nlc.hu
Aktuális
Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy háziorvost

Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy Budapesten praktizáló külföldi orvost

A Budapesten dolgozó külföldi orvos a gyanú szerint fogdosta a vizsgálóágyon fekvő női betegeit.
Orvos

Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy Magyarországon dolgozó, külföldi állampolgárságú orvost – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a férfi idén július 21-én egy budapesti rendelőintézet felnőtt háziorvosi ügyeletén erőszakosan fogdosta a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő betegét. A férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az orvos korábban is elkövetett már hasonlót, szintén egy női páciensével erőszakoskodott. Ezért bűnügyi felügyelet alatt állt, és szexuális kényszerítés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban ellene.

A nyári eset miatt a bíróság szigorított, lakóhelyhez kötött bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az ügyészség azonban fellebbezést jelentett be, és az orvos letartóztatását kezdeményezte. Álláspontjuk szerint a férfi ugyanilyen bűncselekmény miatt állt bűnügyi felügyelet alatt, de ez sem jelentett visszatartó erőt számára.

Az orvost 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/RODNAE Productions)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top