Az irodalom már az ókortól kezdve emlegeti a rózsaszínt, divatba azonban csak jóval később jött. A középkorban a nemesek még inkább a vörös árnyalatait részesítették előnyben az öltözködésben, viszont a művészek elkezdték használni az árnyalatot: a gyermek Krisztust például több festőművész is rózsaszínben ábrázolta. A reneszánsz idején a rózsaszínt főleg az arcok és a kezek színezésére használták a festményeken. A színt általában vörös föld és mészfehér pigment vegyítésével keverték ki.
Madame de Pompadour (Forrás: Wikipedia)
A 17. században aztán a nemesek körében vált divatossá: az európai arisztokraták – férfiak és nők egyaránt – halvány, porszerű rózsaszíneket viseltek a luxus szimbólumaként. Madame de Pompadour annyira szerette a színt, hogy 1757-ben a francia Sèvres porcelángyártó róla nevezte el új árnyalatát, Rose Pompadournak. A rózsaszínt akkoriban nem tekintették lányos színnek, a csecsemőket jellemzően fehérbe öltöztették. A rózsaszínt pedig sokkal inkább a kisfiúk számára tartották megfelelőbbnek, mivel a maszkulinnak és katonásnak tartott vörös szín halványabb árnyalataként tekintettek rá.
Csak a 19. század közepén kezdték a nőkkel, illetve a nőiességgel azonosítani, amikor a nyugati világban a férfiak inkább a sötétebb színeket részesítették előnyben. Ebben az időszakban a művészetben és az irodalomban is egyre gyakrabban azonosították a női testtel, a mezítelenséggel és a szexuális vonzerővel. Divatba jöttek a rózsaszín fehérneműk is.
A 20. század fordulójától aztán iparosítás és a tömeggyártás lehetővé tette az olcsó rózsaszín festékek előállítását, nem csupán halvány, de élénk, akár harsány árnyalatokban is. A rózsaszín új hullám úttörője Elsa Schiaparelli olasz divattervező volt, aki 1931-ben megalkotta a szín új változatát, az úgynevezett sokkoló rózsaszínt.
A sokkoló rózsaszín (Forrás: Wikipedia)
Ahogy azonban rózsaszín egyre inkább bekerült a mainstreambe, többé már nem volt a kifinomultság és luxus megtestesítője. A munkásosztály tette magáévá, majd különösen népszerűvé vált a prostituáltak körében, aminek következtében a vulgáris kategóriába került.
A II. világháború utáni években aztán „a kék férfias, a rózsaszín nőies” sztereotípia minden addiginál jobban felerősödött, az árnyalat gyakorlatilag a hipernőiesség megtestesítője lett. Ezzel együtt a komolytalanság szimbólumává is vált, mivel a nőket ekkoriban különösen lenézték.
Marilyn Monroe (Fotó: ullstein bild via Getty Images)
A hatvanas években visszanyerte vonzerejét, köszönhetően annak, hogy olyan ikonok viselték rendszeresen, mint Jackie Kennedy vagy Marilyn Monroe. A punk korszakban aztán olyan bandák adtak új, élesebb értelmezést az árnyalatnak, mint a The Ramones és a The Clash. A nyolcvanas-kilencvenes évektől viszont csupán egy lett a választható trendek közül, melyet azóta sokan, sokféleképpen definiáltak. A 2010-es években a Millennial Pink árnyalat vált különösen felkapottá, az irányzat valamikor 2014-2016 táján tetőzött, mostanra pedig nagyjából lefutott.
Millennial Pink (Fotó: Getty Images)
Felmérések szerint Európában és Amerikában az emberek többsége a kevésbé kedvelt színei közé sorolja a rózsaszínt, Ázsiában azonban sokkal népszerűbb.
Valerie Steele amerikai divattörténész szerint azonban a rózsaszínhez való társadalmi hozzáállás épp átalakulóban van: lassacskán eltávolodunk a sztereotip, túlszexualizált megközelítéstől és egyre inkább elhisszük, hogy a rózsaszín az erőt is kifejezheti, és nem csupán a nők, de a férfiak is bátran viselhetik.
