Hihetetlen, de idén már 30 éve, hogy megjelent Gergely Róbert egyik ikonikus slágere, az Emanuelle. A dalt a mai napig gyakran eljátsszák retró bulikon, rendezvényeken és esküvőkön. A zenész az RTL Reggeliben emlékezett vissza a 30 évvel ezelőtti karrierjére, és még képeket is mutatott azokból az időkből.
,,1991 – észre sem vettem, hogy így eltelik 30 év, de nem baj… (…)Lesz egy jubileumi koncertem, nagyon készülök rá. Egy csomó nótának a szövegét már elfelejtettem. Akkor, amikor az egészet elkezdtük, akkor még az első feleségem, Andrea pocakjában ott volt Simon. Amikor megszületett, hoztuk-vittük a koncertekre. Ezen a koncerten pedig majd ő lesz a dobos” – osztotta meg a nézőkkel a nemrég elvált Gergely Róbert, aki reméli, sokan kíváncsiak lesznek a koncertre.
Gergely Róbert így nézett ki 1991-ben, amikor megjelent az Emanuelle:

Gergely Róbert lemezborítója 1991-ből (Fotó: Facebook)
Elképesztő, de szinte semmit nem változott. A Peller-lányok meg is jegyezték a Reggeliben, hogy eltelt 30 év és gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint a karrierje kezdetekor.
Pár kép az elmúlt évekből:



