Nem új keletű dolog, hogy egy könyvnek nincs jó híre, ám ma már csak legyintünk, ha arról hallunk, hogy elátkozott egy könyv és nem szabad kézbe sem venni, mert az életünkkel játszunk. Nem volt ez mindig így, régen a sok véletlen egybeesést, szerencsétlenséget, furcsa eseményeket, amik egy-egy könyv útját kísérték nagyon komolyan vették az emberek és messziről kerülték a következő elátkozott könyveket.
Codex Gigas, az Ördög Bibliája
Ha az átok komolysága összefüggne a könyv méretével, akkor a Codex Gigas (azaz nagy könyv) biztos az első helyen végezne, már ami a veszélyességet illeti. Az Ördög Bibliájaként is emlegetett könyv ugyanis 75 kilót nyom és nagyjából 90 centiméter magas. A körülbelül 800 éves könyvről úgy tartják, hogy a legnagyobb középkori kézirat. A könyv eredetét 1204 és 1230 közé teszik a történészek, a mai Csehország területén született, és legalább három különböző kolostorban használták, mielőtt II. Rudolf császár a magángyűjteményébe vette. 1648-ban, a 30 éves háború idején a svéd hadsereg aztán lefoglalta az elátkozott könyvet, és Stockholmba vitte. A könyv 1768 óta a Svéd Nemzeti Könyvtárban található.
Így ábrázolja a könyv az ördögöt (Kép: YouTube)
A teljes egészében latinul írt könyv tartalmazza az Ó- és az Újszövetséget, valamint cseh és zsidó történelmi szövegeket, egy enciklopédiát, amely többek között geometriai, jogi és szórakozással kapcsolatos információkat is tartalmaz, illetve orvosi értekezéseket, több száz gyászjelentést, számos varázsigét, és egy naptárat is láthatunk benne.
A könyv baljós hírnevét a lapjain található színes ördögi portré és a kép eredetéről szóló legenda adja, mely szerint a könyv egy szerzetes – valószínűleg Hermannus Heremitus vagy Herman the Recluse – műve, aki megszegte Istennek tett fogadalmát, ezért arra ítélték, hogy élve falazzák be a kolostorba. Üzletet kötött, hogy mentse a bőrét: ha egyetlen éjszaka alatt meg tud írni egy könyvet, amely tartalmazza a világ összes tudását, megkímélik az életét. Amikor rájött, hogy a feladat lehetetlen, a szerzetes eladta a lelkét az ördögnek, aki segített neki befejezni a könyvet, és „aláírta” azt a ma már híres portréval. (A történet más változatai szerint a szerzetes az illusztrációt a Sátán segítségéért való hálája jeléül adta hozzá).
A Codex Gigashoz számos szerencsétlenségről szóló történet fűződik, de az átok meglehetősen jóindulatúnak tűnik ahhoz képest, hogy a könyvet állítólag maga a Sátán írta. Egy legenda szerint – ami 1858-ra nyúlik vissza – egy őr pszichiátriai intézetbe került, miután véletlenül egy éjszakára bezárták a Svéd Nemzeti Könyvtárba. Állítólag másnap reggel egy asztal alatt találtak rá, és azt állította, hogy látta a Codex Gigast csatlakozni a levegőben táncoló könyvek menetéhez.
Abramelin szent mágiája
Az Abramelin szent mágiája című könyv egy zsidó mágikus szöveg, amely a 14. vagy 15. században keletkezett, de jelenlegi hírnevét azoknak a 19. és 20. századi mágusoknak köszönheti, akik az Arany Hajnal Hermetikus Rendjét alkották. A rend egyik alapítója, S.L.M. Mathers az 1890-es években készítette el a könyv első angol fordítását egy 1750-es francia változat alapján. Lon Milo DuQuette író és okkultista 2006-os kiadásához írt előszava szerint Mathers fordítása megragadta társait, és az Abramelin szent mágiája – vagy egyszerűen „az Abramelin”, ahogy a mágia világában ismerik – a modern okkultizmus egyik legfontosabb szövegévé vált, és állítólag Aleister Crowley rendszerét is ez inspirálta.
1890: Az okkultista mágus Aleister Crowley (Kép: Hulton Archive/Getty Images)
Az Abramelin központi eleme egy bonyolult, több hónapos rituálé, amelynek célja, hogy a varázsló kapcsolatba léphessen „Szent Őrangyalával” – lényegében az égi másik felével. Ám mi történik azután, amikor a mágus boldog, bensőséges intimitásba van zárva az Angyallal? Ekkor a varázslónak meg kell idéznie és le kell győznie a pokol összes démonát. DuQuette szerint az Abramelin elátkozott könyvként való hírneve abból eredhet, hogy utasításokat tartalmaz „a világ gonosz szellemeinek” legyőzésére. A szellemek bizonyára jobban szerették volna, ha ez az információ titokban marad, és elterjedt a híre, hogy még egy példány birtoklása is kockázatos vállalkozás. Az angyalok és démonok megidézésének útmutatója mellett az Abramelin olyan varázsigéket is tartalmaz, amelyekkel valakit szamárrá lehet változtatni, zsonglőrködő szellemmajmokat lehet elővarázsolni, vagy épp egy kísértetet arra is lehet kényszeríteni, hogy hozzon nekünk sajtot.
Nagy Varázskönyv – Grand Grimoire
A Nagy Varázskönyv alcíme már elég baljóslatú ahhoz, hogy inkább elkerüljük: „Mágikus esetek és ördögi egyezségek forrásmunkája”, de azért több is van a háttérben, amiért az elátkozott könyvek közé tették. Míg az állítólagos elátkozott könyvekkel kapcsolatos történetek egy része a véletlen és a babona számlájára írható, mások egy másik, furcsább sztorit mesélnek, amely az írás erejéhez kötődik, és egy összeesküvéshez, amelynek célja, hogy elriasszák az embereket a hatalmat fenyegető könyvektől.
Illusztráció Lucifuge Rofocale-ről a Nagy Varázskönyvben (Kép: Culture Club/Getty Images)
Arthur Edward Waite brit okkultista és tudós 1898-ban megjelent The Book of Black Magic and Pacts című szövegében a Nagy Varázskönyvet a „fekete mágia konkrét és leplezetlen kézikönyvének” egyikeként azonosítja. A könyv részletes utasításokat tartalmaz a Sátán jobbkezének, Lucifugé Rofocale-nak a megidézésére. Owen Davies történész szerint a Nagy Varázskönyvet 1702-re datálják, de valószínűbb, hogy 1750 körül debütált. Davies a 2010-ben megjelent Grimoires: A History of Magic Books című könyvében „az első kifejezetten ördögi, tömegpiaci varázskönyvnek” nevezi az elátkozott írást.
Inkább a könyv népszerűsége, mintsem a tartalma vezethetett ahhoz, hogy veszélyes vagy elátkozott könyvként tartották számon. Franciaországban a Nagy Varázskönyv csupán egyike volt a számos varázskönyvnek, amelyeket a 19. században széles körben terjesztettek füzet formájában és könyvesboltokban árultak. Davies szerint az egyházi tisztviselők attól tartottak, hogy a könyvek veszélyeztetik a tekintélyüket, és sikeres kampányt indítottak, hogy félelmet keltsenek az emberekben ezekkel a könyvekkel szemben. A kampány hatására az emberek a Nagy Varázskönyvhöz hasonló könyveket baljóslatúnak, elátkozottnak kezdték tartani – már egy-egy példány megvásárlása is rendkívül veszélyesnek számított és az életével játszott az, aki használni merte az elátkozott könyveket.
