Egy-egy jól irányzott megjegyzés a gyerekkorban, vagy a szétretusált fotók ezreinek átpörgetése a közösségi médiában éppen elég hozzá, hogy önismeretünk sérüljön és hamis képet alakítsunk ki önmagunkról, testünkről. Ennek súlyát aztán évtizedekig cipelhetjük, egyre inkább belefáradva a takargatásba, ami meghatározza öltözködésünket, és rajta keresztül a világhoz való hozzáállásunkat is. És azt is, a világ hogyan áll hozzánk. Kovács Orsolya, a Yurkov Stílustanácsadó Szalon alapítójával az öltözködés lelki oldaláról és azokról az eszközökről beszélgettünk, amik segíthetik elérni életünkben az egyensúlyt, az önelfogadást.
Harmóniától a takargatásig
A stílustanácsadó úgy látja, alapvetően háromféle módon viszonyulhatunk a testünkhöz. A legideálisabb esetben harmónia jellemzi a kapcsolatot, ilyenkor egyensúlyban vagyunk, összeköttetésben vagyunk saját magunkkal. „Nincs egy jó én, ami kritizálná a rossz ént. Nem mondogatja folyton, mekkora a feneked, milyen a combod.” Sajnos ez ritka állapot, egyben ez az, amire törekedni kellene.
Fotó: Yurkov Stílustanácsadó Szalon
A másik, amikor az illető összekeveri a nőiességet a közönségességgel, és túlzásba esik a sziluettekkel, a mintákkal. Amikor a láthatóság harsányságba vált át. „Aki látható, az harmóniában van, olyan a kisugárzása, amihez a környezete szívesen kapcsolódik, ellenben a harsányhoz nem biztos, hogy a megfelelő módon tud vagy akar kapcsolódni. Ebben persze rengeteg az egyéni változó, eltérő, kinek mi a sok vagy a kevés, ám mindenkinél van egy pont, amin ha a nőiesség átlép, már annyira harsány lesz az eredmény, hogy elvész a harmónia” – mondja Orsolya.
A harmadik csoportba tartozók azok, akiknél az önismeret valamilyen okból sérült, és nem a valóságot látják önmagukról. „Elég pár kilót felszedni, és máris inkább kitűrjük a blúzt, bő ruhákat hordunk, és ez a szokás könnyen állandósul. Ilyen esetben nem a ruhatípusokkal van a gond, nagyon sok nőnek éppen ezek tartoznak hozzá az alapstílusához, ezekben érzik igazán jól magukat, mi több, jól is állnak nekik. Ám ha azzal a céllal viseljük őket, hogy takargassuk magunkat, akkor egészen más lesz a megjelenésünk üzenete” – hívja fel erre a fontos különbségre a figyelmet a stílustanácsadó. Úgy látja, az elbújás szándéka a szavak nélküli kommunikációnkban is megjelenik, a magabiztosság hiányára fog utalni, ami elsősorban nem a környezetünknek rossz, saját magunkat húzzuk bele egy lefelé tartó spirálba.
Fazonok és adottságok
A stílustanácsadó emiatt azt javasolja, ne hergeljük magunkat adott fazonokra vagy a ruhaméretekre csak azért, mert a trendek azt diktálják, vagy a hírességek most épp azt hájpolják. Minden testalkat számára vannak előnyösebb és kevésbé előnyös szabásvonalak, ruhatípusok. „Ha például F kosaras a mellünk, könnyen lehet, a pici csőtop nem úgy fog állni, ahogyan azt szeretnénk. Ám ekkor nem az a megoldás, hogy összeomlunk. Számtalan más fazonú felső közül választhatunk, amik éppen, hogy rajtunk fognak gyönyörűen állni, és a legszebben hangsúlyozzák majd adottságainkat – mondja Orsolya. – Ugyanígy, hogy narancsbőrös a combunk, azzal önmagában az ég világon semmi gond nincs, ám azt tudnunk kell, mi a célunk az öltözködésünkkel. Ha kevésbé szeretnénk hangsúlyozni, nem a világos, feszülős, vékony anyagú nadrág lesz a jó választás arra, hogy kiemeljük az egyébként szép és nőies lábainkat. Számos más lehetőségünk van rá, amik egyike sem a takargatásról szól, hanem a legelőnyösebb fazon és anyag megválasztásáról.”
A ruhaméretek miatt sem érdemes összetörnünk. Gyakori, hogy már amiatt kövérnek érezzük magunkat, mert egy adott ruhából a megszokottnál nagyobb méret a megfelelő. Fontos tudni, hogy óriási eltérések vannak a márkák közt, de még márkákon belül is a méretezésekben. Emiatt egyáltalán nem annak kellene meghatároznia önértékelésünket, mit mutat a ruhacetli, sokkal fontosabb, hogy úgy álljon a ruha rajtunk, ahogyan azt szeretnénk.
„Épp azt az ajtót csukjuk be magunk előtt, ami egy teljesen más, új világra nyithatna rá.”
Kovács Orsolya ehhez hasonlítja azt, amikor a téves testkép, önértékelési problémák miatt bekorlátozzuk magunkat az öltözködésben, holott a kihagyott lehetőségek esetleg éppen azok, amik segítségével kibontakoztathatnánk nőiességünket, amik visszaadhatnák magabiztosságunkat.
A takargatások belső feszültséget okoznak, amin az ideálokhoz való hasonlítgatás is nagyon sokat ronthat. „Az ideál szó eredeti jelentése az ötlet, feltételezés. Hát nem abszurd, hogy épp ehhez próbáljuk hasonlítani magunkat, és nem az élethez? – teszi fel a kérdést a stílustanácsadó. – Kisgyerekkorban még teljesen rendben vagyunk önmagunkkal, ám később, ahogy jönnek a törések, a szülők, barátok, ismerősök megjegyzései, megváltozik az önmagunkról alkotott, elégedett kép. A »kis dundikám«, vagy a »botsáska vagy« megjegyzések nyomot hagynak a lelkünkben és elkezdünk azok szerint élni, öltözködni. Egy vélt képet kezdünk mutatni magunkról, nem a természetes személyiségünket, igazi stílusunkat éljük meg, hanem a külvilág visszajelzéseinek megfelelően alakítjuk magunkat.” Ez a takargatás pedig nagyon fárasztó és frusztráló.
Ráadásul nagyon sokan hajlamosak vagyunk rá, hogy bántsuk is önmagunkat. „Ide tartozik a másokhoz való hasonlítgatás is, tudatosabbnak kellene lennünk e tekintetben. Az egyetlen ember, akihez hasonlítani kellene magunkat, az a tegnapi önmagunk. Másokhoz egész egyszerűen felesleges” – mondja Orsolya.
Épp így az sem vezet jó útra, ha másoktól, külső eseménytől várjuk a változást: például ha azt mondjuk magunknak, ha jön majd valaki, aki így fog szeretni, akkor majd én is megszeretem magamat. Aztán azt vesszük észre, hogy a nagy szerelem ötödik hetében már ismét nem értjük, egyáltalán mi tetszik rajtunk a másiknak. Vagy ha egy fogyáshoz, hízáshoz kötjük önmagunk elfogadását. „Ezeket a dolgokat fejben, szívben, lélekben kell helyre tennünk, és ha ez megvan, látni fogjuk azt a sok szépséget magunkon, ami elől eddig elfordítottuk a fejünket.”
Fotó: Yurkov Stílustanácsadó Szalon
Megoldás?
Bár a testpozitív szemlélet nagy hangsúlyt kapott az elmúlt években a médiában, a stílustanácsadó úgy látja, sajnos a hétköznapok gondolkodásába még nem épült bele ez a fajta (ön)elfogadás. „Nagyon fontos lenne az önismeret fejlesztése, hogy megfelelő legyen a testünkhöz való viszony. Sok felnőtt sem érti például, mennyire befolyásolják a női ciklus változásai a hangulatunkat és a testünket is. Teljesen természetes dolog, ha adott időszakokban a testünk picit felvizesedik, és akár 2-3 kilóval is többet mutat a mérleg. Kicsit nagyobb lesz a hasunk, a mellünk, a karunk. Ám ennek semmi köze az elhízáshoz, mégis az első, amire gondolunk, az, hogy milyen kövérek vagyunk, hogy jojóznak rajtunk a kilók.”
Orsolya azt tanácsolja, először a megfelelő alapokat teremtsük meg hozzá, hogy öltözködésünk a valódi énünket fejezze ki. Fontos, hogy megismerjük a testünket, a színeinket, a szabásvonalainkat, őszintén megismerjük magunkat annyira, hogy meg tudjuk mutatni igazi stílusunkat. Majd mindezt az adott szituációba, az adott dress code-ba beágyazva össze tudjuk állítani öltözékünket is. Segítségünkre lehet mindebben egy sor ingyenesen is elérhető stílustanácsadó videó, amiből azonnal tanulhatunk, elég csak a YouTube-on keresgélni. Számos ötlet, trükk van bennük mindenféle testalkatra vonatkozóan, de az is segíthet, ha olyan személyek stílusából, öltözködéséből inspirálódunk, akik valóban hasonlítanak hozzánk. Hús-vér nők legyenek, ne távoli, túlfilterezett idegenek, olyanok, akik vállalják önmagukat.
Fontos, hogy szeretettel forduljunk önmagunk felé. Olyan könnyen bántjuk magunkat, hogy észre sem vesszük, milyen súlyos mondatok futnak át agyunkon. Próbáljuk csak ki egyszer, amit Orsolya javasol: mondjuk ki a bántó mondatot úgy, hogy a gyerekünket képzeljük a helyünkbe. Vagy bárki mást, akit mélyen, igazán szeretünk. „Úgy nézel ki, mint egy tehén” – akkor is kimondanánk ezt? Mit érezne az illető? Megbántanánk vele? Nyilván. Akkor magunkat miért szapuljuk vele? Miért gondoljuk úgy, hogy mi kevesebbet érünk, ráadásul pont a saját szemünkben? Az egyetlen ember, aki mindig ott velünk, akire minden helyzetben számíthatunk, az mi magunk vagyunk. Becsüljük meg!
