nlc.hu
Sztárok

Hugh Laurie így öregedett meg

Megkopaszodott és szakállt növesztett Dr. House megformálója, Hugh Laurie

A brit színész inkább a lazaságot részesíti előnyben azzal szemben, hogy mindig, minden körülmények között tökéletesen próbáljon kinézni.

Idén 17 éve (!) már annak, hogy bemutatták minden idők egyik legsikeresebb kórházsorozatát, ez volt a Dr. House és bizony azóta is eltelt már 9 év, hogy a befejező részt levetítették. Bár a címszerepet játszó Hugh Laurie számos produkcióban nyújtott nívós alakítást négy évtizede tartó pályafutása során, azonban a legtöbben mégis dr. Gregory House-ként emlékeznek rá. A sorozat óta eltelt közel egy évtizedben azonban a színész külseje igencsak megváltozott…

Hugh Laurie

Hugh Laurie a Dr. House idején és 2021-ben (Fotók: Profimedia)

Laurie, aki a közelmúltban töltötte be a 62. életévét, mostanra szinte teljesen megőszült és a karantén hónapjai alatt, melyet londoni otthonában töltött, szemmel láthatólag a borotválkozást is hanyagolta. A lesifotósok kutyasétáltatás közben kapták lencsevégre a brit fővárosban, az egyik ekkor készült felvételen pedig bizony az is látszik, hogy a színész alaposan megkopaszodott.

Hugh Laurie

Erősen megkopaszodott a színész (Fotó: Profimedia)

Laurie egy korábbi nyilatkozatában elárulta, nem ragaszkodik feltétlenül a makulátlan megjelenéshez. “Általában jobban szeretem az angol férfiak külsejét, mint az amerikaiakét. Az amerikai férfiak makulátlanul ápoltak, függetlenül attól, hogy mi a foglalkozásuk. A hajukat hajszárítóval szárítják, és úgy tűnik, mintha folyton fésűt hordanának a zsebükben. (…) Jobban szeretem a laza megközelítést, mint azt, hogy állandóan jól nézzek ki. A túlápoltság időpazarlás, harsonázni is megtanulhatnál helyette.”

A művész jelenleg egy minisorozaton dolgozik, melyet Agatha Christie Miért nem szóltak Evansnak? című könyvéből készítenek. A produkciónak ő a rendezője, a forgatókönyvírója és a producere, illetve egy kisebb szerepet is eljátszik benne. A forgatások idén júniusban kezdődtek Angliában. Laurie az egyik forgatási szünetben a Swansea-ben található El Pescador nevű étteremben vacsorázott és még egy közös fotót is vállalt a vendéglátóhely vezetőjével. A kép tanúsága szerint a kanténszakálltól részben megszabadult…

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top