nlc.hu
Sztárok

Björn Borg felesége és gyermekei

Megőszült, és háromszor is megnősült a 70-es évek sztárteniszezője, Björn Borg

A 65 éves Björn Borg csendes életet él harmadik feleségével és a divatcégét igazgatja. 18 éves fia, Leo pedig úgy tűnik, a nyomdokaiba lép.

Björn Borg a hetvenes évek egyik legnagyobb teniszcsillaga volt, akit máig is minden idők egyik legkiemelkedőbb teniszezőjeként emlegetnek. 11 Grand Slam-tornát és hat Roland Garrost nyert, és egészen 2007-ig ő volt az egyetlen teniszező, aki sorozatban ötször diadalmaskodott Wimbledonban is. A Jégemberként is emlegetett svéd sztársportoló még csak 26 éves volt, amikor 1983-ban visszavonult, igaz, a kilencvenes évek elején egy rövid időre még visszatért.

Björn Borg egykor és napjainkban

Björn Borg egykor és napjainkban (Fotók: Getty Images)

Civil életében többféle vállalkozásba is belevágott, ám ezek közül többe is belebukott. A mai napig is sikeres azonban a saját neve alatt futó divatmárka, mely elsősorban alsóneműket, emellett táskákat, cipőket, szemüvegeket és parfümöket árul. Borg manapság főleg ennek a cégnek az üzemeltetésére koncentrál, azonban a tenisz világától sem szakadt el teljesen. Időnként ma is vállal meccseket, díszvendégként vagy díjátadóként vesz részt tenisztornákon, a 2017-es Laver Kupán pedig ő volt az Európa csapat kapitánya.

Björn Borg divatbemutató

Björn Borg divatbemutató Londonban (Fotó: Ian West/PA Images via Getty Images)

Borg 1976-től Mariana Simionescu román teniszezőnővel élt párkapcsolatban, akivel 1980. július 24-én házasodtak össze Bukarestben. A frigy 1984-ben válással végződött. 1985-ben született egy Robin nevű fia Jannike Björling svéd modelltől, gyermeke anyját azonban nem vette feleségül. 1989 és 1993 között Loredana Bertè olasz énekesnő házastársa volt. 2002-ben harmadszor is megnősült: a svéd Patricia Östfelddel a mai napig is házasok. „Annyira boldog vagyok. Úgy érzem, megtaláltam a számomra megfelelő nőt, és most úgy élek, ahogy szeretnék. Tökéletes életem van, és nem változtatnék semmin” – fogalmazott egy interjújában néhány éve.

A házaspárnak egy közös fia van, a 18 éves Leo, aki maga is teniszező lett. A fiatal sportoló idén júniusban nyerte meg élete első junior Grand Slam mérkőzését és minden jel arra mutat, hogy nagy jövő előtt áll, akár olyan magaslatokba is eljuthat, mint egykor az édesapja.

Björn Borg, Patricia Östfeld és a fiuk, Leo

Björn Borg, Patricia Östfeld és a fiuk, Leo (Fotók: Getty Images)

A 65 éves Borg napjainkban Stockholm egyik nyugalmas külvárosában álló otthonában, csendes életet él feleségével. Hetente háromszor megy be divatmárkájának központjába, hogy figyelemmel kísérje az ott folyó munkát. Mindemellett pedig igyekszik minden támogatást megadni a fiának, hogy az övéhez hasonlóan sikeres sportkarriert futhasson be. „Ma már teniszapuka vagyok” – nyilatkozta a CNN-nek a legenda.

2017-ban Janus Metz Pedersen dán rendező Borg/McEnroe címmel filmet készített Borg és John McEnroe rivalizálásáról és az 1980-as sorsdöntő wimbledoni mérkőzésről.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése