Kandász Andi a férjével a kedvenc téli sportjának hódolt: sítúrára indultak, sőt, a márciusi ragyogó napsütésben bikinifelsőre vetkőzött a műsorvezető, az olaszok legnagyobb örömére.
„Olaszországban síeltünk Ferivel, aki kevesebbet csúszik, mint én, helyette sítúrázik, vagyis a pálya szélén meredeken menetel felfelé.
Nagyon hiányzott már, így eldöntöttem, hogy vele tartok. A szikrázó márciusi napsütésben gondoltam, hogy napozok egy picit, így bikinifelsőben indultam útnak. A hüttében rendszeres, hogy a hölgyek a hirtelen jött tavasz láttán nekivetkőznek, a pályán azonban ez nem megszokott. Korábban én sem csináltam még ilyet, most is azért vettem a bátorságot, mert egyrészt tényleg nyáriasan tűzött a nap, másrészt jól érzem magam most a bőrömben. Mióta Keleti Andi tanácsára egy palesztin népgyógyászatban népszerű étvágycsökkentőnek köszönhetően, önsanyargatás nélkül 23 kilótól szabadultam meg, felszabadultabban viszonyulok a testemhez, kevesebb bennem a szorongás a külsőmmel kapcsolatban. A bikinis sítúrám nemcsak a férjemnél aratott sikert, éppen csúszott felénk egy oktató, mögötte libasorban a felnőtt tanítványai. A tanár úr annyira lesett, hogy végül elvétette az irányt. Közben hangosan kiabálták, hogy »ciao bella«. Ilyen ez az olasz virtus, jót mosolyogtunk rajta Ferivel” – mesélte a sok pluszkilót leadó Kandi, aki mindig is imádott síelni.
„Egészen kiskorom óta űzöm a sportot, általános iskolás koromban, Zakopanéban tanultam meg. Ezúttal Folgaridában voltunk, az olaszokkal együtt síelni remek szórakozás, öt óra után mindenki bemegy a hüttébe, és hatalmas bulit csapnak. A síelés számomra mindig egy hét ünnep, olyan gyönyörű panoráma és olyan tiszta levegő kevés helyen van, a hegy az összes érzékszervemet kényezteti. Ez az évnek azon része, amikor rengeteget tudunk nevetni, társasozni a tűz mellett. Ráadásul az, hogy 23 kilót fogytam, a sípályán is érezhető, most sokkal könnyebben megy a mozgás. Hihetetlen belegondolni, de olyan, mintha eddig egy negyedmázsás zsákot cipeltem volna a pluszkilóimmal, ami az ízületeimnek és az egészségemnek is komoly próbatétel volt, de ezt most végre sikerült örökre letennem” – mondta Kandász Andi.