nlc.hu
Otthon
Lakberendezési trendek 2021

7 lakberendési trend, ami meghatározó lesz 2021-ben

Mutatjuk 2021 lakberendezési trendjeit és a belsőépítész tippjeit, miként érdemes megvalósítani őket.

Ha lakásfelújítás vagy építkezés előtt állunk, vagy csak néhány kiegészítő lecserélésével szeretnénk felfrissíteni otthonunkat, érdemes szemügyre venni, milyen színek, formák, stílusok mentén rendeződnek a lakberendezési trendek. Az elképzeléseket azonban megvalósítani is tudni kell, ezért Sebestyén Ágnest, az In3Design Belsőépítész Stúdió belsőépítészét hívtuk segítségül, mondja el, mire érdemes figyelni, ha valamelyik trend alapján szeretnénk berendezni otthonunkat. 

Növények mindenütt

2021-ben divat lesz minden, amivel a természet zöldjét otthonunkba vihetjük. Tapétázhatjuk a szoba egyik falát gazdagon díszített növénymintákkal, kialakíthatunk virágzó oázisokat az ablakpárkányon és a nappali sarkában, vagy akár a faliképként is funkcionáló növénydekorációk, zöld falak mellett is dönthetünk. Mi több, a konyhaablakban nevelgetett fűszernövények immár saját jogon lakberendezési kiegészítőkké avanzsáltak, de termeszthetünk csíranövényeket is, csak ne feledjük, ezek fő célja mégiscsak az, hogy elfogyasszuk.

Növénnyel körülvenni magunkat tehát immár minden szempontból javallott szokás lesz, hisz látványuk nyugtató, pihentető, a szobabelső pedig élőbb lesz általuk, ha pedig a szigorú dizájn szempontokat nézzük, minden trendhez és stílushoz találhatunk megfelelő méretű, színű és formájú szobanövényt. 

Belsőépítész tippek a trendhez: A zöld falakat eleinte inkább csak középületek, éttermek, irodaházak dekorálásához használták fel, a trend azonban meghódította mára az otthonokat is. Jó hír, hogy kicsi költségvetésből is kialakítható, számos videót találunk a témában a YouTube-on is. Azonban ne feledjük, ezek élő növények, amiket gondozni kell, hisz akkor lesznek mutatósak. Előzetes tervezés nélkül ne álljunk neki zöld fal kialakításának, mindig vegyük figyelembe, hogy lakásunk mely pontja lehet rá alkalmas, a konkrét növények kiválasztásánál ne csak szépségüket nézzük, de azt is, milyen a fényigényük, milyen páratartalom ideális számukra.

Vertikális belső kertet mi is kialakíthatunk.

Vertikális belső kertet mi is kialakíthatunk (Fotó: Getty Images)

Ha ennél hagyományosabb megoldásokkal is beérjük, akkor is ezernyi szobanövény közül válogathatunk. Persze minden stílusnak meg vannak a saját, trendi növényei: a vidéki stílusú otthonokhoz például a levendula, a citromfa, a beltéren nevelhető olajbogyófa, illetve az összes gyógynövény és fűszernövény nagyon jól illik. A skandináv stílushoz jól illeszkedik a szarvasagancs páfrány, a szobafenyők, tuják, a lantlevelű fikusz, az anyósnyelv, a kaktusz, vagy a papagájvirág is, ezek mind nagyon divatosak manapság. A letisztult, minimál stílusú otthonokba inkább egy-egy nagyra nővő növényt javaslok elhelyezni, például egy nagy banánfa, pálmaliliom, óriáskaktusz, vagy legényvirág jól mutathat, a sok kicsi cserepes növény megbontja a tér letisztultságát. Kisebb növények esetén egy-egy színes orchidea jól mutathat.

Földszínek közt jó lenni

Nem csak a bézseket és barnákat jelöli a trend, de a rozsdás, terrakotta árnyalatokat, a fák, a mohák zöldjét, a kövek szürkéjét, a homok sárgás tónusát is. Élénkség helyett az elmosódottság jellemző, a tompa színek azonban nem nyomasztóak, sokkal inkább pihentetnek, segítik a kikapcsolódást, ellazulást. A réz vagy az arany jól mutat velük, hisz ezek is fokozzák az árnyalatok melegségét, ráadásul nagyon jól kombinálható alapszínek, amiken nem fog az idő.

Hálószoba földszínekkel

Hálószoba földszínekkel (Fotó: Getty Images)

Belsőépítész tippek a trendhez: A földszínek megunhatatlan alap árnyalatok, amik a legkevésbé válnak divatjamúlttá. A falakon, burkolatokon, főbb bútorokon használva őket nagyon jó keretet adnak ahhoz is, ha időnként egy-egy divatos árnyalattal, például az év színével dobjuk fel az otthonunkat. Utóbbihoz elegendő néhány lakástextíliát, kisebb kiegészítőt lecserélni.

Ne egy színt, például a bézst vigyünk végig, játsszunk a különböző földszínekkel, árnyalataikkal, így sokkal élettel telibb és divatosabb lesz az otthonunk. Eklektikus vagy modern enteriőrben bátran használhatjuk a földszínek sötétebb, mélyebb árnyalatait nagyobb felületeken is, például a sötétbarnát, zöldet. Egy skandináv stílusú lakásbelsőt sokkal inkább a világos falak jellemeznek, esetében jobb, ha a kiegészítők, kisebb bútorok színeként választjuk csak a sötétebb tónusokat. A burkolatok esetén a rozsdás hatású felületek egyre népszerűbbek, amik jól illenek ehhez a vonalhoz is.

Vidéki hangulat

A fentiekhez is kapcsolódik a trend, mely kedvez mindennek, ami nyugodt, békés hangulatot áraszt, otthonos és kuckós, mesterkéltség nélkül. Adhat inspirációt egy nádtetős parasztház, skandináv faház és egy tipikus amerikai tornácos ház is, fő, hogy az otthon látványa a belváros közepén is a nyugalom szigete legyen, tisztán, sallangok nélkül. Az egyértelműen fényűző luxusholmik nem ide valók, ellenben a minőséget – lehetőségeinkhez képest – érdemes belevinni, hisz szépen megfér a mezei virágok csokrával a kézi készítésű gyapjúpléd, az üvegmanufaktúrából kikerülő váza, vagy a valódi fából készült bútorzat. 

Vidék hangulatot árasztó étkező

Vidék hangulatot árasztó étkező (Fotó: Getty Images)

Belsőépítész tippek a trendhez: Ne keverjük össze a régi stílbútorokat a kopottas, rusztikus bútorokkal. Gyakori hiba ez, pedig két különböző stílusról van szó, melyek nem illenek egymáshoz. Ügyeljünk arra is, hogy az összkép legyen rendezett. A vidéki hangulatú otthonok lelkét a dekorációs tárgyak, a nyitott polcokon, üveges szekrényekben lévő tárgyak adják: a konyhákban, étkezőkben jól mutatnak a régi porcelánok, mozsarak, régi teáskannák, általánosságban pedig a fonott kaspók, terrakotta cserepek, a régi fotók, népi cégérek, táblák, fali szőttesek. Mellettük akár egy tolóajtóként beépített egykori pajtaajtó vagy szobainasként használt létra is számításba jöhet. Ezek azonban folyamatosan szem előtt vannak, ezért gondosan válogassuk össze őket, passzoljanak egymáshoz, ne csak random módon szórjuk tele velük a lakást. 

A trend jellemző színei a fehér, törtfehér, bézs, a szürke, a természetes fa színek, a réz. A motívumokban a virágminták és az egyszerű geometrikus minták, mint a kockás és a csíkos a meghatározó, textíliákban pedig a gyapjú, a len, a szőttesek, a pamut. A faburkolatok, a hajópadló ide illő választás, hidegburkolatok közül a cementlapok, a méhsejtes burkolatok, a természetes hatású kőburkolatok, a szeletelt téglával burkolt felületek illeszkednek a trendhez.

Az év színei

A Pantone Intézet a szürkét és sárgát tette meg az év színének, melyek a lakberendezésben is nyomot hagynak. Hűvös, neutrális színként a szürke eddig is meghatározó volt, és úgy tűnik, otthonunk alapszíneként továbbra is érdemes lesz használni, hogy aztán a kiegészítők, bútorok megválasztásával megadjuk a végleges stílust otthonunknak.

Modern lakásbelső szürke, látszóbeton elemekkel

Modern lakásbelső szürke, látszóbeton fal elemekkel (Fotó: Getty Images)

Itt csatlakozhat be akár az élénksárga is, mely például megjelenhet a sötétítő függönyökön, párnákon, egyéb lakástextileken. Élénksége folytán azonban érdemes módjával adagolni, akár fehérrel kombinálni, hogy az összhatás melegséget sugározzon és ne csiricsáré összevisszaságot.

Egy kis élénk sárga szín csodásan feldobhatja otthonunkat

Egy kis élénk sárga szín csodásan feldobhatja otthonunkat (Fotó: Getty Images)

Belsőépítész tippek a trendhez: A sárga egy kimondottan élénk szín, ami remekül hangsúlyozza a tárgyak formáit, éppen ezért egy semleges színű falakkal és bútorokkal berendezett szobában  nagyon jól néz ki egy élénksárga tárgy, kisebb bútor, ülőalkalmatosság, ami létrehoz egy fókuszpontot. Kiegészítőkben, textilekben javasolt inkább használni, míg a szürkét csaknem minden nagyobb felületen bevethetjük.

Talán sokan nem gondolnak rá, de a szürkének is rengeteg árnyalta van, van hidegebb és melegebb tónusú egyaránt. Egy sötétebb, árnyékosabb szobába, ahol nincs megfelelő fényviszony, mindenképp egy melegebb, világosabb szürkével érdemes dolgozni, míg egy jól megvilágított, napfényes szobába jöhet egy hidegebb, sötétebb árnyalata is. A szürke igazi jolly joker, hisz mellette minden egyéb szín jól mutat, egyáltalán nem kell félni tőle, még egy látszóbeton fal is lehet igazán otthonos, meleg hangulatú.

Sötétre pácolt fafelületeknek amerikai dió, dió használatával a szürke maszkulinabb oldalát hozhatjuk elő, ezért legénylakásokba ezek a párosítások jól szoktak működni, míg a hölgyek inkább a szürke világos tölggyel, natúr tölggyel való kombinációját szokták preferálni, mely lágyabb, melegebb hatást kelt.

Régi apróságok

A nagyi étkészlete, fél évszázados vászon abroszok, porcelán nippek, vázák – egy-egy régi tárgy beemelésével különlegesebbé tehetjük otthonunkat még akkor is, ha alapvetően ódzkodunk a használt bútoroktól. Ezeknek a tárgyaknak történetük, múltjuk van, emlékek, érzések kapcsolódhatnak hozzájuk, és éppen ezek miatt növelhetik az otthonosság érzetét. Ha a bútorokra is nyitottak vagyunk, bátran kísérletezhetünk régi kredencek felújításával, tulipános ládák átfestésével, de gyönyörű vintage székeket, asztalokat is találhatunk, amik étkezőnk ékességei lehetnek. 

Egy-egy régi tárgy beemelésével különlegesebbé tehetjük otthonunkat.

Egy-egy régi tárgy beemelésével különlegesebbé tehetjük otthonunkat (Fotó: Getty Images)

Belsőépítész tippek a trendhez: Akárcsak a vidéki stílusnál, itt sem érdemes túlzásba esni, ne legyen rendetlen az otthonunk, ne váljon belőle múzeum. Egy-egy karakteres, régi bútort úgy tudunk a legjobban kiemelni, ha modern környezetbe helyezzük, így fókuszpontjává válhat otthonunknak. Inkább a minőség, mint a mennyiség oldaláról közelítsünk ehhez a trendhez, bolhapiacokról is valódi kincsekkel térhetünk haza, de jól nézzük meg, milyen tárgyakat teszünk ki a polcra.

Világos fa mindenütt

A skandináv ihletésű trend is szervesen kötődik a természetközeliség eszméjéhez, lényege, hogy alakítsunk ki minél több világos fafelületet otthonaikban. Emiatt persze senkinek sem kell szétvernie a lakást és nem, a nyolcvanas évek fa lambériái nem lesznek egy csapásra szexik, ellenben ha felújítás vagy építkezés előtt állunk, érdemes számításba venni a világos, természetes fa színű parketták lehetőségét, a hasonló árnyalatú konyhabútorok kiválasztását – letisztult formákkal párosítva, a keretes frontokat most picit felejtsük el. A trendajánlás szerint boríthatjuk a falakat is bátran világos fa színnel, azonban hacsak nem törekszünk kifejezetten a faházérzetre, válasszunk okosan alapanyagot, a padlóburkolatok esetén pedig alakítsunk ki kontrasztos, semleges felületeket, akár látszóbeton alkalmazásával is. Ezen a ponton pedig visszaköszönhet máris a másik trend, a szürke használata.

Minimalista enteriőr sok-sok fával

Minimalista enteriőr sok-sok fával (Fotó: Getty Images)

Belsőépítész tippek a trendhez: A világos faburkolatok alkalmazása nemcsak a skandináv, de például a vidéki, vintage stílussal is jól mutat, és a letisztult, modern otthonok ékessége is lehet. A fa felfuttatásának jól kinéző, pénztárcabarát megoldása, ha laminált padlót használunk, de az építkezés során megmentett deszkákból is összeállíthatunk falburkolatot. A hálószobában az ágy mögötti fal, vagy a nappaliban a kanapé mögötti falszakasz fókuszpontjává válhat ily módon a szobánknak. 

Amire figyelni kell, hogy ne használjunk egy térben sok fa fajtát, maximum kettőt kombináljunk, törekedjünk az ismétlődésre, amitől sokkal harmonikusabb, egységesebb lesz a megjelenés. Ha kiválasztunk egy fafajtát, vigyük végig a padló színén, a bútorokon, a nyílászárókon, ehhez pedig szükséges, hogy előre tervezzük meg, gondoljuk át a belső tér kialakítását. Egy natúr tölgy és egy pirosas cseresznyeszín például túl kontrasztos, hiába csak kétfajta, elronthatják a belső dizájnt.

A textilek, szövetek tekintetében bátran dekorálhatunk, a semleges alapot a trend esetében a fa szín fogja megadni. Nem kell aggódni a színek használatától, káosz akkor uralkodhat el, ha sokféle fafajtát használunk. Igaz, stílusfüggő, de inkább a matt, olajozott felületek a népszerűek, persze egy stílbútoros enteriőrbe illeszkedhet a fényes, csillogó fafelület is, azonban egy letisztultabb, például skandináv stílushoz egyértelműen a matt fafelületek passzolnak.

Kék az új fekete

Az intenzív színek kedvelőihez szólunk most, ami az elmúlt években a smaragdzöld volt, az most úgy tűnik, a a sötét tengerkék lesz – vagy tengerzöld, ha úgy tetszik. Ez a különleges, teal névre is hallgató szín a Benjamin Moore által kikiáltott év színe is 2021-ben. Hiába tartják a kéket hűvös színnek, ez a különleges árnyalat éppen a belőle áradó nyugodtság és béke miatt vált kiemeltté, ráadásul remekül passzol a neutrális színekhez, a természetes anyagokhoz is. Mi több, az abszolút modern, elegáns belső tereknek is jól áll az árnyalat, rézzel, arannyal kombinálva mesteri, illik hozzá a márvány, a bársony, minden, ami nemes.

teal színű hálószoba

A teal kék sötét és világos árnyalatai is népszerűek (Fotó: In3Design Belsőépítész Stúdió)

Belsőépítész tippek a trendhez: Minden intenzív szín esetén, így a kéknél is, a legfontosabb, hogy figyeljünk a helyes árnyalat kiválasztására. Kerüljük a vibráló, harsány árnyalatokat, amik erősíthetik a nyugtalanságot. Nem baj, ha sötét egy szín, ha az tompa, otthonossá, bensőségessé teszi a helyiség hangulatát. Az élénk, erős árnyalatokat (mint a korábban bemutatott sárgát is) inkább csak egy-egy kiegészítőn alkalmazzuk.

Ha nem vagyunk biztosak magunkban, de valamiképp szeretnénk ezzel a trendi színnel feldobni az otthonunkat, akkor csak a kiegészítőkbe vigyük bele, például dísztárgyak, párnahuzatok, sötétítő függönyök színeibe. Mindig egymáshoz illő árnyalatokat érdemes választani, vagyis ne ragaszkodjunk egy adott kékhez, ami jól mutat a falon, ugyanis ugyanaz a kék szín másként hat a különböző textúrákon, felületeken. Ezért inkább azt nézzük, hogy a konkrét berendezési tárgyak miként illeszkednek egymáshoz. A falszínhez egy picit visszakanyarodva meg kell említeni, hogy sötét színt sohase akarjunk mi kikeverni, mert nagyon nagy eséllyel foltos lesz a végeredmény. Próbafestést ettől függetlenül is, mindig érdemes csinálni, mert a színkártyán teljesen másként mutathat a szín, mint a szobánk falán. Nézzük meg a mintaszíneket mesterséges fénynél, hideg és meleg fénynél, természetes nappali fénynél is, hogy lássuk, melyik lesz a tökéletes választás.

Még több lakber inspo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top