nlc.hu
Otthon
Melegedőszobák lesznek a Központi Statisztikai Hivatalban

Melegedőszobákkal készülne a hidegre a Központi Statisztikai Hivatal

Az állami cégeknél csak 18 fokra lehet majd felfűteni az irodákat, a KSH pedig állítása szerint szeretné szem előtt tartani a munkatársak igényeit is.

A Klubrádió információi szerint körlevélben értesítette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkatársait, hogy a hideg időszakban melegedőszobákat alakítanak ki, ahol az átfagyott munkatársak felengedhetnek. 

A Klubrádió kérdésére a KSH kommunikációs osztálya azt írta, hogy eleget téve az energiatakarékossági elvárásoknak, ugyanakkor szem előtt tartva munkatársainak igényeit, jelen pillanatban is dolgoznak az energiamegtakarításra vonatkozó intézkedési terven.

Egy nő melegszik a fűtőtestnél

Fotó: Getty Images

Mint ismeretes, Gulyás Gergely két hete egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő a kormány az állami intézményekben és az állami tulajdonú társaságoknál, és a közigazgatásban és az állami cégeknél télen legfeljebb 18 fokra fogják felfűteni az irodákat.

Az, hogy a közigazgatásban máshol is terveznek-e melegedőszobákat létesíteni, arról egyelőre nincsen információ. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top