhatott volna történelmet a világversenyen, amit azután, hogy a neten népszerűvé vált, a legtöbb ázsiai rádióban rendszeresen játszottak, és amire Japán egyik legnagyobb kiadója is lecsapott.
Jolly, akit nagyon megviselt a válási hercehurca, elárulta, egy évvel ezelőtt egy nemzetközi koncertsorozatra is ígéretet kapott, ám ez, a koronavírus-járvány miatt egyelőre még várat magára.