Töredelmesen bevallom, a mai napig nem voltam képes megnézni a Supernatural (Odaát) utolsó, 15. évadát, mert annyira fájdalmas volt számomra, hogy el kell engednem a valaha volt legnagyobb kedvenc sorozatomat. 15 évig volt az életem része Dean és Sam Winchester, ami a 42 évemből jelentős mennyiség. Nemcsak a Supernaturallal csináltam ezt, szinte egyik kedvenc sorozatomnak sem láttam az utolsó évadát, ha tudtam, hogy nem lesz folytatás, egyszerűen nem néztem meg. Az én megoldásomra, hogy elkerülöm a véget, biztos csóválnák a fejüket a pszichológusok, mert így nem nézek szembe a gyásszal. Márpedig a kedvenc sorozatunk végénél valódi gyász törhet ránk, amivel kezdeni kell valamit.
Nehéz búcsút inteni
Egy sorozat évekig, sőt, akár évtizedekig is velünk van, kíséri az életünket, várjuk az új évadokat, látjuk, ahogy a szereplők velünk öregszenek, meghalnak, szerelmesek lesznek, elválnak… A rajongás persze átalakul az évek során, nem olyan tinilányos, éretté válik, és szerencsére jó hatással is lehet a mentális egészségünkre (ha nem visszük túlzásba). Jennifer V. Fayard pszichológus professzor szerint, amikor rajongunk egy kitalált karakterért vagy történetért, akkor példaképeket találunk, inspirálódunk, és egy olyan közösség részévé is válunk közben, amelyben kapcsolódni tudunk embertársainkkal. A támogatás, pozitív megerősítés ereje jó hatással van a mindennapjainkra, mindezt pedig megkaphatjuk a rajongás közben.
Természetesen nem csupán sorozatokért lehet rajongani ilyen szinten, hogy pozitív mentális hatása legyen, de az elmúlt időszak bezártsága azért alaposan odaszegezett minket a képernyők és sorozatok elé, úgyhogy most több történet is magába tudott annyira szippantani, hogy rajongóként definiáljuk magunkat. Amikor azonban vége egy ilyen sorozatnak, akkor üresen állunk és nem tudjuk, hogyan tovább. Ez az érzés valódi, az üresség igazi, a sorozattal való kapcsolat megszakítása pedig tényleg fájdalmas. A szakember szerint, amikor kapcsolódunk valakihez, legyen az valós ember vagy fiktív személy egy sorozatban, akkor ezt a kapcsolódást meg akarjuk őrizni, és ha véget ér rajtunk kívül álló okok miatt, akkor a gyász érzése önt el minket.
A Supernatural főszereplői, Jensen Ackles és Jared Padalecki megkönnyezték, amikor a sorozat végéről beszélgettek a 2019-es Comic-Con rendezvényen a rajongókkal (Kép: Getty Images)
Ugyan, ez csak egy sorozat!
A rajongást sajnos általában nem veszi komolyan a környezetünk, sőt, akár még cikizhetnek is érte, ha egy-egy sorozatot mélyen a lelkedre veszel, így aztán azt sem fogják érteni a körülötted élők, ha gyászolod a sorozat végét. „Hiszen ez csak egy sorozat, ne drámázz már rajta!” – mondják azok, akikben nem fejlődött ki sikeresen az empátia és nem ismerik fel, amikor valakinek fáj a lelke. De mi most megnyugtatunk Fayard dokival együtt: normális, ha drámázol és gyászolsz a sorozatod miatt. Pont úgy, mint amikor gyászoltuk Freddy Mercury halálát vagy azt, hogy 2015-ben a One Direction egyik tagja kilépett a bandából. Egyik sem hisztéria és egyáltalán nem irracionális a szomorúság ezekben az esetekben.
A rajongás miatti gyász jóval a netflixes sorozatdömping előtt is már az életünk része volt. Híres eset például a Star Trek: The Original Series (TOS), ami a harmadik évad után véget ért 1960-ban, ennek hatására fenyegető és könyörgő levelek ezreit kapták a sorozat készítői, hogy folytassák a történetet. Annyi változott azóta, hogy már jóval egyszerűbb e-mailt írni és nem kell sorban állni a postán a kézzel írt, stúdióknak szánt panaszkodó levelekkel. A panaszaink pedig jogosak, hiszen ha fantáziavilágban is játszódik a történet, mint mondjuk a Star Trek vagy a Supernatural esetében, akkor is kapcsolódunk a szereplőkhöz, párhuzamot vonunk a történések és a saját életünk között, és minél tovább tart egy sorozat, annál inkább mélyül ez a kötődésünk – azaz a gyász is fájdalmasabb lesz a végén. Ezért érezzük üresnek és elhagyatottnak magunkat, ráadásul a tehetetlenség is fojtogató, mert egy kicsit sem múlik rajtunk, hogy elkaszálnak egy sorozatot vagy sem, illetve, ami rajtunk múlt, azt már megtettük: néztük szorgalmasan az évadokat.
Mihez kezdjünk a sorozat utáni gyásszal?
A szakember szerint nem kell külön kezelnünk a sorozat miatt érzett gyászt a bármilyen más gyásztól. A lélek nem úgy működik, hogy az agyunkkal kiválasztjuk, milyen okból érzünk fájdalmat és ezzel már enyhíteni is tudjuk a gyászt. Az első lépés a sorozatok vége után az lenne, hogy beismerjük magunknak és nem próbáljuk lekicsinyíteni a fájdalmunkat. Nyugodtan lehet sírni, átélni a gyász érzését és nem szabad hagyni, hogy a környezetünk ezért csúfolódjon, cikizzen és semmibe vegye az érzéseinket csak azért, mert egy sorozatról van szó.
A fájdalomra az egyik legjobb gyógyír ebben az esetben, ha keresünk egy hasonló tematikájú sorozatot, vagy ha annyira szerencsések vagyunk, mint a Supernatural esetében, hogy a főszereplők új sorozatokban kapnak szinte rögtön szerepet, követhetjük őket az új területre. Olvassunk el mindent a sorozatról, keressük meg az online rajongói fórumokat, ahol beszélhetünk a karakterekről és a gyászról. Sőt, azt is ajánlja a pszichológus, hogy ha nagyon magunk alá esünk a sorozat vége után, akkor vegyük elő az első évadot és kezdjük el nézni elölről az egészet, mert bár így a nagyobb fordulópontok már nem hoznak majd annyi izgalmat, de mélységeiben jobban átláthatjuk majd a karaktereket és a cselekményt. Emellett pedig kaphatunk egy kis otthonos, biztonságos érzést az ismétléstől, ami abszolút jó hatással lesz a lelkünkre. Azt hiszem, ez lesz a megoldás nekem is a Supernaturallal: indulhat elölről a 15 évad természetfeletti vadászat!
Kiemelt kép: Getty Images
