nlc.hu
Sztárok
10 milliót is bukhat Curtis a Majkával való szakításon

Komoly anyagi károkat okozhat Curtisnek a Majkával való szakítás

Úgy tűnik, Majka és Curtis ezúttal végleg külön utakon folytatják a zenélést, utóbbi azonban anyagilag kifejezetten rosszul jár jól az új felállással.
Curtis

Bár Curtis cáfolja, hogy ismét visszaesett volna és újra a drogokhoz nyúlt, sőt állítja, hogy nem ez áll a Majkával való szakítás hátterében, az mégiscsak tény, hogy a zenészek mostantól nem dolgoznak együtt többé. Ez azt jelenti, hogy nem készülnek új számokkal, és nem folytatják a közös koncertezést sem, annak ellenére, hogy a produkciót ketten építették fel olyanra, ahogy abba a közönség beleszeretett. De nemcsak a nézők járnak rosszul Majka és Curtis döntésével – maga a rapper is, hiszen Curtis az évi jogdíjak mellett nyilván a fellépésekből élt. 

Ez a Borsban is felmerült, a magazin ezért utánajárt annak, vajon mekkora veszteségre számíthat a sztár most, hogy már nem áll többet egy színpadra Majkával annak ellenére, hogy a két rapper naptárában még 7 nagykoncert szerepel egészen augusztusig. A Bors által megkeresett szakember, Dred Bíró Zsolt a következőképpen számolt: „Annyit lehet körülbelül tudni, hogy egy nagyobb koncertért hozzávetőlegesen 6 és fél millió forintot kap az egész produkció. Ennek komoly részét a technikai szekció, és a stábtagok emésztik fel, ugyanis egy nagyobb fellépésre kamionokkal érkeznek, és egy egész napig készülnek a koncertre” – mondta.

Kiemelte, hogy a stábból a frontemberek viszik haza a legmagasabb összeget. „Valószínű, hogy Majka és Curtis kapja a legnagyobb pénzt, hiszen ők adják a nevüket ehhez. Ez megközelítheti a milliós tételt is” – magyarázta a szakértő a magazinnak. Ez pedig azt jelenti, hogy – miután Curtis összesen 10 koncert gázsijától is elesett a nyáron –, a rapper akár 10 millió forintot is bukhat a szakítás miatt. „Nagyon nehéz ezt kívülről megítélni, azonban én azt gondolom: Majka nem fogja teljesen cserben hagyni barátját, és megvonni tőle minden gázsiját. Úgy tippelem, hogy ha nem is a teljes összeget, de egy részét feltehetőleg meg fogja kapni egy ideig Curtis is” – tette még hozzá Zsolt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top