nlc.hu
Sztárok
Détár Enikő és Rékasi Károly fia, Zsigmond

Détár Enikő és Rékasi Károly fia, Zsigmond 21 éves, felnőtt férfivé vált

Zsigmond rengeteget változott az elmúlt években.
Rékasi Zsigmond édesapjával

Détár Enikő és Rékasi Károly 1984-től 2013-ig tartó házasságából két gyermek született, Eszter 1989-ben, Zsigmond 2001-ben látta meg a napvilágot. 

Zsigmond 2020 augusztusában megalapította a Magyarország, Megmentelek nevű, elsősorban közbiztonsági tevékenységet folytató nonprofit szervezetet. 

„Eleinte nem örültem Zsigmond ötletének, hiszen mi van, ha a kötözködő például kést ránt? Ugyanakkor tudtam, hogy helyesen, férfiként cselekszik. Zsigmond tőlem örökölte a piszkosul nagy igazságérzetét, de a higgadtságát is. Szikár, erős és fürge, ha többen vannak együtt ilyen srácok, férfiak, nincs nagy baj. Most már a legnagyobb drukkere vagyok a mozgalomnak, mert meggyőződtem, hogy a járőrözés alatt nem történik több, mint hogy udvariasan megkérik a rendbontót, ne zaklasson másokat. Remélem, sokan csatlakoznak hozzájuk és egyre többen állnak ki magukért” – mondta el korábban véleményét Rékasi Károly.

Ennek elnökeként többek között éjszakai őrszolgálatot folytat a tömegközlekedési eszközökön: a törvény által előírt szabályokat betartva csapatával vigyáznak az utasokra, akiket gyakran zaklatás vagy molesztálás érhet.

 „Éjszaka ránk támadtak!” – posztolta korábban közösségi oldalára. Mint írja, felszereltségüknek, protokolljuknak és tapasztaltságuknak hála, rövid úton leszerelték a fenyegetést. Ezután azonban beszéltek a rendőrökkel, s mint kiderült, hiába próbálják magukat és másokat megvédeni, ha tettlegességig fajul a konfliktus, jogilag ugyanolyan garázdának minősülnek, mint a támadóik. „A garázdaság vádjának nem vagyunk hajlandóak kitenni az Őrszolgálat bátor tagjait, ezért ideiglenesen felfüggesztjük a tevékenységünket” – jelentette ki Rékasi Zsigmond, aki idén februárban került először életveszélyes helyzetbe.

Zsigmond igazi lázadó, akire rátalált a szerelem

„Egy szabad lélek, aki nagyon intenzív belső életet él, tudatosan építi magát, és elképesztően tájékozott. Töretlen benne a bizalmam, teljes mértékben számíthatok rá. Hálás vagyok, hogy a fiam egészséges, értelmes, van szíve és akarata” – jellemezte Détár Enikő Zsebit a Best magazinban 2021 novemberében.

Zsigmond elmondása szerint sokat változott az elmúlt pár évben. Zsigmond megérett egy kapcsolatra, és meg is érkezett az életébe a Nagy Ő, aki által jobb emberré vált.

„Jobb ember lettem, és sokat fejlődtem mellette, amiért nagyon hálás vagyok neki. Az ő biztatására újra járok pszichológushoz. Nem azért járok, mert valami gond van velem, csupán úgy érzem, hogy néha jó elbeszélgetni egy olyan szakemberrel, aki pontosan tudja, mi zajlik le az ember fejében. Szerintem ebben semmi szégyellnivaló nincs, mindenkinek jót tesz, ha foglalkozik a mentális állapotával. Bízom benne, hogy ez idővel nem lesz annyira tabutéma, hiszen ezzel csak nyerhet az ember” – mesélte büszkén.

(Nyitókép: Schumy Csaba/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top