nlc.hu
Mindennapok
Lassult az oltások beadása Magyarországon

Bezuhant a naponta beadott oltások száma Magyarországon

A kormány 150 ezret akart naponta beadni, ennek több napig átlagban az ötöde sikerült.

A Telex elemezte a kormány oltási tervét. Mint azt Orbán Viktor miniszterelnök is megmondta: cél az 5, majd a 6 millió, ehhez 2 héten át napi átlagban 150 ezer első dózist kell eloltani. Ez nehéz feladat, hiszen ennyi vakcinát még nem adtak be soha egy nap alatt.

A portál emlékeztet, hogy május 1-jén Orbán úgy fogalmazott, hogy „vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit, a siker csak azon múlik, hogy jelentkeznek-e az emberek”. Ha ez valóban így van, az azt jelenti, hogy bizony kevesebb az oltandó ember, mint amennyivel eredetileg számoltak. A második szakaszból eddig eltelt 6 nap alatt a napi 150 ezer új oltás helyett csak annak ötödét, átlag 30 ezret adtak be.

Fotó: Koronavírus tájékoztató oldal Facebook

Fotó: Koronavírus tájékoztató oldal / Facebook

A május 7-én közölt adatok szerint csütörtökön (tegnap) 50 835 első dózist adtak be, így egyre inkább olyan jelentős elmaradásba kerül a terv, ahonnan nem lesz könnyű visszahozni.

A miniszterelnök 2021. április 9-i reggeli rádiós beszédében ismertette az oltási ütemet, aminek a végén áll a 7 millió, ami a lakosság (legalább az első adag oltással való) átoltottságának 70 százalékát jelenti, ezt június elejére tervezi.

Keleti oldal:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top