Nem lehetett könnyű senkinek az elmúlt 15 év Baranyi Gábor családjában. Ma már nagyokat nevetnek azon, hogy az egyes műtétek előtt és után hogyan kempingezett a földön Erzsike a kórházban, mert nem akarta magára hagyni a férjét egyetlen percre sem. A sok nehézségen az egymás iránti szeretet és ragaszkodás segítette át a házaspárt.
Gábor 2000-től hasi dialízisre járt, mert a veséi nem működtek megfelelően, 2010-től pedig a karján keresztül dializálják. Az állandó kezelés szigorú napirendet diktál: kedden, csütörtökön és szombaton reggel nyolctól este hatig dialízisen van. A mentősök a házuk előtt beültetik az autóba a férfit, majd összeszedik a többi beteget, és beautóznak a miskolci kórházba. A dialízisgépen töltött 3-4 órás kezelés után ugyanez ismétlődik meg, csak hazafelé. Négy évvel ezelőtt egy csúnya fekély nőtt Gábor lábán, nem sokkal később pedig amputálták is a lábát, és néhány nap múlva a másik lábát is levágták. Azóta a férfi csak kerekesszékkel tud közlekedni.
“Amikor megmondták, hogy le kell vágni a lábamat, szinte végig sem tudtam gondolni, hogy mi lesz. Vagy a lábam, vagy az életem, nem volt választásom. A műtét után nagyon szomorú voltam, de azzal vigasztalódtam, hogy műlábbal tudok majd közlekedni, és mindent meg tudok majd csinálni. Alig telt el néhány nap, éppen csak kezdtem magamhoz térni, mikor szóltak, hogy a másik lábamat is elérte a fertőzés, azonnal le kell vágni. A második műtét után már nem tudtam semmiből erőt meríteni, kilátástalannak éreztem az életet. Attól féltem, hogy semmit nem tudok majd otthon kezdeni magammal, csak terhére leszek a családomnak. De mindvégig annyira biztattak, szerettek, és nekik lett igazuk!” – meséli Gábor.
“Itt vagy köztünk, és ez a lényeg, Papi! – veszi át a szót Erzsike, a felesége. – Mindig ezt mondom neki, hogy erre kell gondolni. Vasárnaponként összegyűlik a család, együtt ebédelünk, és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy vagyunk egymásnak. Nem vagyunk gazdagok, nem is az a fontos, hogy mi kerül a tányérra, csak az együtt töltött idő számít.”
Szerencsére 2013-ban megszületett Patrik, Erzsike és Gábor első unokája, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gábor visszanyerje az életkedvét. A kisfiú rajong a papáért, sokszor kijelenti, hogy csak a Papával hajlandó hazamenni, ilyenkor Gábor az ölébe ülteti és kerekesszékkel gurulnak Patrikék házáig. Szerencsére az unoka nem lakik messze, mindössze kétutcányira, ezért naponta láthatja egymást a kisfiú és nagyszülei. Mivel Patrik novemberben betölti a hármat, ezért óvodába megy, ami nem kis izgalmat okoz a családban: vajon jól érzi-e majd magát a gyerekek között, nem lesz-e sokat beteg.
Az otthoni rutin is kialakult az évek alatt, igazából a fürdés az egyetlen, ami nem megy egyedül, de ez is csak azért, mert nem tökéletesen akadálymentes a ház. Gábor esténként egy gyerek kerekesszékbe ül át, ugyanis csak azzal fér be a fürdőszobába. Amikor bent van, akkor egy műanyag székbe ül át, és a fürdőszoba közepén zuhanyozik, mert a kádat még nem cserélték ki.
“Akkoriban, amikor a házat építettük, eszembe sem jutott, hogy a hatvanas ajtó szűk lesz egyszer. Ki a fene gondolt arra, hogy egyszer majd kerekesszékkel kell közlekednem? A küszöböket és a szőnyegeket felszedtük, így könnyen tudok gurulni, a konyhai bejárathoz pedig egy ács segítségével feljárót építettünk. Így bármikor kimehetek a kertbe, vagy elindulhatok levegőzni, amikor kedvem tartja. Régen soha nem ültem bent a házban, mindig kint dolgoztam, mostanra ennek vége. A szakmám autó-villamossági műszerész volt, fiatal koromban szerettem gitározni és volt egy zenekarom is.”
A házaspárnak van két fia, ők mindenben segítenek, amiben tudnak. Most éppen a lyukas kéményt kell kicserélni, lehetőleg még tél előtt, ezen dolgoznak. Nemrégiben Gábor egy fertőzés miatt több ujját elvesztette, ezért a kezeivel is nehezebben fog, mint eddig. Mivel kemény akarata és leleményes észjárása van, ezért nagyon sok mindent megold így is, például a minap megjavította a baltákat, hogy télen legyen mivel fát vágni.
Gábor idén már hétszer volt kórházban, újabban szívpanaszai is vannak. Sajnos mindig történik vele valami, de nem adja fel, és nem hagyja el magát. Nehéz élete ellenére sokat mosolyog, és örül mindennek, aminek csak lehet. Szívesen beszélget a szomszédokkal, tévénézés helyett inkább rádiót hallgat és segít a feleségének is, amiben tud. Erzsikének van egy otthon végezhető, négyórás munkája, sokszor ezt is együtt csinálják. Jövőre lesznek negyvenéves házasok, ami nem kis idő, de ők azt mondják, komolyan vették az esküjüket: együtt jóban és rosszban.
Itt olvashatsz még több kerekesszékes történetet:
- Egyszer fent, egyszer még feljebb! – bemutatjuk Bovier Györgyöt, aki kerekesszékben is boldog
- “A fiam felkapott székestől, és felvitt a lépcsőn a szülőire” – anyák kerekesszékben
- Üdvözlet Padkaországból! – Budapest egy kerekesszékes ember szemével
