Ne emeld fel, mert hozzászokik, ne menj be a szobájába se, majd elcsendesedik, ne érj hozzá, csak még jobban felzaklatod. Kisírja magát és megnyugszik. Majd megtanulod idővel. Ez lenne a híres módszer? A régi jól bevált nevelési elv?
Ölelés anya és lánya között (fotó: Pixabay)
Nem mindenki születik anyának, sőt meggyőződésem, hogy inkább beletanulunk az anyaságba, de nem így. Idő, mire ráérez az ember, idő, mire magunkra találunk, idő, mire ráhangolódunk, idő, mire kiteljesedünk, idő, amire tényleg tudjuk, most a jó, a helyünkön vagyunk. Idő, hogy rájöjjünk, a jó sem tökéletes. Idő az elengedés. Ne fogd annyit, tedd már le, hagyd őt. Nagyon sokan így tartják jónak, nagyon sokan ezt tanácsolják a tanácstalan kismamának, mert évtizedekig ez volt a „jól bevált” módszer. Már nem is emlékszem arra, mennyire nehéz volt, csak arra, milyen jó volt magamhoz ölelni. Felvenni, együtt lélegezni, együtt lenni, látni, hogy már nem is sír, már mosolyog.
Ha olvasnád még Natasenka gondolatait az ölelés erejéről, kattints az anyajajj caféblogra!
