nlc.hu
Szabadidő
16 éves, és 100 millió követője van

Charli D’Amelio: egy átlagos tinédzser, aki 100 millió követővel írt TikTok-történelmet

A TikTok népszerűségének sokat használt, hogy a világjárvány miatt beszűkültek a szórakozás lehetőségeink. Persze, ha nem lett volna pandémia, a 16 éves Charli D'Amelio valószínűleg így is betáncolta volna magát a legbefolyásosabb tinédzserek közé.

Több mint tíz magyarországnyi követő – most tényleg a csúcsra ért a TikTok egyik legnagyobb sztárja, Charli D’Amelio, senki nincs a platformon, akinek ilyen nagy közönsége lenne. A 100 millió követő pedig azért is nagy szám – szó szerint – mert a 16 éves connecticuti lány mindössze másfél éve használja a közösségi alkalmazást, ami 2018-ban lett elérhető az Egyesült Államokban. Csak összehasonlításképpen: 14 év kellett ahhoz, hogy Youtube-on legyen olyan csatorna, aminek 100 millió feliratkozója van.

A ByteDance 2016-ban mutatta be a kínai piacon a Dǒuyīn alkalmazását, majd 2017-ben már a világ más országaiban is elérhető volt TikTok néven, 2018-ban pedig – miután a Musical.ly-val összeolvadtak – az Egyesült Államokban is megjelentek.  A Vine és a Musica.ly sikere után pedig sejteni lehetett, hogy a platform, ahova a felhasználók rövid, reményeik szerint virális videókat tölthetnek fel, óriási siker lesz.

Charli D’Amelio természetesen nagyon hálás mindenkinek, akinek köszönhetően sikerült megdöntenie ezt a rekordot, főleg, hogy nemrég volt egy kis döccenő.

Történt ugyanis, hogy egy nap alatt több százezer feliratkozója tűnt el, miután testvérével, Dixie-vel a D’Amelio-család Youtube-csatornájára feltöltött videóval sikerült komoly tömegeket magukra haragítani, és a rajongók pedig a közösségi oldalakon ugye a kommentelés mellett úgyis ki tudják fejezni nemtetszésüket, ha szépen kikövetik (egykori) kedvenceiket. De erről majd később.

@charlidamelio

##duet with @move_with_joy this is so cute i love this

♬ step step flip flip shoulder shoulder hip hip - Joy

A szomszédlány meghódítja a világot

Másfél évvel ezelőtt Charli egy átlagos tinédzser volt. Aztán egy barátja addig nyaggatta, amíg 2019 márciusában letöltötte ő is a TikTokot, a többi pedig már történelem. De kezdjük az elején, Charli 2004. május elsején született a connecticuti Norwalkban. Édesapja, Marc D’Amelio, a Republikánus Párt egykori szenátusi jelöltje, üzletember, édesanyja pedig Heidi D’Amelio fotós, exmodell. Charli hároméves korában kezdett el táncolni.

A táncversenyek világában nőttem fel, ahol mindenki alig várja, hogy a közönség elé léphessen.

Csak 16 éves, és 100 millió követője van

Charli D’Amelio (Fotó: Instagram)

Amikor elkezdett tiktokozni, nem ment minden elsőre: a táncos videók készítése jó irány volt, csak nem figyelt oda arra, hogy itt nem szentségtörés függőleges videókat készíteni, hanem egyenesen követelmény. De belejött, és pár hónappal azután, hogy letöltötte az alkalmazást, elkészítette az első videót, amire viszonylag sokan felfigyeltek: ez a Move With Joy nevű felhasználóval való „közös” tánca volt, az igazi sikert pedig a 2019 októberében feltöltött klip hozta el, amiben K Camp Lottery című számára táncolt.

Következő hónapban Bebe Rexha énekesnő, aki akkoriban Jones Brotherszel együtt turnézott, megkérte, hogy lépjen fel vele november 23-án New Yorkban. Hamarosan pedig a Sony Music korábbi vezetője, Barbara Jones leszerződtette az Outshine Talent nevű ügynökségénél, 2020 januárjában pedig D’Amelio a családja többi tagjával együtt az United Talent Agencyhez került, majd februárban más sztárokkal szerepelt együtt a Sabra Hummus Super Bowl-reklámjában, ami elég nagy dolog, ugyanis a Super Bowl az év sporteseménye az Egyesült Államokban, és a cégek mindig valami nagy dobással készülnek rá. Bár valószínűleg a fiatal influenszer jobban örült annak, hogy a Super Bowl félidei műsorának sztárja, Jennifer Lopez egy közös tiktokos tánccal reklámozta az eseményt. (Később Bebe Rexha és Jennifer Lopez egy-egy videoklipjében is feltűnt, de ez már csak hab a tortán.)

És idővel egyre komolyabb és komolyabb megkeresések érkeztek, Charli D’Amelio lett A fiatal influenszer, akivel a felnőttek megpróbáltak eljutni a fiatalabb generációhoz: 2020 márciusában ő és az nővére, Dixie részt vettek az UNICEF zaklatásellenes kampányban, majd a Procter & Gamble-lel közösen elindították a #DistanceDance kihívást, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a társas távolságtartás fontosságára. És persze közben szépen csorogtak az egyéb felkérések: például ő lett az arca a Hollister ruházati márkának, illetve a láthatatlan fogszabályzókat gyártó Invisalignnek is, miután kiderült posztjaiból, hogy nagy rajongója a Dunkin’ Donuts finomságainak, a cég megalkotta Charli-menüt, és a Step nevű mobilbankolással foglalkozó cég is felkérte, hogy dolgozzon velük együtt.

Így lett Charli D’Amelio Addison Rae után a második TikTok-sztár, aki bebizonyította, milyen pénzek vannak abban, ha valakit milliók követnek. A Forbes augusztusi beszámolója szerint Charli D’Amelio négymillió dollárt keresett egy év alatt a különböző szponzor- és hirdetői szerződéseknek köszönhetően, és fel is került arra a listára, amin a 40 legbefolyásosabb 40 alatti szerepel, ráadásul 16 évével ő volt a legfiatalabb szereplője ennek a névsornak.

TikTok-taktika

“Ne aggódj, én sem értem a hype-ot” 

– állt korábban TikTok-életrajzában. Igen, sem ő, sem mások nem értették, miért pont ő lett az a sok fiatal közül, akinek ennyire bejött a TikTok, hiszen – és ezt ő is mondta – semmi különleges nincs benne.

Egy átlagos tinédzsernek gondolom magam, akire valamiért nagyon sokan kíváncsiak. Nem egészen áll össze a fejemben az, hogy ennek mi az oka, de szeretném megérteni.

Persze ebben a nyilatkozatban ott is van a megfejtés kulcsa. Míg az Instagramon a tökéletesség a cél, más platformokon, például a Youtube-on vagy éppen a TikTokon, sokkal népszerűbb lesz, akivel az emberek azonosulni tudnak, aki olyan mint ők. A Youtube-nál például így lett többmilliós követőtábora Jenna Marblesnek, aki sajnos azóta felhagyott a vloggerkedéssel. Marc Faddoul, a Berkeley Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatója szerint Charli „a középérték”, mind személyéből fakadóan, mind az általa gyártott tartalom szempontjából, a TikTok algoritmusa pedig ezért imádja.

Csak 16 éves, és 100 millió követője van

Charli TikTok profilja (Fotó: Jay L. Clendenin/Los Angeles Times via Getty Images)

Sok más többi közösségi platformtól eltérően ennek az alkalmazásnak nem az a lényege, hogy virtuálisan leképezzük a kapcsolati hálónkat, valamelyest tiszta lappal indulunk, és az alapján, hogy a nekünk kínált videókból mi az, ami megragadja a figyelmünket, mi az, ami elnyeri a tetszésünket, az alkalmazás az alapján igyekszik újabb és újabb tartalmakkal bombázni minket.

Ha pedig kellemesen átlagos vagy, akkor ugye nagy valószínűséggel a felhasználók többségének tetszeni fog az, amit csinálsz. Meg persze ahogyan egyre sikeresebb és sikeresebb leszel, azzal felébreszted másokban a reményt, hogy csak egy virális videó választja el őket attól, hogy ők is befussanak. Hiszen ha neked ment, akkor nekik is biztosan menni fog.

Úgy táncolnék veled

Madisen Dewey, aki népszerű videókat készít arról, hogyan működnek a közösségi oldalak, úgy véli, D’Amelio azért is futhatott be ennyire, mert időben lett tiktoker, 2019-ben még többen voltak azok, akik csak nézelődni jöttek, mint akik posztoltak, és így könnyebb volt kitűnni a tömegből vagy sok emberhez eljutni. És a TikTok tartalmának túlnyomó része még táncolós, könnyed, humoros posztokból állt, előbbi pedig D’Ameliónak táncos múltja miatt eleve jól feküdt. De miért lettek pont a táncos videók ennyire népszerűek? És miért pont Charli tiktokjai? Mert az az érzése támad az embernek, hogy hé, hát ez nem is olyan nehéz, én is kipróbálhatom, ha pedig egy kicsit bonyolultabb egy mozdulatsor, annyiszor lehet visszanézni, újraforgatni, ahányszor csak akarjuk. Ráadásul nem is kell előképzettség, mert ahogyan Charli is fogalmazott, a jó tiktokos táncvideó az arckifejezésektől lesz igazán tökéletes.

 

Hogy átlagos (vagyis fehér, közép-osztálybeli) lányként mennyivel könnyebb boldogulni, azt jól mutatja Charli legvirálisabb videójának a története is. A kamaszlány 2019 decemberében a TikTokon látta, ahogyan két gyerek táncolt az  atlantai rapper, K Camp Lottery (Renegade) című számára. Korábban nem találkozott ezzel a koreográfiával, és Charli feltételezte, ők találták ki a mozdulatsort. Ami annyira jól volt kitalálva, hogy Charli bejegyzése után óriási népszerűségre tett szert. A középiskolás diákok táncpárbajokat tartottak, több celeb is megpróbálta előadni, és és a #renegade címkével ellátott videókat több mint 2 milliárdszor nézték meg. 

A koreográfiát valójában egy fekete, 15 éves atlantai lány, Jalaiah Harmon találta ki, aki Charlihoz hasonlóan nagyon fiatalon kezdett el táncolni. Az ő Instagram-videóját csak párezren nézték meg, de a tánc végül megérkezett a TikTokra, ahol óriás siker lett. Jalaiah Harmon egyszerre volt büszke és csalódott.

Megpróbáltam az emberek a posztok alatt jelezni, hogy én találtam ki ezt a táncot, de nem hitt nekem senki, mert nem vagyok híres a TikTokon.

Végül egyre szélesebb körben kezdett elterjedni, ki is a valódi alkotó, és Charlit egyre többen nevezték tolvajnak. De Jalaiah Harmon védelmébe vette Charlit, hiszen a TikTokon valóban nehéz követni, hogy mit ki csinált először. És azóta, hogy fény derült arra, ő volt a koreográfus, sok minden megváltozott, például szerepelt Sufjan Stevens videoklipjében, és hogy bebizonyítsák, tisztázták a félreértést, februárban közzétettek egy videót, amiben Jalaiah, Charli és Addison Rae együtt táncol, majd Harmon néhány órával később az NBA ALL Star meccsének félidei műsor alatt adta elő a táncot.

Kudzi Chikumbu, a TikTok egyik fejese pedig megígérte, dolgoznak azon, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő. Persze a felhasználók ezzel nem vártak, azóta a feliratban jelzik, hogy kit illet meg a dicsőség.

Most annyira bevett gyakorlat, hogy amikor táncolsz, akkor megnevezed a forrást, és ha nem tudod, ki készítette, akkor utánajársz

– mondta Charli.

@charlidamelio

guys i would like to introduce you to @jalaiahharmon i am so happy that she was able to teach me the original choreography that she made she is the best!

♬ Lottery - K CAMP

Siker a házban

Charli sikere a család sikere, D’Amelióék célja, hogy ők legyenek a nagybetűs TikTok-család, és nagyon jó úton haladnak. Az apának, Marcnak, aki TikTok-életrajzában a D’Amelio-család vezérigazgatójaként hivatkozik magára, már több mint 7 millió követője van, Heidinek, az anyukájuknak pedig hatmillió. És azok, akik találkoztak velük, elmondták, ők valóban olyan kedves, szerető család, mint amilyennek a közösségi oldalak alapján tűnnek. Persze, nem hátrány az sem, hogy a szülők jól értenek az üzlethez, októberben korábbi ügynökségük társelnöke bejelentette, hogy távozik, mert a D’Amelio család médiavállalkozásának fejese lesz. Ja, és persze D’Amelióék már nem Connecticutban élnek, hanem Los Angelesben, hiszen annak, aki a szórakoztatóiparban él, ott kell lenni a sűrűjében.

Ahol pedig nem oldja meg a család, hogy beinduljon az üzlet, ott a választott család gondoskodik erről.

A választott család jelen esetben azt jelenti, hogy fiatal influenszerek csapata összebútorozik egy luxusvillában, és általában egy náluk csak pár évvel is idősebb, de a közösségi médiában tapasztaltabb dörzsöltebb illető segítségével megpróbálnak befutni, vagy viszonylag fix helyet biztosítani maguknak az élvonalban.

Közösen ugye eleve könnyebb ötletelni, és az együttműködések révén a többiek követőivel is meg lehet ismertetni magukat. Ez a jelenség amúgy nemcsak a TikTok sajátja.

Rövid ideig Charli és Dixie is tagja volt egy ilyen – nevezzük úgy – alkotói közösségnek, mégpedig a Hype House-nak. Pár héttel a megalakulás után a #hypehouse címkével ellátott videók több mint 100 millió megtekintést értek el, és világszerte tinédzserek ezrei álmodoztak arról, hogy ők is tagjai legyenek a közösségnek, hiszen – mint a többi hasonló csapatnál – Hype Houseban is látszólag nagyon jól élnek abból a fiatalok, hogy flörtölgetnek, bolondoznak, lazáskodnak egész nap. 

Csak 16 éves, és 100 millió követője van

Addison Rae, Dixie D’Amelio, Charli D’Amelio és Chase Hudson (Fotó: Kevin Mazur/Getty Images)

A Hype House egyébként a 22 éves Thomas Petrou és a 18 éves Chase Hudson (Lil Huddy) szerelemgyereke. Hudson és Charli egy ideg egy pár is volt, és persze sokakban felmerült, hogy csak a hírnév miatt jöttek össze, hiszen volt már rá példa a közösségi oldalak történetében.

Nem vagyok olyan fajta lány, aki pár követőért behazudna ilyet. Mert ez nem igazán oszt vagy szoroz. Természetesen nagyon hálás vagyok, nagyon értékelem, hogy mennyire érdeklődnek irántam, de soha nem kamuznék azért, hogy pár követővel több legyen 

– nyilatkozta Charli.

A D’Amelio-lányok egyébként igyekeztek ügyelni arra, hogy szomszédlányos imidzsükön ne essen csorba, megpróbáltak kimaradni a kínosabb kihívásokból, és így tovább. Sajnos a balhékat nekik sem sikerült kikerülniük, például sok kritika érte őket amiatt, hogy a világjárvány idején is bandázgattak. Charli azzal védekezett, hogy természetesen szokták teszteltetni magukat, és maszkot is viselnek, ha emberek közzé mennek.

Az egyik legnagyobb felhördülés pedig pont a napokban történt. A családi Youtube-csatornán indítottak egy új sorozatot, aminek minden egyes részében egy híres embert látnak vendégül. Az első meghívott James Charles, a világ egyik legismertebb beauty vloggere volt, akinek szintén kijutott a botrányokból, de most nem miatta állt a bál. Aaron May séf a családnak egy csigás ételt szolgált fel, ami nagyon nem tetszett Dixie-nek, és miután megkóstolta a paellát, kidobta a taccsot, majd megkérdezte nem ehetne-e inkább rántott csirkefalatkákat.

Az emberek szerint Dixie nagyon tiszteletlenül viselkedett, miközben mások azon akadtak ki, hogy Charli szavaiból azt lehetett kivenni, remélte, hogy kereken egy évvel azután, hogy követőinek száma elérte az egymilliót, már 100 millióra kúszik fel ez a szám, és csalódott, hogy ez nem történt meg. Miután élesedett a videó, rövid idő leforgása alatt több százezer (egyes források szerint egymillió) követője tűnt el.

Dixie később elnézést kért a történtekért, állítása szerint nála sokszor előfordul az ilyesmi, akár egy illattól is felfordul a gyomra, és úgy tudja, a stáb ennek tudatában akarta megviccelni a lányokat a csigákkal. Charli pedig egy élő bejelentkezésben mondta el, hova fajult a helyzet, mióta felöltötték a videót: voltak, akik a halálát kívánták, mások jelezték, hogy ez nagyon nincs rendben, főleg, hogy egy félreértésről van szó, ő nemcsak a számokként tekint a követőire. És igen, menő lett volna, hogy az első komolyabb mérföldkő (azaz 1 millió követő) évfordulóját azzal ünnepelheti meg, hogy egy újabb komolyabb fordulóponthoz (100 millió követő) ér tiktokos karrierje, főleg, hogy erre az alkalomra egy különleges projekttel készül.

Az emberek elfeledkeznek arról, hogy én is ember vagyok… Tudom, hogy ez mások számára hülyeségnek tűnik, de a legfontosabb, hogy kedvesek legyünk egymással.

Elhangzott az is, hogyha ilyen mérgező az internetes közösség, akkor lehet, hogy ő nem akar a része lenni. És persze valahol jogos, hogy valaki, aki komoly követőtáborral rendelkezik, azt számon is lehessen kérni, hogy vállaljon felelősséget a tetteiért, de az online bántalmazás, fenyegetés vagy cyberbullying nem a megfelelő módja ennek. Charlinak pedig volt benne része korábban is,

 az UNICEF bántalmazás ellenes kampányában mesélt arról, azok a hozzászólások fájnak a legjobban, amikben az alakját, a külsejét kritizálják, és állítása szerint ennek az az oka, hogy a testképzavarok és az étkezési problémák sem ismeretlenek számára.

Amikor tud, igyekszik kiállni magáért, például amikor kora ellenére szexualizálni próbálják. Pont emiatt sikerült családjával összeakasztani a bajszukat a celebblogerből lett bloggercelebbel, Perez Hiltonnal is, aki 2020 márciusában túl kihívónak titulálta azt, ahogyan Charli táncol, és egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy apját 2014-ben ittas vezetésen kapták. D’Amelio rajongói el is indítottak egy petíciót, amelyben a TikTokot arra kérték, hogy tiltsa el a platformról Hiltont, és majdnem 200 ezer aláírás gyűlt össze.

Ha egy üzlet beindul

Van még egy tényező, ami közrejátszhatott abban, hogy Charli másfél év alatt elérte a 100 millió követőt. Nem szép dolog azt mérlegelni, hogy kik voltak azok, akiknek a világjárvány idején meglódult a szekere, de tény, hogy a közösségi oldalaknak például nem lehet oka a panaszra, hiszen elég komoly forgalmat bonyolítottak, mivel sokaknak ez volt az egyik, ha nem az egyetlen kapcsolata a külvilággal. És persze ki voltunk, vagy vagyunk éhezve azokra a tartalmakra, amelyek segítettek abban, hogy egy kicsit el tudjunk szakadni a valóságtól. Sokak számára pedig a TikTok jelentette a menekülési útvonalat,  és a kínai fejlesztésű alkalmazást az első félévben 315 millió alkalommal töltötték le, és ezzel meghaladták a kétmilliárdos felhasználói álomhatárt. 

Persze nyáron egy kis porszem került a gépezetbe, az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump adatvédelmi aggályokra hivatkozva a kínai tulajdonú alkalmazás betiltásával fenyegetett. (Októberben pedig a Gazdasági Versenyhivatal indított vizsgálatot a főként gyerekek körében népszerű videómegosztó ellen, bár gondoljuk, ez a hír kevésbé rázta meg őket.) Donald Trump TikTok elleni háborúja persze csak minimálisan állta gátját a növekedésnek, 2020 harmadik negyedévében világszerte közel 200 milliószor töltötték le az appot. 

Csak 16 éves, és 100 millió követője van

Charli D’Amelio (Fotó: Instagram)

És ahol ilyen sok potenciális fogyasztó van, ott bizony pénzt is lehet keresni, és már TikTok sem reklám- és hirdetésmentes terület. Persze minél több hirdető jelenik meg követve vagy közvetlenül egy a platformon, annál többen féltik a hitelességét. Brittany Tomlinson humorista és influenszer is attól tart, hogy a TikTok a cégek játszótere lesz. „A legjobb esetben az átlagos fiúknak és lányoknak továbbra is lesz lehetősége arra, hogy megismerje őket a világ. A legrosszabb esetben pedig annyira ellepik a márkák és a hírességek, hogy kénytelenek leszünk búcsút inteni neki.”

És hogy Charlinak van-e B-terve arra az estre, ha az emberek tömegesen fordítanak hátat a TikToknak? Amikor Trump azzal fenyegetőzött, hogy betiltatja az app-ot, akkor gondoskodott arról, hogy ne vesszen kárba az elmúlt bő egy év munkája, és regisztrált is TikTok riválisánál, a Trillernél, és rajongói oda is követték, ha nem is olyan nagy számban. A közösségi oldalak történetében egyébként több példa is van arra, hogy egy influenszer platformot váltott, és még sikeresebb lett, mint előtte, és nem árt készülni arra, hogy ha most jól is megy a szekér, amilyen hirtelen jött a hírnév, úgy semmivé is válhat. Persze D’Amelióék elég jól haladnak a márkaépítéssel, Charlinak például decemberben jelenik majd meg az első könyve Essentially Charli: The Ultimate Guide to Keeping It Real címmel.

TikTok-sztárok Magyarországról:

Így lett a magyar TikTok sztárja egy középkorú könyvtáros

Felrobbantotta a netet a mentősök TikTok-videója

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top