Kálmán Olga – a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjeként – olyan új külsővel ül be a Parlamentbe, amely a családját is megosztja – írja a Blikk. Az egykori tévés szakított a korábbi rövid frizurával és megnövesztette a haját.
Kálmán Olga egykor:

Kálmán Olga az ATV stúdiójában az Egyenes Beszéd című műsorának felvétele előtt 2012-ben – MTI Fotó: Kollányi Péter

Kálmán Olga ikonikus rövid frizurája – Forrás: Kálmán Olga / Facebook
… és most:

Az extévés mára már megnövesztette a haját – Forrás: Kálmán Olga / Facebook – videó

Férje nem preferálja Kálmán Olga hosszú haját – Forrás: Kálmán Olga / Facebook – videó

Hátul összefogva hordja a hosszú haját Kálmán Olga – Forrás: Kálmán Olga / Facebook – videó
„Olyan sokáig volt rövid hajam, hogy gondoltam, most már hagyom megnőni” – mondta el a bulvárlapnak Kálmán Olga, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a férje, hanem a követői sincsenek még kibékülve az új külsejével.
„A férjem rövid haj párti, de a gyerekeim, akik éveken át csak rövid hajjal láttak, megtiltották, hogy levágassam. De, nem csak a családomat, hanem a Facebook-követőimet is megosztja az új külsőm. Ha bármilyen fontos témában kiteszek egy posztot, akkor perceken belül a kommentelők a hajam hosszán kezdenek vitatkozni” – mesélte a műsorvezetőből lett politikus.