Lassan itt az advent, és mivel a november idén különösen nemkívánatos szereplője az évnek, lélekben át is ugorjuk és indulhat a karácsonyi készülődés. A bejglit még kissé korai lenne megsütni, de szerencsére mindig találunk feladatot, ha keresünk. Végül is időnk, mint a tenger, mikor máskor éljünk legalább gasztronómiailag magas életet, ha nem most?
Tehát, máris van egy csomó dolog, amit ilyenkor már elő lehet készíteni, hogy végül az igazi karácsonyi ételek és sütik elképesztően menők legyenek.
Ilyenek például a habcsók és az amaretti, amik természetesen önállóan is süteménynek számítanak, csakúgy, mint a macerás macaron, ugyanakkor torta- és sütidíszként is funkcionálnak, nem is beszélve az egyéb felhasználásukról, mint például pohárdesszertek, krémek, vagy forró csoki tetejére morzsolni, esetleg kávézás közben elmajszolni.
Szóval, maradjunk abban, hogy a habcsók és a brutál mandulás amaretti, ha nem is nélkülözhetetlen háztartási kellékek, de nagyon menő, ha van és használjuk, úgyhogy csináljunk! A habcsókkészítésről már többször megemlékeztünk, jöjjön most az amaretti!
Amaretti kétféleképpen, de melyik recept működik?
Az amaretti, ahogy a nevében is benne van, mandulás keksz vagy habcsókféle, attól függ, hogy milyen módszerrel készítjük. Mindkettőhöz bőven találunk receptet a neten, a különbség az elkészítésében a tojásfehérje állaga: felverjük-e habbá és habzsákból nyomjuk a sütőlemezre, vagy csak úgy belekeverjük a mandulalisztbe és kézzel golyókat formálunk a masszából.
Hogy könnyebb legyen eldönteni, melyik receptet kövessük, mind a két módszerrel sütöttem amarettit, lesz is mindjárt eredményhirdetés.
Az amaretti sütésére nagyjából ugyanúgy fel kell készülni, mint a macaronéra, viszonylag ugyanis ritka az olyan háztartás, ahol csak úgy van mandulaliszt és mandulakivonat. Ez utóbbiért több bioboltot is bejártam, és régi motorosok is csak pislogtak rám, mi az a mandulakivonat? Mit vonnak ki belőle? Úgyhogy úgy döntöttem, ezt eleresztem, és a jó öreg Amaretto disaronno likőrhöz fordulok, az még sosem hagyott cserben.
Maga a procedúra egyébként végtelenül egyszerű, egyáltalán nem kell vele annyit bindzsizni, mint puccos rokonával, a macaronnal. Mandulaliszt helyett darált mandulával is próbálkozhatunk, mivel semmiféle hókuszpókusz nincs a receptben, de akkor nyilván darabosabb lesz a süti.
Amaretti I. – sima tojásfehérjéből
Hozzávalók
- 10 dkg mandulaliszt
- 10 dkg porcukor
- 1 tojásfehérje
- 1 evőkanál Amaretto likőr (vagy mandulakivonat, de az aroma nem jó, mert zöld lesz tőle a süti)
- 1 csipet só
Elkészítés
- A hozzávalókat egy tálba tesszük, egyszerűen összekeverjük, amíg össze nem áll masszává.
- Ekkor vizes kézzel diónál kisebb, de mogyorónál nagyobb golyókat formálunk belőle, rátesszük egy sütőlemezre és 190 fokon, légkeverés mellett, nagyjából 30 perc alatt készre sütjük. A színén is látszik, hogy mikor van kész, de akkor igazán jó, amikor kirepedtek a pöfetegek.
Amaretti II. – tojásfehérje-habbal
Hozzávalók
- 10 dkg mandulaliszt
- 10 dkg porcukor
- 1 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 1 evőkanál Amaretto likőr
Elkészítés
- A tojásfehérjét félig felverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a sót, majd ezekkel együtt kemény habbá verjük. Ebben az állapotában alkalmas habcsóknak, de mi tovább megyünk.
- Belekeverjük a mandulalisztet (vagy a darált mandulát) és az Amarettót, habzsákba töltjük és sütőpapírral kibélelt sütőlemezre nyomjuk.
- Hagyjuk pihenni fél órát, majd 180 fokosra előmelegített sütőben, légkeverés nélkül, nagyjából 15 perc alatt készre sütjük.
A teszt eredménye eléggé egyértelmű: míg a sima tojásfehérjével készült amaretti pont úgy néz ki, ahogy szeretnénk, a tojásfehérje-habos amaretti elrontott macaron lapokra hasonlít. Ízre tök mindegy, mind a kettő finom és ugyanaz, de az olaszmániás tesztelőcsapatunk (úgy is, mint család), a sima tojásfehérjés amarettire bólogatott elégedetten: ez az!
Tehát, ha biztosra akarunk menni, akkor a sima tojásfehérjés verziót ajánlom. A másik megoldás könnyebb, habosabb és roppanósabb, de enyhén szólva rizikós. Kivéve, ha tökmindegy, hogy néz ki a süti, mert úgyis csak morzsolva akarjuk használni, az íze kedvéért.