Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.
A Fehér Ház honlapján csütörtökön megjelent elnöki döntés szerint a kegyelemmel egy időben
a marihuána fogyasztása és birtoklása miatt kiszabott ítéletek minden jogkövetkezménye is megszűnik. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kegyelem csak a hatóanyag egyszerű birtoklása és fogyasztásához kapcsoló ítéletekre vonatkozik.
A kegyelemhez kapcsolódó feladatok végrehajtásáért az igazságügyi miniszter által kinevezett kegyelmi ügyész felel – olvasható az elnöki közleményben, ami felhívja a figyelmet arra, hogy az érintetteknek kérelmet kell benyújtaniuk a kegyelmi igazolásért.
Joe Biden a döntés nyilvánosságra kerülésével egy időben a közösségi médiában megjelent üzenetben úgy fogalmazott, hogy
a kábítószer birtoklása miatt kiszabott ítéletek túl sok életet fordítottak a feje tetejére,
a vádemelések és ítélethozatalok során pedig világos faji egyenlőtlenség volt érzékelhető. „Ezt a hibát elkezdjük kijavítani” – magyarázta az intézkedést az elnök.
Az elnök újságírók előtt a döntést úgy kommentálta, semmi értelme annak, hogy a marihuánát ugyanúgy az elsődleges hatóanyagok közé sorolják, mint a heroint, az LSD-t és a sokkal komolyabb problémát jelentő fentanilt.
A sajtóértékelések szerint a kegyelmi döntés egy újabb lépés a marihuána teljes dekriminalizációja felé az Egyesült Államokban.
(MTI)
(Kiemelt kép: Unsplash)