nlc.hu
Sztárok
Janicsák Veca 10 évvel ezelőtt

Janicsák Veca 10 évvel ezelőtti fotója mintha most készült volna

Janicsák Vecával sok minden történt az elmúlt tíz évben, de külsőleg gyakorlatilag semmit sem változott.

Janicsák Veca több tehetségkutató műsorban is feltűnt, de nagyobb nyilvánosságot csak 2007-ben, a Csillag születik című műsorban kapott, ahol a középdöntőig jutott. 2010-ben jelentkezett az X-Faktorba. A válogatók után a mentora Geszti Péter lett, a tehetségkutatót ugyan nem nyerte meg, de azóta rengeteg lemezzel, fellépéssel lett gazdagabb.

Janicsák Veca akkor és most

Janicsák Veca 2010-ben, 22 évesen (Fotó: Mihály Samu Gálos/ smagpix)

A 32 éves énekesnőnek 2015 decemberében született meg első gyermeke, Emma. A hírt Veca 2016 januárjában osztotta meg a nyilvánossággal. Kislányáról eddig nem láthattunk olyan képeket, amin az arca is látható lett volna, most azonban ez is megtörtént. Janicsák Veca tavasszal megjelent klipjében ugyanis Emma is szerepel.

Janicsák Vecának nem tett jót az Ázsia Expressz, ezt a nézők egyértelműen így látták. Az énekesnő mégis azt mondja, a sok rosszakaró ellenére igenis jót tett Ábellel való kapcsolatának a műsor.

Korábban erről így nyilatkozott:

„Az, hogy adott szituációkban párok összevesznek, szerintem teljesen emberi dolog, attól még lehetnek tökéletes pár. Ha valaki azt mondja, még sosem veszett össze a másikkal, vagy soha nincs közöttük ellentét kiélezett helyzetekben, az alighanem nem mond igazat” – védte meg magát korábban Janicsák Veca.

Janicsák Veca 10 évvel később, 32 évesen, anyukaként:

Ma este a tv2 Neked Énekelek című műsorában engem is láthattok, hallhattok énekelni, méghozzá egy ikonikus előadó partnereként! Ha van kedvetek nézzétek meg. Kitartást, erőt kívánok Nektek! 🙏🏼💚

Közzétette: Janicsák Veca FanClub – 2020. április 19., vasárnap

Olvass még Janicsák Vecáról az nlc.-n!

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top