nlc.hu
Utazás
Autóbalesetet szenvedett Nagy Alexandra

„A visszapillantóban megláttam a túl gyorsan közelítő járművet” – karambolozott Nagy Alexandra

Nem győzött hálálkodni azoknak, akik segítettek neki a bajban.

A Barátok köztből ismert színésznő, Nagy Alexandra Instagram-oldalán számolt be arról, hogy autóbalesetet szenvedett. 

Nagy Alexandra

Nagy Alexandra (Fotó: Instagram)

A műsorvezetőként is dolgozó Alexandra a kórházból töltött fel egy képet, és elmesélte, mi történt vele. 

Tegnap autóbalesetem volt. Egy kereszteződésben várakoztam elsőbbséget adva a szemből egyenesen haladónak, hogy mögötte balra kanyarodhassak majd, de a mögöttem haladó autó fékezés nélkül a kocsimba szállt. Anyukámmal beszéltem éppen telefonon (kihangosítón) arról, hogy mindjárt hazaérek. A visszapillantóban megláttam a túl gyorsan közelítő járművet és már csak annyi időm maradt, hogy kinyögjem, “de most nekem jönnek!” – majd csattanás! Természetesen a telefon elrepült, ahogy minden más is a kocsiban. El nem tudom képzelni Drága Anyukám mit érezhetett, míg újra nem hívtam, hogy jól vagyok” – írta a bejegyzésében a színésznő, aki hozzátette, percekig magához sem tért az ijedtségtől, de egyből rengetegen keltek a segítségére, amiért nagyon hálás.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top