nlc.hu
Szabadidő
Még csak 3 éves, de máris letette az év partizenéit az asztalra

Egy 3 éves kislány rakta össze az év bulialbumát

Nem lehet elég korán kezdeni.

Az amerikai Ari Sadowitz zenéléssel foglalkozik, olyan, nálunk kevéssé ismert formációkkal lép fel, mint a jazzes rockot játszó Model Decoy, vagy az R&B-s, funkos elemekkel operáló Heavy English. A járvány persze őt is a négy fal közé kényszerítette, így már egy ideje nem tudott stúdióba vonulni zenésztársaival. Ehelyett otthon tölti a napjait, 3 éves kislányával, Juniperrel, röviden Junival. 

Apa és lánya azonban hamar megtalálta az ellenszert az unalom ellen és közös zenélésbe fogtak. Pontosabban a kislány maga állt elő a dalszövegekkel, sőt, még a hangmintákat is ő választotta ki az egyes számok alá. A többi már a zenész apukán múlott, aki házi stúdiójában hamar össze is dobta Juni első albumát, amely a QuQu címet kapta. 

Mint írja, a Bandcamp felületén keresztül befolyó adományokat, anyagi támogatást a kislány oktatására szeretné fordítani. Nem lennénk meglepve, ha ez az oktatás zenei téren történne, elvégre Juni már most megmutatta, hogy mennyire tehetséges, így kétség sem fér hozzá, hogy fényes jövő előtt állna előadóként. 

Persze, azt nem tudjuk, az apukája mennyire örülne neki, ha a nyomdokaiba lépne, de azon sem csodálkoznánk, ha előbb-utóbb a különös duó újabb nagylemezzel állna elő. 

Még több zene az nlc-n:

  • Eljegyezték az 52 éves Kylie Minogue-ot
  • Dolly Parton kétszer is visszautasította a legmagasabb elnöki kitüntetést
  • 5 filmzene, ami emlékezetesebb, mint a film, amihez készült
Egy 3 éves kislány és az apukája összerakták az év bulialbumát

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top