
Nagyon büszke vagyok a magyar konyhára. Okosan szeretem, és sokszor érte haragszom, nem ellene. Ismerem a hibáit, tudom, mik a rossz beidegződések, hol kell javítani és soha nem áltattam azzal, hogy világhírű lenne. De nem is szégyelltem soha, nem gondoltam egyik ételünkről sem, hogy nem ér fel a francia konyha valamelyik remekéhez, vagy ciki lenne egy jó helyen az étlapon tartani.
Mindig jó szívvel főztem gulyást a hozzám látogató külföldieknek, és fontosnak tartom, hogy ezt a nemzeti jelképpé vált ételt becsüljem meg, és tiszteljem, de legalábbis bánjak jobban vele, mint ahogy mások bántak az elmúlt évtizedekben.
Magyarországon jó enni, és vannak jó ételeink, amiket büszkén mutogathatunk a világnak. A zsenge zöldbabfőzeléket, kora nyáron a fejtett bablevest bátran kínálhatjuk a legjobb éttermekben is, ahogyan a derelye és a káposztás cvekedli is méltó kísérője egy szép szelet húsnak. És vannak kultikus ételeink, a magyar konyha rendíthetetlen alapját képező ételek, amiket mindenki ismer, szeret, amiről mindenkinek van élménye.
Aki etet, az szeret
Ott van rögtön a húsleves, ami nem egyszerűen húsleves, hanem mindenki számára egy kicsit az otthon is. És a gyerekkor. Az anyu, a mama főztje. A jó húsleves egyben csodaszer is, gyógyír betegségre, szomorúságra, magányra, kétségbeesettségre. Ha húslevest adnak nekünk, nem vagyunk egyedül, és szeretnek minket. Ennél többet mit kívánhatnánk?
A jó húsleves maga a törődés. Én magam ehhez az ételhez választom ki leggondosabban a hozzávalókat: a legszebb répát, legszebb gyökeret, legzöldebb petrezselymet. Gyöngyözve főzőm, lehabozom, vigyázok rá, hogy aranyló sárga legyen. A telt, erős ízű húsleves a magyar konyha egyik kikerülhetetlen, kultikus étele. A családi tűzhely szimbóluma. És vannak még ilyenek.
Itt van például a paprikás csirke. A paprikás csirke a hazatérés a szülői házba. Az ölelésre kitárt kar. Akár a körgangos budapesti lakásba érkezünk haza, akár a falu Fő utcájába, ezzel várnak minket, de ez a „gyorsan valami jót” étel is a hétvégi asztalra. Tejfölös uborkasaláta és nokedli az állandó kísérője, de nem emiatt viszünk magunkkal külföldre fűszerpaprikát.
Hanem a krumplipaprikás miatt. A krumplipaprikás a honvágy és a nosztalgia étele. Krumpli és jóféle kolbász mindenhol akad, fűszerpaprikát külföldön ajándékba kapni a legmegindítóbb dolog. Paprikás krumplit mindenki tud, elrontani sem lehet, legfeljebb nem kell vesződni azzal, hogy villával szétnyomkodjuk a krumplit. Pucolás közben feleleveníthetjük a Tisza-túrát, a nyári kempingezéseket vagy a telken töltött nyarakat. A krumplipaprikás kamaszkorunk legszebb nyara is, az égig érő álmok és a hanyatt fekve szétrágott fűszálak étele.
A nyári lángostól a téli kocsonyáig
A hazai nyár a töltött paprikáé és a lángosé. A töltött paprikában ott rejlik a nyár minden bősége. A szalonna sós és füstölt íze a hús és a tőérett paradicsom, a húsos-roppanós paprika ízével, édes paradicsomszószban. A hőségben az asztal fölött remegő levegő és a meggyfáról belepottyanó apró bogarak. A nevetésbe fulladó viták, mikor a mama a fejét csóválva dünnyögte maga elé, „ej lány, így elrontani ezt a jó ételt!” mert én édesen szeretem a szószt, és elkevertem benne egy kis cukrot. A mama a savanyú szószra esküdött, és egyikünk sem tudta meggyőzni a másikat.
A lángos a strand és a nyaralás. „Hány jével írják, hogy Siófok?” Szörp, kóla, később sör. Sós, fokhagymás, sajtos-tejfölös. Kertmozi, első szerelem, jégkása, séta a mólón. Még később „mi kerül egy lángoson egy ötszázasba, tisztára elment ezeknek az eszük, kész rablás!”. Balaton, Duna, Büdös-tó. Ha víz, akkor lángos. Vízicica, matrac, két hét szabadság.
Aztán lassanként ősz lesz, majd beköszönt a tél. Végre eljön a kocsonya ideje. Végre eljön a magyar konyha ideje: fülek, farkak, orrok a tányérban. Hagymás vér reggelire. Ezt tényleg nem értheti más, csak mi. A velős körömpörköltet, hogy tényleg megfőzzük és megesszük egy állat zsírját. Beletöltjük a gyomrába saját magát és azt is megesszük. A fülétől a farkáig, az egész disznót.
Édesen is…
Végül a nyalánkság, hisz nem csak kenyérrel meg hússal él az ember. A süti. Hányszor, de hányszor futunk még neki, hogy eldöntsük, melyik a legmagyarabb édesség? Úgy gondolom, nagyon sokszor, de így van ez sokszor mással is az életben. Ott van előttünk, kiveri a szemünket, mi mégis keressük-kutatjuk, irigykedünk a szomszédokra, micsoda karriert csináltak azzal az egyszerű Sacher tortával. Nekünk meg nincs igazi magyar sütink. Dehogy nincs. …nak hívják, csak úgy vagyunk ezzel is, mint a gulyással. Nem tiszteljük, nem tartjuk proccosnak, még csak nem is kétszáz éves. Egyszerűen csak fantasztikus. Könnyű és elegáns.
További cikkek magyar konyháról az NLCafén:
- Kakasherétől a máglyarakásig – Helló, Buzzfeed, itt a mi listánk!
- 10 tuti konyhai kiegészítő magyar tervezőktől
- Kézműves és kreatív: itt az új magyar konyha