A modellszakmában kétségkívül sikeressé tehet, ha feltűnően szép vagy, de az is, ha kifejezetten szokatlanul nézel ki. A most következő nők ugyan nem felelnek meg a szabvány szépségideálnak, ám éppen ennek köszönhetően vált belőlük keresett modell.
Molly Bair
Az akkor 17 éves, amerikai Molly Bairre 2014-ben, egy bolhapiacon figyelt fel egy modellügynök, egy héttel később pedig már a Proenza Schouler kifutóján vonult a New York-i divathéten. A lányra sokféle jelzőt aggattak gyerekkorától kezdve, hasonlították többek között ufóhoz, patkányhoz, koboldhoz, sőt démonhoz is. A divatipar azonban kétségkívül imádja, az elmúlt években olyan márkáknak dolgozott, mint a Miu Miu, a Fendi, a Moschino, a Prada, a Chanel, az Alexander McQueen, a Bottega Veneta vagy a Gucci, de a Vogue több nemzetközi kiadása és más neves divatmagazinok hasábjain is látható volt.
Rain Dove
Az amerikai Rain Dove lánynak született, ám gyerekkorától kezdve inkább fiús volt a megjelenése, ami miatt az iskolában Tranny Dannynek csúfolták. Csúnyának tartotta magát, ám egy barátja rávette, hogy menjenek el egy Calvin Klein-modellválogatásra és adja ki magát férfinak. A tesztfotózásra csupán egy alsónadrágot húzhatott fel, amikor aztán félmeztelenül állt a kamera elé, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy valójában nő. A tervező azonban nem zavarta el emiatt, sőt, a következő bemutatóján kifutóra küldte. Az androgün külsejű Dove azóta női- és férfi modellként is dolgozik, a kinézetét pedig mindig az aktuális témához, kollekcióhoz alakítják.
Sophia Hadjipanteli
A ciprusi származású Sophia Hadjipanteli összenőtt, bozontos szemöldökével szerzett hírnevet az Instagramon 2017-ben. A modellszakma is felfigyelt rá, néhány hónappal később már olyan divatházaknak dolgozott, mint a Hugo Boss vagy a Guess, de kozmetikai márkákat is felkérték reklámarcnak. Kifutói és fotómodellként egyaránt sikeres, mindemellett pozitívtestkép-aktivistaként is tevékenykedik. A külseje még mindig nem tetszik mindenkinek, a közösségi oldalakon továbbra is a trollok állandó céltáblája, sőt, halálos fenyegetéseket is kapott már amiatt, mert nem hajlandó kiszedni a szemöldökét. Úgy véli, ez a hozzáállás nagyrészt azzal magyarázható, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol az embereket arra nevelik, hogy egy bizonyos úton kell haladniuk, mégpedig egy meglehetősen behatárolt úton. A szemöldökének egyébként nevet is adott: Veronikának hívja.
Mirian Njoh
Mirian Njoh libériai anya és nigériai apa gyermekeként, albinizmussal született. A család libériai polgárháború elől az Egyesült Államokba menekült, Detroitban éltek, a lány pedig később Torontóba költözött. Egy metróállomáson várta a szerelvényt, amikor egy modellügynök leszólította. Azóta kifutói és fotómodellként dolgozik. Különleges megjelenésére ma már úgy tekint, mint az egyik legnagyobb erejére, ami emlékezetessé teszi az emberek szemében. Mindeközben ugyanakkor úgy véli, mindez felelősséggel is jár, éppen ezért igyekszik segíteni és útmutatást adni az albinizmussal élő embereknek.
Hanne Gaby Odiele
A különleges arcszerkezettel rendelkező, belga Hanne Gaby Odiele-t a 2005-ös Novarock fesztiválon fedezte fel egy modellügynök. Néhány hónapra rá a New York-i divathéten debütált. A karrierje meredeken ívelt felfelé, azonban 2006 decemberében elütötte egy piroson áthajtó autó. Mindkét lábát eltörte, hónapokat töltött kórházban és újra kellett tanulnia járni, 2008-ban azonban visszatért a szakmába és olyan divatházak kifutói modellje lett, mint a Chanel, a Givenchy vagy a Prada, de feltűnt többek között a Mulberry, a Balenciaga, az Anna Sui, a Vera Wang, és DKNY Jeans kampányaiban is. Modellkarrierje mellett interszexuális aktivista, mivel maga is annak született. Úgynevezett androgén-inszenzitivitási szindrómával jött világra, mely állapot megakadályozza az ivarszervek magzati fejlődését, emiatt kisgyerekként több műtéten is átesett, ám mindezt csak tizenévesen árulták el neki a szülei.
Sara Geurts
A 29 éves Sara Geurts úgynevezett Ehlers–Danlos-szindrómával él: egy kötőszöveti rendellenességről van szó, mely befolyásolja a szervezet kollagéntermelő képességét, ennek következtében a fiatal nő bőre olyan ráncos, mint egy idős emberé. Ő azonban nem takargatja emiatt a testét, sőt, főállású modellként dolgozik és gyakran vállal fürdőruhás- illetve fehérneműs fotózásokat, illetve pozitívtestkép-aktivistaként áll ki azokért az emberekért, akik nem felelnek meg a sztereotip szépségfelfogásnak.
Khoudia Diop
A szenegáli Khoudia Diop egészen egyedi tónusú, meleninban rendkívül gazdag bőrszínnel rendelkezik, ami miatt gyerekkorában többek között olyan gúnyneveket aggattak rá, mint például Sötétke, vagy Az éjszaka lánya. 15 évesen aztán Párizsba költözött, ahol többen is azt tanácsolták neki, hogy próbálkozzon meg a modellkedéssel. Akkoriban ugyan még nem, néhány évvel később azonban megtette: 2016-ban már New Yorkban járt egyetemre, amikor felkérték, hogy vegyen részt egy bőrszínek sokféleségét ünneplő kampányban. Ennek nyomán egy csapásra internetes sztár lett és azóta modellként is sorra kapja a felkéréseket. A rajongói csak úgy emlegetik: a Melanin Istennő.
Nyadak Thot
Nyadak Thot, vagy ahogy a modellszakmában emlegetik, Duckie úgy néz ki, mint egy élő, eleven, fekete Barbie baba. 2013-ben a harmadik helyen végzett az Australia’s Next Top Model tehetségkutatóban. Először Melbourne-ben próbált modellkarriert építeni, ám a bőrszíne miatt nem nagyon akarták foglalkoztatni, ezért New Yorkba költözött, ahol viszont több modellügynökségtől is kapott ajánlatokat. Az elmúlt években egyebek mellett a Fenty x Puma, a Fenty Beauty, a Moschino, a Balmain és az Oscar de la Renta divatház kampányaiban szerepelt, de kifutóra lépett a 2018-as Victoria’s Secret divatbemutatón is. A mai napig is sokat támadják azonban amiatt, hogy túl valószínűtlen a megjelenése.
Caitin Stickels
Az amerikai Caitin Stickels egy ritka genetikai rendellenességgel, úgynevezett macskaszem-szindrómával született, ami az arc deformitásával és ajakhasadékkal jár. Bár gyerekkorától kezdve rajongott a divatért, ám abban biztos volt, hogy a külseje miatt soha nem lehet belőle modell. Egy Instagram-oldalt azonban létrehozott, ahol saját magáról készített fotókat osztott meg, itt figyelt fel rá 2017-ben a V-magazin divatfotósa, Nick Knight, aki készített róla egy sorozatot a lapba. Azóta több más neves fotóművésszel is együtt dolgozott.