A légitársaság közleményben tudatta, hogy a Magyar Kormány által 2022. július 1-től hatályba lépő, a légitársaságokat is sújtó extraprofit-adó kapcsán úgy döntöttek, hogy az ezen időpontig megvásárolt jegyek esetében a légitársaság nem hárítja át utasaira a jogszabályban meghatározott összeget.
Hozzátették, az extraprofit-adó és az üzemanyagárak növekedése miatt a jövőben viszont viteldíjak várhatóan emelkedni fognak, de elsősorban a kereslet és a kínálat határozza meg az árak alakulását. Megjegyezték azt is, hogy a légiközlekedési ágazat jelentős veszteségeket szenvedett a világjárvány során, és bevétele, illetve nyeresége várhatóan még hosszú ideig nem éri el a vírus kitörése előtti szintet.
Ahogyan korábban írtuk, a kormány intézkedések következményeként visszaszorulhatnak vagy akár meg is szűnhetnek azok a hirtelen jött akciók, amikor pár ezer forintért is el lehet jutni repülővel valamelyik európai nagyvárosba.