nlc.hu
Sztárok
Búcsúzik a Vígszínháztól Józan Laci

14 év után búcsúzik a Vígszínháztól Józan Laci, szabadúszóként folytatja

Józan László érzelmes posztban búcsúzik a teátrumtól.

Nehéz hónapok állnak Józan László mögött: kárpátaljai magyarként aggódik Ukrajnáért és főként az édesapjáért, aki a család többi tagjával ellentétben az országban maradt. Emellett pedig más, gyökeres változások is vannak az életében. Mint kiderült, 14 év után elköszön a Vígszínháztól és szabadúszóként folytatja.

Józan László

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

A közleményét változtatás nélkül közöljük: 

„A Vígszínház immár 14 éve a második otthonom. Itt bontogattam a szárnyaimat és nőttem fel, itt lettem színész, nagyon sokat köszönhetek a Vígnek és különösen Marton Lászlónak, egykori osztályfőnökömnek.

Most már hivatalos: a következő évadtól szabadúszóként folytatom a pályámat. Saját döntésem volt. Rudolf Péterrel egyeztetve a meglévő előadásaimat játszhatom, tehát találkozhattok velem a Vígszínházban a jövőben is. Ezt nagyon köszönöm Péternek.

Szeretném Mindenkinek megköszönni az elmúlt 14 évet és azt a sok szeretetet, amit a kollégáimtól, a Vígszínháztól és Tőletek kaptam. NAGYON KÖSZÖNÖM!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top