A 42 éves Görög Zita a még a kilencvenes években, tinédzserként kezdett modellkedni, komoly nemzetköri karriert futott be, élt és dolgozott többek között az Egyesült Államokban, Olaszországban és Franciaországban is.

Görög Zita 2004-ben. (Rákosi Péter/smagpix)
A mára már háromgyerekes édesanya kipróbálta magát műsorvezetőként, majd egy ideig nem volt látható a képernyőn. Most, a Konyhafőnök VIP-ben mutatja majd meg, mennyire mozog otthon a konyhában.

A háromgyerekes anyuka bomba formában van. (Fotó: Schumy Csaba/smagpix)
Görög Zita jól ismeri a hírnév árnyoldalait is, épp ezért a gyerekeit egyelőre igyekszik minél inkább távol tartani például a közösségi oldalaktól is. „Húúúú, a lányomat távol tartom tőle egy jó darabig, az tuti. Teljesen felesleges a fejlődésben lévő személyiségét leterhelni, elterelni és elültetni benne a tökéletességre való törekvést. Azt szeretném, ha az lenne számára a természetes, ami itthon is. Hogy normális a szülés utáni test és anya smink nélkül. Normális a tojásrántotta reggelire és nem kell magánrepülő egy klassz kiránduláshoz” – nyilatkozta erről.