nlc.hu
Életmód
Jelentés Kijevből: Néha nincs idő elbújni

Jelentés Kijevből: nincs mindig idő a bunkerekbe húzódni

Az nlc.hu-nak nyilatkozó ukrán újságíró szerint, aki az ukrán fővárosban maradt, felkészült lelkileg az orosz támadások fokozódására.

Csütörtök reggel 7-kor járt le Kijevben a legutóbbi 35 órás kijárási tilalom. Habár a szigorú lépést a helyi katonai erők a fokozódó orosz támadásokkal indokolták, az ukrán fővárosra kilőtt rakéták nagy részét a hírek szerint sikerült a levegőben hatástalanítani. Anton Pecsenykin ukrán újságírót az nlc.hu  telefonon érte utol otthonában, akit elsősorban arról kérdeztünk, milyen a lakosság lelkiállapota azután, hogy az ukrán elnök  a hétvégén drasztikus nyilatkozatot tett.

Volodimir Zelenszkij azt mondta,

Kijev csak akkor lesz az oroszoké, ha porig rombolják, lakosait megölik, s ezzel együtt kitörlik a térség történelmi emlékezetét.

Az Obolonszkij negyedben, ahol a Ukraine Crisis Media Center (UCMC) újságírója lakik, a kijárási tilalom idején nem voltak jelentős harcok. Két nappal korábban azonban mindössze 2-3 kilométerre otthonától, a város nyugati peremén fekvő kerületben több lakóépületet is rakétatalálat ért. Anton elment a helyszínre a saját szemével megnézni a károkat, és beszélt is olyanokkal, akik nemrég még otthonuknak nevezték a kiégett és félig lerombolt házat. Mint mondta, egy férfi például arról számolt be, hallott egy robbanást, ezért kifutott az utcára s akkor látta, hogy az épület nagy része már lángokban áll. Szerencsére a szüleit és a család macskáját a tűzoltóknak sikerült létra segítségével időben kimenekíteniük.

A rakéták becsapódása előtt mindig van légiriadó, de amikor hajnalban történik a támadás – így például Szvjatoszinszkij kerületre kilőtt rakéták esetén is –  a lakók többségének egyszerűen nincs ideje behúzódni a bunkerekbe.

Azt, hogy ennek ellenére az áldozatok száma mégsem volt jelentős, az UCMC munkatársa azzal magyarázta, hogy sokan már elhagyták a várost. A robbanásoktól az eltalált épületek melletti lakótömbök ablakai is betörtek. Onnan lehet látni, hogy melyik lakásban maradtak még lakók, hogy elkezdték ponyvákkal vagy fóliával letakarni azokat.

Kijev, lakóépület, bombázás, szőnyeg

Fotó: AFP

A háború megszülte a túlélés rutinját. A helyiek figyelik a híreket, várják az újabb légiriadókat, bunkerekbe vonulnak, majd, ha ismét csend van, megszemlélik a keletkezett károkat. Ha az otthonuk még lakható, vagy inkább, ha nem teljesen lakhatatlan, megjavítják az ablakokat, összeseprik és kiporolják a szőnyegekből az üvegtörmeléket és visszaköltöznek arra hivatkozva, hogy úgysincs hova menniük – mesélte az ukrán újságíró. A nemrég még élettel teli ukrán főváros most inkább egy erődhöz hasonlít, melynek védői a végsőkig el vannak szánva.

A város lakói lélekben felkészültek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szavai Antont nem lepték meg. Ugyanakkor elismerte, hogy a város központjától immáron becslések szerint 15-20 kilométerre állomásozó oroszok bombái félelemmel töltik el. Kijev védelméről szólva azt mondta:

Értjük, hogy Kijev gyakorlati szempontból és szimbolikus értelemben is fontos Putyin számára Ukrajna elfoglalásához. Azt is értjük, miért fontos éppen ezért az állam számára, hogy megőrizze a fővárost még akkor is, ha az csak jelentős pusztulás árán történhet meg.

Az újságíró szerint egyébként a helyzet Kijevben még mindig jobb, mint sok másik támadás alatt álló városban, például Harkivban vagy Mariupolban, mivel alighanem Kijevbe koncentrálódik a légvédelmi rendszerek legnagyobb része. Sok rakétát lőnek az oroszok a fővárosra és néha ezek közül egy-egy eltalálja a célpontját, de a legtöbb esetben a károkat eltérített rakéták okozzák, vagy a levegőben megsemmisített rakéták lezuhanó maradványai.

Az újságíró jelentése szerint a város lakossága jelentősen csökkent, de Kijev nem ürült ki. Nagyrészt idősebbek maradtak, akik vagy nem rendelkeznek egyáltalán rokonokkal, vagy nincsenek olyan rokonaik, akikhez elköltözhetnének. Az újságíró egyik barátja, egy fiatal nő, néhány napja még megpróbált a testvérével együtt felszállni egy Lengyelország felé tartó vonatra, de hiába töltöttek több éjszakát a pályaudvaron, nem jutott nekik hely.

Az Ukrajnán belül közlekedő vonatokra felfértek volna, de minek. Jó eséllyel egy másik városban is előbb-utóbb ugyanabba a helyzetbe kerülnek. Antonnak egy másik barátja a nagymamájával várja Kijevben, hogy mit hoz a jövő. A főváros közelében található kis településről származnak, de ott sem lennének nagyobb biztonságban, sőt. Sokan a harcok kezdetekor biztonsági megfontolásokból a főváros közelében található hétvégi házaikba költöztek át. Időközben azonban bebizonyosodott, hogy ez nem volt jó taktika. Aki most is Kijevben van, többnyire meg van róla győződve, hogy ez a legbiztonságosabb opció a jelenlegi helyzetben.

Mi, akik a városban maradtunk, felkészültünk lélekben arra, hogy jelentős támadások lesznek. Persze, nyilván, ha a saját szemünkkel látjuk a bombázásokat, nehezebb lesz

– közölte Anton.

Rend a káoszban

A feszültség napról napra nő, de az ukrán fővárosban számos támadás alatt álló településsel ellentétben, továbbra is gond nélkül üzemelnek a közszolgáltatások, biztosítva van az ivóvíz és az élelem. Sőt – meglepő módon – az elmúlt időszakban a város élelmiszer-ellátottsága még javult is. Nincsen már például hiány kenyérből és Anton két napja friss húst is tudott venni.

Néhány napja a Kijev külső területén található Brovaiban az oroszok három rakétát lőttek rá egy hatalmas (két és fél hektáron elterülő) élelmiszerraktárra, ami a támadás nyomán porig égett. De más raktárok továbbra is állnak és egyelőre több úton is be lehet jutni a városba. A főpolgármester szerint egyébként, ha az oroszoknak sikerül teljesen körbevenniük Kijevet, a városban akkor is két hétre elegendő élelmiszer van felhalmozva.
 
Antont a szüleiről is kérdeztük, akik a több mint két hete orosz kézben levő Bergyanszkban élnek. Elmondta, jól vannak, de a helyzetük egyre nehezebb. Sok menekült érkezik a településre. Elsősorban az immáron két hete heves bombázás alatt álló, az oroszok által teljesen körülvett Mariupolból. Ezek az emberek nem akarnak tartósan a városban maradni. Céljuk, hogy eljussanak a Bergyanszktól mintegy 200 kilométerre fekvő, továbbra is ukrán irányítás alatt álló régióközpontba.

Bergyanszk egy üdülőváros, aminek a jelenlegi helyzetben megvannak az előnyei és hátrányai. Az előbbi, hogy sok szálloda és nyaraló van, ahol el lehet szállásolni a Mariupolból ide érkezőket. Az utóbbi, hogy az ingatlanok többsége nincsen téliesítve, az átlaghőmérséklet pedig nulla fok körül van. A mariupoli harcok miatt ráadásul Bergyanszkban is megszűnt a gázellátás, nincsen immáron központi fűtés. A helyi kenyérüzem bár nem állt le teljesen, jelentősen csökkentett kapacitással működik. De, emlékeztetett Anton,

legalább van áram, víz és csend.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top