Kétségtelenül nem volt sztáralkat. Nem véletlen, hogy A keresztapában nem a maffiavezérré váló Michael Corleone-t, hanem testvérét, a gyáva, megalkuvó, de becsvágyó Fredo-t alakította. Al Pacino imádta őt, a második rész egyik legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor kiderült az árulása, és ők ketten elbeszélgettek a tóparti házban. Elképesztően tehetséges volt, és ezt Pacino tudta róla: vitte is magával a Kánikulai délutánba bankot rabolni. Francis Ford Coppola is annyira elégedett volt vele, hogy A keresztapa filmek után a Magánbeszélgetésbe is szerződtette. Ha tovább él, ma valószínűleg ott emlegetnénk Hollywood legnagyobb karakterszínészei között. Elhivatottságát jelzi, hogy A szarvasvadászt gyakorlatilag haldokolva, a rákkal való küzdelem kellős közepén játszotta végig. Ő akarta így. Munkával akart búcsúzni. Hihetetlen, hogy valaki egész életében összesen ötször forgatott filmet, de mind az öt legendássá vált, és máig hivatkozási alapnak számítanak. John Cazale pedig egy olyan színész, akire jó, ha emlékszik a világ. Ő mindent megtett azért, hogy ez így legyen.
John Cazale és Al Pacino a Kánikulai délutánban (fotó: Profimédia)
Nem kereste a reflektorfényt
Ha élne, 85 éves lenne. Viszonylag keveset tudunk róla, és ez nagyrészt annak köszönhető, hogy ugyan a játéka mindig kiváló és elsőrangú volt, az alakításait mindig nagy sztárok árnyékában nyújtotta. A keresztapa-filmekben és a Kánikulai délutánban ott volt a nála dominánsabb és látványosabban játszó Pacino, a Magánbeszélgetésben Gene Hackman, A szarvasvadászban pedig Robert De Niro és Christopher Walken. Ő nem akart reflektorfénybe kerülni, megelégedett azzal, ha alakításával szolgálja, erősíti a többiek játékát. A Kánikulai délután bankrablójaként nem rá figyelünk végig, hanem elsősorban Al Pacino-ra, miközben ő végig ott van a háttérben, és érezzük, hogy ebben a fickóban olyan feszültség tombol, ami bármikor kirobbanhat.
Ami keveset tudni lehet John Cazale-ról, azt nagyrészt egyik legjobb barátja, Al Pacino, illetve egykori szerelme, Meryl Streep mesélte róla. Streep-pel egy színházi előadásban dolgozott együtt, és a színésznő 1976-tól mellette volt egészen a haláláig. A szarvasvadászban együtt dolgoztak, és Cazale halálos betegen, előrehaladott tüdőrákkal érkezett meg a forgatásra. A rendező, Michael Cimino előtt ugyan nem titkolta a dolgot, de a stúdió előtt igen. Cimino ugyan igyekezett őt megvédeni, de Cazale sápadt és gyenge volt, látszott rajta, hogy nincs jól. A stúdióvezetőkhöz végül kerülőúton ugyan, de eljutott a színész betegségének híre, és azzal reagáltak, hogy azonnal ki akarták rúgni, mert úgy érezték, veszélyezteti a filmet. Azonban Meryl Streep és Robert De Niro kiállt a beteg színész mellett, és azt mondták, ha Cazale-nak mennie kell, ők is mennek. Végül abban egyeztek meg, hogy átalakítják a forgatás menetét, és biztonság kedvéért Cazale jeleneteit forgatják le először. Ez aztán jó döntésnek bizonyult, ugyanis a színész így is éppen csak végig tudta csinálni a munkálatokat.
Rövid boldogság, sok szenvedés
Streep amúgy nem sokszor beszélt nyilvánosan John Cazale-ról, a legtöbbet talán életrajzi könyvéből, a Her Again – Becoming Meryl Streepből tudhatjuk meg a kapcsolatukról. A színésznő 29 éves korában találkozott a nála 14 évvel idősebb férfival.
Ő nem olyan volt, mint mások, akikkel találkoztam. Különleges volt az embersége, a kíváncsisága a többi ember iránt, és a szenvedélye
Megismerkedésükkor kettejük közül Cazale volt az ismertebb, de a sztárstátusztól távol állt, A keresztapa-filmek után nagyrészt színházi szerepekből élt, méghozzá egyáltalán nem nagy lábon. Mondjuk ki, csórók voltak, de Cazale – apai ágon részben maga is olasz származásúként – élvezte, hogy New York Little Italy negyedében elég sokan ismerik, ezért Streep-et rendszeresen ottani kisvendéglőkbe vitte, ahol az étteremtulajdonosok örültek, hogy Fredo náluk vacsorázik, ezért ingyen látták vendégül a párt. A drámaíró Israel Horovitz szerint a Broadway-n mindenki számára álompár volt ez a két természetes tehetség, de az álom nem tartott sokáig. Cazale-nál tüdőrákot diagnosztizáltak, Streep pedig csak azért vállalta el A szarvasvadászt, hogy végig mellette maradhasson, a Holokauszt című tévés minisorozat szerepére (amiért később Emmy-díjat kapott) pedig csak azért mondott igent, hogy az abból kapott gázsiból fizetni tudja Cazale kórházi számláit.
Al Pacino és John Cazale A keresztapa második részében (fotó: Profimédia)
Amíg távol volt – a sorozatot Ausztriában forgatták – , addig Pacino vigyázott Cazale-ra és hordta őt kórházba a sugárkezelésekre, De Niro pedig az egészségbiztosítását fizette. Élete utolsó hónapjaiban Streep aztán végig Cazale mellett volt, az összes orvosi vizsgálatra elkísérte, és végig reménykedett abban, hogy a sorsuk jobbra fordulhat. Amikor 1978. március 12-án Cazale örök álomra hajtotta fejét, Streep alig akarta elhinni. 10 hónapnyi küzdelem és szüntelen reménykedés lett oda. Először Cazale öccsét, Stephen-t hívta fel: „Én megpróbáltam” – mondta. Al Pacino-t borzasztóan meghatotta Streep kitartása és makacssága.
Amikor láttam, ahogy ez a lány végig ott van mellette, úgy gondoltam, nincs ehhez hasonló. Amilyen csodálatos a munkában, ugyanannyira csodálatos emberként is
– mesélte róla.
Egy kisvárosból a világot jelentő deszkákra
Cazale Massachussetts államban született Revere városában, és már gyerekkorától világos volt számára, hogy a világot jelentő deszkákon akar állni. Tudta, hogy ehhez a legjobb út az, ha New Yorkba költözik. Pénze nem sok volt, ezért a színészi karrierje építgetése közben dolgozott taxisofőrként és fotósként is. Al Pacinoval úgy ismerkedett meg, hogy mindketten a Standard Oil nevű cégnek dolgoztak futárként.
Amikor először megláttam Johnt, rögtön borzasztó érdekes fickónak találtam. Folyton emberek vették körbe őt és figyeltek rá, mert nagyon érdekesen tudta kifejezni magát
– emlékezett vissza rá a színész. 1966-ban már együtt álltak színpadon Israel Horovitz egyik darabjában, és végül a következő bő évtizedben ahol tudták, segítették egymást. A hatvanas évek végére New York színházi világában mindketten ismert neveknek számítottak.
Végül Cazale-t a színházban fedezte fel magának egy casting direktor, aki megkínálta A keresztapa ikonikus mellékszerepével. Fredo szerepében aztán az egész világ látta őt, és a legtöbb rendező a kifejező tekintete és a szemében látható szomorúság miatt találta őt izgalmasnak. Akik ismerték, érzékeny és félénk fickóként írták le őt. Szeretett filmezni, de a legfőbb szerelme egész életében a színház maradt: több időt töltött a színpadon, mint forgatásokon, még ha a kettőért járó fizetéseket össze sem lehet hasonlítani. Monomániás volt: addig nem tudott elégedetten továbblépni, míg az alakítása tökéletesre nem sikerült, és ezzel a maximalizmusával másokat is inspirált. Lehet, hogy a nevét nem ismeri a világ, de az arcára és a visszafogott, mégis energiával teli játékára örökre emlékezni fogunk.
