Több gyerek szorul kórházi ellátásra a koronavírus harmadik hulláma miatt – nyilatkozta a Blikknek Dr. Szabó László, a Heim Pál Kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Szabó doktor szerint egyre fiatalabb betegek érkeznek hozzájuk, vannak két-három hetes újszülöttek is, akik elkapták a vírust.
Azt is elmondta, hogy február előtt egy gyereket sem kellett a Heim Pálban lélegeztetőgépre tenniük a Covid miatt, ám azóta három esetben is használni kellett a gépet. A főorvos úgy kalkulál, hogy az elmúlt hat hétben körülbelül megháromszorozódott a koronavírus miatt bekerült gyerekek száma.
A Heim Pál Gyermekkórház fogadja a betegeket (Fotó: MTVA / Bizományosi: Balaton József)
Szabó doktor az üzeni a szülőknek: a Heim Pál sürgősségi ambulanciája állandóan fogadja a betegeket, beutalóval vagy anélkül. Ott lehetőség van pontos diagnózisra, és a jól felkészült szakemberek el tudják dönteni, hogy a gyerek igényel-e kórházi, akár intenzív osztályos kezelést, vagy nyugodtan hazamehet.
A lényeg az, hogy jelentkezzenek időben, ha beteg a gyermekük, mert a járványnak ebben a hullámában azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek állapota is romolhat.
A szülő figyelje a gyermekét, és ha beteg, ne féljen jelentkezni vele. Majd a szakember eldönti, hogy be kell-e avatkoznunk – figyelmeztet az orvos.