nlc.hu
Sztárok
Pély Barna magánélete

Pély Barna: „Voltak mélypontok” – párkapcsolatáról vallott a 45 éves zenész

Pély Barna magánéletét is megviselte a pandémiás időszak.

Pély Barna elárulta a Mokkában, milyen hatással volt párkapcsolatára a koronavírusjárvány miatti bezártság, hiszen párjával, aki egyben a menedzsere is, ő sem tudta úgy élni az életét, ahogy korábban.

Pély Barna

Pély Barnáékat is megviselte a karanténos, pandémiás időszak (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Az eleje nagyon jó volt. Egyébként is sok időt töltünk együtt, pont amiatt, hogy együtt dolgozunk. Most viszont az történt, hogy voltak mélypontok, mindkettőnknek olyan érzése lett picit: ’most mit csináljunk?’ Van egy feleslegesség-érzés is az emberben. Valahogy mégis megtaláltuk önmagunkat, és kreatívkodni kezdtünk: elkezdtünk dalokat írni, közösen szövegeket, meg elkezdtem más zenészekkel is együtt dolgozni dalokon, és megtaláltuk így magunkat. (….) Mindig meg kell találni azokat a pontokat, ami miatt az ember jól érzi magát és próbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Hazudnék, ha azt mondanám, nem viselt meg ez az időszak” – vallotta be.

A legutóbbi Sztárban sztárban is szereplő zenész arról is mesélt, hogy rengeteget járnak a Balatonra. „A párom balatoni lány, és a szülei a Balatonon élnek, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ha nincs akkora pörgés számunkra a fővárosban, akkor sokkal nyugalmasabb lent, így sok időt töltünk ott” – mondta el.  

Olvass még Pély Barnáról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top