nlc.hu
Életmód
Jegy nélkül repült a 9 éves brazil

Papírok és jegy nélkül szállt repülőre a 9 éves brazil hóhányó

És át is repült az egész országon.

„Felébredtem 5:30-kor, benéztem a gyerekszobába, a fiam akkor még aludt. Aztán visszaaludtam, és két órával később már nem találtam az ágyában” – mesélte Daniela Marques, és hozzátette, hogy pánikba esett, hogy mégis hová tűnt a gyereke. Felhívta a rendőrséget, akik el is kezdték keresni. Daniela az egész napot teljes stresszben töltötte, mígnem a hatóságok közölték vele, hogy megvan a fiú, de nem Manausban, a lakhelyükön találták meg, hanem 1675 mérfölddel odébb, Brazília másik felén, Guarulhosban.

Azt viszont nem tudni, hogy a fiú miként jutott fel a LATAM légitársaság gépére mindenféle hivatalos okiratok és jegy nélkül, de valahogy átrepülte az országot – a hatóságok nyomoznak. 

A fiú annyit mondott el, hogy az interneten járt utána, hogyan juthat fel egy gépre jegy és papírok nélkül, és úgy tűnik, sikerült neki. Még annyit sikerült kihúzni belőle és anyjából, hogy szó nincs arról, hogy a gyereket atrocitások érnék, egyszerűen azért szökött el és vette célba Manaust, mert meg akarta látogatni az ott élő rokonokat. 

(LADbible

Papírok és jegy nélkül szállt repülőre a 9 éves brazil hóhányó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top