nlc.hu
Életmód
Neszmélyi Emil feljutott az Everestre

Félig megvakulva jutott fel az Everestre az asztmás magyar hegymászó

Neszmélyi Emil péntek 13-án hódította meg a nepáli oldalról a Mount Everestet, a csúcstámadást pedig titokban tartotta, nehogy édesanyja rosszul legyen.
Neszmélyi Emil asztmás hegymászó a Mount Everesten

Feljutott a Mount Everestre Neszmélyi Emil hegymászó, így a budapesti ügyvéd az egyetlen magyar, akinek északról és délről is sikerült megmásznia a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Mindezt ráadásul asztmásként teljesítette. Mint azt a közösségi oldalán írta: „2016-ban az északi oldalon a halálzónában átélt öt asztmás rohamhoz képest Nepál felől egy ilyen rohamom sem volt. Két alkalommal ugyan a határán voltam, de ennél nem volt rosszabb a helyzet.”

Neszmélyi Emil május 13-án, pénteken jutott fel a csúcsra, pedig korábban többen figyelmeztették, hogy nehogy péntek 13-án legyen a csúcstámadás. Ő viszont nem babonás, és egy szeles napot választott. A szelet a legtöbb hegymászó nem szereti, ő sem, de így akarta elkerülni a tömeget a hegyen.

A -28 fok körüli hideg, és az erősebb szél, amiben elindultam, eleinte a bal oldalam felől érte az arcomat. Sötét volt, így a síszemüveget nem vehettem föl, mert akkor nem láttam volna semmit. Itt pár perc alatt olyan dózisban érte az erős, hideg szél a bal szememet, hogy észrevétlenül elkezdődött egy olyan folyamat, ami a látásom 70%-ának elvesztéséhez vezetett pár óra alatt ennek a pár perc hideg szélnek a hatására

– írta Neszmélyi Emil.

Órákkal később a jobb oldaláról is ugyanolyan erős szél kapta el, és hiába vette fel akkor már gyorsan a síszemüvegét, már késő volt. Így végül 70 százalékos látásvesztés mellett érte el a csúcsot. A szél okozta vakság szerencsére csak ideiglenes, mint a hóvakság, bár ezt a hegymászó csak visszatérve tudta meg.

Az expedíciónak volt egy másik érdekessége. A csúcstámadás tervezése során Neszmélyi Emil megtudta, hogy édesanyja nincs jól, a szíve miatt később kórházba kell vonulnia alapos kivizsgálásra.

„Meg kellett oldanom tehát azt, hogy lehetőleg ne tudjon anyám arról, hogy csúcstámadáson vagyok, mert a szíve nem játékszer. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha nem tenném közzé a közösségi médiában azt, hogy épp mikor indulok a csúcsra? Mondjuk eljátszanám azt, hogy nagyon várok a jó időre az alaptáborban, és közben megjárnám a csúcsot, és amikor visszatérnék, erről számolnék be a édesanyámnak. Ezt a tervet valósítottam meg”

– írta Neszmélyi Emil, aki az édesanyja egészsége érdekében utólag közzétett beszámoló miatt elnézést kért minden követőjétől.

(Kiemelt kép: Facebook/Neszmélyi Emil Everest & 7 Summits)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top