nlc.hu
Baba
Hazatértek a bangladesi sziámi ikrek

Két év után hazatértek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrek

Mindkét kislánynak jót tett, hogy a kórházból végre hazatérhettek az otthonukba.
Szétválasztott bangladesi sziámi ikrek

Virágszirmokkal és ünnepséggel fogadták a szétválasztott bangladesi sziámi ikreket, Rabeyát és Rukayát szülővárosukban, miután másfél éves kórházi tartózkodás után hazatértek. A család még márciusban mehetett haza, erről nemrégiben tett közzé egy dokumentumfilmet a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.

A bangladesi sziámi ikreket 2019 augusztusában választották szét a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványnak köszönhetően. Azóta szüleikkel és nővérükkel a Bangladesi Központi Katonai Kórház elkülönített részlegén éltek. Az életükben nagy mérföldkövet jelentő hazabocsátásnál a missziós orvoscsapat vezetője, a műtétsorozat koordinátora, dr. Pataki Gergely, és Császár Zsuzsanna pszichológus közösen búcsúztatták el őket Központi Katonai Kórházból, ahol Sheikh Hasina, Banglades miniszterelnöke is beszédet mondott.

Pataki Gergely a Tényeknek azt mondta: Rabeya annyira jól érzi magát, hogy szinte már egy vele egyidős négyéves gyerek szintjén van. Egyre többet beszél, megtanult egyedül járni, és az ábécé betűit is tanulja önszorgalomból, és magyarul is tud énekelni.

Rukaya még nem épült fel a műtét óta. Az operáció után egy vírusos láz miatt az állapota kritikus volt, de aztán magához tért, és javulni kezdett az állapota. Ma már érdeklődik a külvilág iránt, gyakran válaszreakciót is látni rajta, de beszélni nem tud. A szakemberek mindent megtesznek a fejlesztéséért, de hogy mennyire fog felépülni, még az orvosok sem tudják.

Az viszont már néhány nap után látszik, hogy miután hazatértek Pabnába, a falusi, otthonos környezet mindkét kislánynak jót tett. A családnak mostantól kezdve csak időnként kell majd elutaznia Dakkába, a CRP Mirpur rehabilitációs intézménybe a gyermekek állapotfelmérése, az újabb fejlesztési tervek adaptációjának érdekében.

A Cselekvés Alapítvány önkéntes szakembereiből álló rehabilitációs csapat videótelefonon továbbra is követi majd Rabeya és Rukaya állapotát, és folyamatosan egyeztet, konzultál a kinti kollégákkal a gyermekek lehető legjobb fejlesztése és fejlődése elérése érdekében.

(Kiemelt kép: Cselekvés Alapítvány/Fuchs Richárd)

A szétválasztott bangladesi sziámi ikrek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top